Bejegyzés55 ÉV FELETT által
"Álláspontom szerint a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM diszkriminatív,megalázó és sérti az emberi méltóságot." Véleményt nyilvánító honlap sorstársaknak
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 14.
2014. február 10.
Egykoron a jóléti állam is utópia volt
Philippe Van Parijs közgazdász, filozófus, az Université Catholique de Louvain tanára:
Egykoron a jóléti állam is utópia volt
"Könnyű
kritizálni, annál nehezebb értelmes javaslatokkal előállni. Hát akkor
tessék, most egy értelmes és sürgető javaslat jön! “Euró-részesedésnek”
fogom nevezni az ötletemet. Eszerint mindenkinek, aki az Európai Unió
területén jogszerűen tartózkodik, egyfajta minimális alapjuttatást kell
fizetni. Ez valamennyi lakos számára – függetlenül jövedelmétől –
megfelelő megélhetési alapot adna, amely a meglévő fizetést,
jövedelmet, szociális segélyt egészítené ki. Ennek összege országonként
változna, elvégre eltérő összegek szükségesek a megélhetés minimumához
az egyes EU-tagállamokban. Szintén változó lenne korosztályonként is az
összeg: a fiatalok kevesebbet, az öregebbek többet kapnának.
Mindezt
az ÁFÁ-ból lehetne finanszírozni. Ahhoz, hogy átlagban minden
EU-polgárnak kb. 200 eurót lehessen fizetni, az európailag harmonizált
ÁFA-alapot 20 százalékos adóval kellene terhelni, ami az EU GDP-jének
tíz százalékát tenné ki.
Miért van szükség egy ilyen precedens
nélküli lépésre, mint a feltétel nélküli alapjövedelem? Két okot
említek csak a számos felhozható érv közül.
A legfontosabb érv, hogy a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások határokon átívelő szabad áramlása csökkenti az egyes tagállamok jóléti újraelosztási képességét. A tagállamok immáron nem szuverének abban az értelemben, hogy szabadon és demokratikusan tudnák meghatározni a céljaikat, és így biztosítani az államon belüli, polgárok közötti szolidaritást. A tagállamok egyre inkább arra kényszerülnek, hogy vállalatokként, cégek módjára működjenek, csak a versenyképességre figyelve. A tagállamoknak ezért csökkenteniük kell azon szociális kiadásokat, amelyek nem eredményeznek újabb tőkebefektetéseket, és minden olyan állami intézkedést, intézményt le kell építeniük, amelyek esetleg “jóléti turizmust” eredményeznének, azaz, hogy más tagállamok szegényei hozzájuk jönnének.
Immáron nem a demokratikus akarat határozza meg a piac működési szabályait és céljait. Hanem éppen fordítva: az államok feje felett egységesülő piac írja elő a törvényeket, és kötelezi az államokat arra, hogy a versenyképesség legyen az egyetlen céljuk.
Ha meg akarjuk menteni ezen folyamatok elől a jóléti államiságot, akkor a szociális szolidaritást is állam-feletti szintre kell emelni. A jóléti államiság a versenyképesség gyilkos versenyében igen hamar elhal, hacsak nem jelenik az európai piac szintjén is – azaz a tagállamok felett – szociális háló, és ez lehetne az “euró-részesedés”.
A másik érvem szerint az Európai Unió döntéseit akkor fogják a polgárok legitimnek tartani, ha nem lesz az az érzésük, hogy a piacok állandóan megkerülik a döntéseket. Nagyon fontos a legitimitás szempontjából, hogy az emberek azt lássák, az Európai Unió az ő érdekükben cselekszik, s nem csak egy szűk elitnek kedvez, amely amúgy is képes megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Az alsóbb osztályoknak, a leszakadó rétegeknek, az otthonmaradóknak, a globális körforgásból kimaradóknak is joguk van szociális védelemre. Bismarck például a német államiság legitimitását a jóléti rendszer, például a világ első nyugdíjrendszerének bevezetésével alapozta meg.
Ha az EU több akar lenni az emberek szemében, mint egy szívtelen bürokrácia, akkor gondoskodó Európára van szükség, amellyel mindenki tud azonosulni. Ennek eszköze lehet a mindenkinek járó “euró-részesedés”, azaz az európai szinten bevezetendő feltétel nélküli alapjövedelem.
Nem utópikus mindez? Igen, abban az értelemben mindenképpen az, ahogy egykoron az európai egységesülés álma, vagy ahogy Bismarckig a jóléti államiság is csupán utópia volt. Bismarck nem szívjóságból, utópizmusból döntött a jóléti államiság mellett, hanem látta, hogy az emberek radikális reformokat követelnek a birodalomban. Egyszerűen elébe ment ezen követeléseknek.
Ez lenne ma is a feladat."
A legfontosabb érv, hogy a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások határokon átívelő szabad áramlása csökkenti az egyes tagállamok jóléti újraelosztási képességét. A tagállamok immáron nem szuverének abban az értelemben, hogy szabadon és demokratikusan tudnák meghatározni a céljaikat, és így biztosítani az államon belüli, polgárok közötti szolidaritást. A tagállamok egyre inkább arra kényszerülnek, hogy vállalatokként, cégek módjára működjenek, csak a versenyképességre figyelve. A tagállamoknak ezért csökkenteniük kell azon szociális kiadásokat, amelyek nem eredményeznek újabb tőkebefektetéseket, és minden olyan állami intézkedést, intézményt le kell építeniük, amelyek esetleg “jóléti turizmust” eredményeznének, azaz, hogy más tagállamok szegényei hozzájuk jönnének.
Immáron nem a demokratikus akarat határozza meg a piac működési szabályait és céljait. Hanem éppen fordítva: az államok feje felett egységesülő piac írja elő a törvényeket, és kötelezi az államokat arra, hogy a versenyképesség legyen az egyetlen céljuk.
Ha meg akarjuk menteni ezen folyamatok elől a jóléti államiságot, akkor a szociális szolidaritást is állam-feletti szintre kell emelni. A jóléti államiság a versenyképesség gyilkos versenyében igen hamar elhal, hacsak nem jelenik az európai piac szintjén is – azaz a tagállamok felett – szociális háló, és ez lehetne az “euró-részesedés”.
A másik érvem szerint az Európai Unió döntéseit akkor fogják a polgárok legitimnek tartani, ha nem lesz az az érzésük, hogy a piacok állandóan megkerülik a döntéseket. Nagyon fontos a legitimitás szempontjából, hogy az emberek azt lássák, az Európai Unió az ő érdekükben cselekszik, s nem csak egy szűk elitnek kedvez, amely amúgy is képes megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Az alsóbb osztályoknak, a leszakadó rétegeknek, az otthonmaradóknak, a globális körforgásból kimaradóknak is joguk van szociális védelemre. Bismarck például a német államiság legitimitását a jóléti rendszer, például a világ első nyugdíjrendszerének bevezetésével alapozta meg.
Ha az EU több akar lenni az emberek szemében, mint egy szívtelen bürokrácia, akkor gondoskodó Európára van szükség, amellyel mindenki tud azonosulni. Ennek eszköze lehet a mindenkinek járó “euró-részesedés”, azaz az európai szinten bevezetendő feltétel nélküli alapjövedelem.
Nem utópikus mindez? Igen, abban az értelemben mindenképpen az, ahogy egykoron az európai egységesülés álma, vagy ahogy Bismarckig a jóléti államiság is csupán utópia volt. Bismarck nem szívjóságból, utópizmusból döntött a jóléti államiság mellett, hanem látta, hogy az emberek radikális reformokat követelnek a birodalomban. Egyszerűen elébe ment ezen követeléseknek.
Ez lenne ma is a feladat."
Forrás: innen
Min segítene a feltétel nélküli alapjövedelem?
Min segítene a feltétel nélküli alapjövedelem?
A kreativitást erősítené, a szegénységet csökkentené.
Svájcban sikeresen nyújtottunk be több, mint százezer támogató aláírást, így sor kerülhet népszavazásra a feltétel nélküli alapjövedelemről. Svájc népe szavazni fog arról, hogy biztosítsuk-e feltétel nélkül mindenki megélhetését. Svájcban ugyanis a demokrácia azt jelenti, hogy a polgárok maguk döntenek saját sorsukról.
Az aláírásokat Bernben, a szövetségi parlament előtt a világsajtót is elérő akció keretében nyújtottuk be. Nyolcmillió svájci rappen-érmet (ez a svájci aprópénz) öntöttünk ki a parlamentünk elé. Svájcban pont nyolcmilliónyian élnek – azaz minden polgárt egy rappen-érme jelképezett.
Mit is jelentene azonban a feltétel nélküli alapjövedelem? Hogyan működne? Honnan jönne a pénz? És ki dolgozna egyáltalán még?
Az ötlet maga igen egyszerű. Mint tudjuk, a világban mindenütt növekszik az ipari termelés. Ráadásul a technikai fejlődésnek hála immáron egyre kevesebb embernek kell ezért ténylegesen dolgoznia. Elég technikai eszközünk van ahhoz, hogy a korábban sokak által elvégzett munkákat immáron kevesek is elvégezhessék.
A tényleges emberi erőt, a tényleges emberi munkát mára sok esetben munkagépek vették át. Teljesen megváltozott tehát a munka világa. Megváltoztak a munkavégzés feltételei és körülményei. A mai fiatal generációk életrajza, munkája egészen másképp fog kinézni, mint akár csak a szüleiké. Éppen ezért itt az idő, hogy végre kimondjuk: mindenki számára demokratikus polgárjogként kell biztosítani a megélhetést, vagy legalábbis annak minimum-feltételeit, éppen azért, hogy a jövő generációi számára, akiknek már nem kell majd annyi munkát végezniük, több tér nyíljon új élmények, ismeretek szerzésére.
Lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy kreativitását, szociális énjét kiélhesse, és ezzel járulhasson hozzá a társadalomhoz. Mindenkinek joga legyen saját életét meghatároznia – elvégre megélhetése már nem pusztán a robotszerű munkától függ –, mert ezzel a társadalmat is gazdagítja! A feltétel nélküli alapjövedelem révén sokszínűbbé válhat életünk, és nagyobb szociális felelősséget tudunk vállalni a másikért
Az aláírásokat Bernben, a szövetségi parlament előtt a világsajtót is elérő akció keretében nyújtottuk be. Nyolcmillió svájci rappen-érmet (ez a svájci aprópénz) öntöttünk ki a parlamentünk elé. Svájcban pont nyolcmilliónyian élnek – azaz minden polgárt egy rappen-érme jelképezett.
Mit is jelentene azonban a feltétel nélküli alapjövedelem? Hogyan működne? Honnan jönne a pénz? És ki dolgozna egyáltalán még?
Az ötlet maga igen egyszerű. Mint tudjuk, a világban mindenütt növekszik az ipari termelés. Ráadásul a technikai fejlődésnek hála immáron egyre kevesebb embernek kell ezért ténylegesen dolgoznia. Elég technikai eszközünk van ahhoz, hogy a korábban sokak által elvégzett munkákat immáron kevesek is elvégezhessék.
A tényleges emberi erőt, a tényleges emberi munkát mára sok esetben munkagépek vették át. Teljesen megváltozott tehát a munka világa. Megváltoztak a munkavégzés feltételei és körülményei. A mai fiatal generációk életrajza, munkája egészen másképp fog kinézni, mint akár csak a szüleiké. Éppen ezért itt az idő, hogy végre kimondjuk: mindenki számára demokratikus polgárjogként kell biztosítani a megélhetést, vagy legalábbis annak minimum-feltételeit, éppen azért, hogy a jövő generációi számára, akiknek már nem kell majd annyi munkát végezniük, több tér nyíljon új élmények, ismeretek szerzésére.
Lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy kreativitását, szociális énjét kiélhesse, és ezzel járulhasson hozzá a társadalomhoz. Mindenkinek joga legyen saját életét meghatároznia – elvégre megélhetése már nem pusztán a robotszerű munkától függ –, mert ezzel a társadalmat is gazdagítja! A feltétel nélküli alapjövedelem révén sokszínűbbé válhat életünk, és nagyobb szociális felelősséget tudunk vállalni a másikért
A feltétel nélküli alapjövedelem az a minimum bevételi forrás, amire egy embernek az emberhez méltó életre mindenképpen szüksége van – függetlenül attól, hogy dolgozik-e, vagy sem.
A feltétel nélküli alapjövedelem nem munkabér – hanem az élethez való emberi és polgári jogból következő anyagi szükséglet kielégítése. Mindazonáltal kihat a munkaerőpiacra is, mert mérsékli a munkásokra nehezedő munkabérversenyt, a munkabérek folyamatos reálértékének csökkenését, elvégre immáron nem csak a munkabér biztosítaná a megélhetést. A jövő munkabér-tárgyalásain így nem lehet kétséges a létminimum.
E nélkül az ember kiszolgáltatottá válna, és élete attól függne, aki munkabérét megfizeti. A feltétel nélküli alapjövedelem lehetőséget adna arra, hogy nemet mondjak egy rossz munkaszerződésre, a rossz munkakörülményekre, és csak arra kelljen igent mondanom, ami valóban megfelel a terveimnek, a vágyaimnak.
Mennyinek kell lennie Magyarországon a feltétel nélküli alapjövedelemnek? Nem az én feladatom erről Baselből döntenem. Egy demokratikus közösségnek kell tudnia, hogy mennyi jövedelem szükséges az emberhez méltó élethez Magyarországon.
Én csak példaként neveznék meg most pár lehetséges számot. Vegyük példaként, hogy egy felnőtt ember emberhez méltó megélhetéséhez Önöknél 600 euró, egy kiskorú számára pedig 200 euró szükséges egy hónapban! Ez azt jelenti, hogy akkor egy kétgyerekes család számára (két felnőtt és két gyerek) 1600 euró szükséges az emberhez méltó élethez. Mégpedig feltétel nélkül.
Mi történik, ha az állam kifizeti az alapjövedelmet? Ez azt jelenti, hogy törölni lehet minden egyéb szociális és egyéb járadékot, szolgáltatást, nyugdíjat, ösztöndíjat, állami támogatást – egészen az alapjövedelem mértékéig. A munkabéreket pedig újra kellene tárgyalni. Mivel mindenkinek járna már eleve a feltétel nélküli alapjövedelem.
A munkabérnek így immáron nem a túlélést, hanem az alapjövedelmen felüli jólétet kellene biztosítania.
Aki korábban 1400 eurót keresett, az az alapjövedelem kifizetése esetén esetleg csak 800 eurót fog munkabérként kapni – ez számára, az alapjövedelem miatt, nem lenne csökkenés, a munkaadó számára viszont megtakarítást jelentene. Azaz mindketten jól járnának. A munka ráadásul nem kényszerként, a túlélés minimális biztosítékaként jelenne meg, hanem önkiteljesedésként. A munka vagy a tényleges meggazdagodást szolgálná – annak, akinek nem elég a feltétel nélküli alapjövedelem –, vagy pedig személyiségünk, kreativitásunk kiteljesedését.
Mindez amúgy az árak csökkenését is magával hozza, elvégre csökkennek a munkaköltségek. Mindazonáltal a lecsökkent árakra kivethető egyfajta alapjövedelem-adó, ami aztán újra a gazdaságnak megfelelő szintre emelné az árakat. Ez az adó amúgy vissza lenne forgatva a feltétel nélküli alapjövedelembe.
Nem a „több pénzt az embereknek“ populizmusa, nem a szocializmus, nem egy élősködő társadalom létrejötte a cél.
A feltétel nélküli alapjövedelem éppen a piaci szabadságot biztosítaná: mivel a megélhetés biztos lenne, növekedne a kreativitás, a mozgékonyság, a dinamizmus, az egyéni felelősség, a közösségi felelősségvállalás, az innovatív gondolkodás, és mindezek hatására az életszínvonal.
Ez minden, csak nem szocializmus! A szocializmusban a bevételek a bérmunkához voltak kötve. Ez bénítja a munkát, hatékonytalan, és elpazarolja az emberek idejét, képességeit. A feltétel nélküli alapjövedelem – a megélhetéshez mindenképp szükséges mértékben – elválasztja egymástól a munkát és a bevételt. Ez nem más, mint az élethez való jog! A munka fontossága, a meggazdagodás vágya a feltétel nélküli alapjövedelem mellett is megmaradna ösztönző erőként. Éppen ezért nem szocialista társadalmat eredményezne az ötlet.
És végül még egy szempontot hadd említsek! Ma az elvégzett munkák több mint fele gyakorlatilag ingyenmunka: otthoni munkák, háztartási munkák, gyereknevelés, társadalmi munka, különféle segítségnyújtás, lelki támasz, közösségépítés, és a sor folytatható lenne. Munkatevékenységeink jó részéért ma sem jár munkabér.
Az alapjövedelem révén jobban megértenénk, mit is jelent a munka. És hogy mi a pénz feladata."
FNA OLDALAK A FACEBOOK-ON
"Kedves FNA iránt érdeklődők, támogatók, pártolótagok, aktivisták és szimpatizánsok!
Kitűzött feladatunk, hogy az országban minél nagyobb körben megismerhessék az emberek a Feltétel Nélküli Alapjövedelem lényegét.
Ehhez
minden érdeklődést, hasznos ötletet, felvetést és aktív tevékeny
részvételre való jelentkezést szívesen veszünk, mely segítheti a
terjesztési, tájékoztatási közös munkánkat.
Felvehetitek velünk a kapcsolatot bármelyik városi FNA Facebook oldalunkon, illetve a következő e-mail címen is:
Várjuk csatlakozásotokat szeretettel:
az FNA-Egyesület aktivistái."
"Csatlakozzatok a már működő helyi FNA oldalainkhoz is, támogassátok őket a tájékoztatás érdekében"
Budaörs: https://www.facebook.com/pages/FNA-Budaörs/229352883899423
Debrecen: https://www.facebook.com/pages/FNA-Debrecen/221923757931695
Eger: https://www.facebook.com/pages/FNA-Eger/1439500006270077
Esztergom: https://www.facebook.com/pages/FNA-Esztergom/22928114724718
Gyöngyös: https://www.facebook.com/pages/FNA-Gyöngyös/359515877525288
Győr: https://www.facebook.com/pages/FNA-Győr/548080235282309
Hatvan: https://www.facebook.com/pages/FNA-Hatvan/268068116674567
Nyíregyháza: https://www.facebook.com/pages/FNA-Nyíregyháza/385787624888564
Pécs: https://www.facebook.com/pages/FNA-Pécs/425363647589087
Salgótarján: https://www.facebook.com/pages/FNA-Salgótarján/436494513118095
Sopron: https://www.facebook.com/pages/FNA-Sopron/339895482819425
Szeged: https://www.facebook.com/fnaszeged
Székesfehérvár: https://www.facebook.com/pages/FNA-Székesfehérvár/1410661652506341
Szolnok: https://www.facebook.com/FNA-Szolnok
Szombathely: https://www.facebook.com/pages/FNA-Szombathely/192384317622860
Veszprém: https://www.facebook.com/pages/FNA-Veszprém/190925957763491
Zalaegerszeg: https://www.facebook.com/pages/FNA-Zalaegerszeg/547109155364734
2014. január 6.
Beszélgetés a Feltétel nélküli alapjövedelemről a BP Európa TV-ben
![]() |
Videók
által • 1 194 megtekintés
Heti
téma: Alanyi jogon járó,
feltétel
nélküli, garantált
alapjövedelem Magyarországon!?
Illúzió vagy valóra
váltható
álom? Vendégek: Czibere Péter,
Szabó József és Takáts
Péter, az Európai
Uniós...
Európában elbukott a feltétel nélküli alapjövedelem
"1 000 000 helyett 285 000
Egymillió aláírás kellett volna, de csak 285 ezer jött össze.
A
kezdeményezést 2013. januárban nyitották meg és tegnap, 2014. január
14-én járt le. A szükséges mennyiségű aláírás viszont nem gyűlt össze
ez idő alatt ahhoz, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kelljen
vele, támogatottság hiányában a kezdeményezést lezárták."
"Miért kell ehhez az eu. Most jönnek a választások –párttá kell alakulni és meg kell nyerni a választásokat.
Minimum
4,5 milliós támogatása lenne most annak a pártnak, akinek az
alapprogramja a FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM bevezetése. Nem lehet itt
kivárni a „szemléletváltást”. Az minimum 2-3 EMBERÖLTŐ, amíg egy ilyen
szemléletváltás bekövetkezik.
A választások meg most vannak, a
legaktuálisabb időpont – és, ha valaki azt gondolná, hogy ez már kevés
idő - hát csak példának hozom fel az LMP-t - az előző választások
előtt hallani sem lehetett róluk, azt sem lehetett tudni róluk, hogy
léteznek – és bent vannak a parlamentben (hogy minek az már egy más
kérdés)
Erre kell energiákat fordítani, erre kell kampányolni,
fölényesen meg kell nyerni a választást, be kell kerülni a parlamentbe,
és akkor már lehet alkotmányt módosítani. Majd azután belülről lehet
foglalkozni a szemléletváltással, és idő is lesz rá. Meg a „szeressük
egymást gyerekek” című fejezettel is lehet foglalkozni. De most, amikor
a sok megkeseredett tönkretett ember élete van kockán, addig irreális
és - bocsánat, nevetséges a szeretetről még csak beszélni is. Itt,
akik még egyáltalán képesek valahogy érezni, az sokkal inkább a
gyűlölet érzése mintsem a szereteté. És azt kell mondanom, hogy azok is
a szerencsésebbek közé tartoznak, akik legalább erre az érzésre képesek
még, hiszen van valami, ami életben tartja őket. Szomorú.
ITT
MEGHALNAK EMBEREK, itt nincs idő „lacafacázásra” itt most kell
cselekedni, nem 10-20 év múlva, MAJD ha bekövetkezett a
szemléletváltás, ami vagy bekövetkezik, vagy nem. Most van itt az
ideje, most jönnek a választások, és azért bármennyire is áldemokrácia
az, ami ebben az országban van, a választások eredményét ma még mi
alakítjuk, de lehet, hogy már azt sem sokáig.
Meg van a jó terv – ez
már terv – ki van dolgozva, (megnéztem jó pár videót – eltöltöttem vele
sok-sok órát) – ez kész projekt – gyakorlattá kell tenni az elméletet.
És ehhez nem kell az EU. Sőt, véleményem szerint még veszélyes is,
mert, ha nem az A, hanem a B verzió jön be, akkor esetleg örökre, de
mindenképpen nagyon hosszú időre elvágta magát a kezdeményezés. És ezt
Takáts úr is tudja, néhány helyen tesz is rá célzást az előadásaiban.
Mellesleg,
némi ellentmondást látok abban, ha azt szeretnénk propagálni, hogy
magunk foglalkozzunk a sorsunkkal, akkor miért kérünk rábólintást az
eu-tól.
Szóval a terv jó – meg kell valósítani MOST! Na persze csak
akkor, ha ez tényleg egy valós szándék és cél a kezdeményezők részéről,
és nem csak arról van szó, hogy néhány ember talált magának egy jó kis
elfoglaltságot a plénum előtt – saját maguk népszerűsítésére. Nagyon
bízom abban, hogy ez nem csak valami jól hangzatos dolognak a
puffogtatása, hogy igazi tisztességes cél és szándék is van a téma
képviselőinek fejében – nyilván ezért választották ezt a csatornát
(is!) – mely a szociális problémákat, és az azoktól sérült emberek
ügyeit kiemelten felkarolja.
Látjuk a világot, látjuk a világ
dolgait, azt mindannyian érezzük, tudjuk, hogy a kapitalizmusnak
leáldozóban van, és ennek vége kell, hogy legyen. De – véleményem
szerint –ez az, ami valóban egy folyamat, hosszan eltartó folyamat,
amíg ezen változtatni tud majd a világ.
Nekünk
viszont, a MOST és
ITT van. Időnk viszont nem sok van. Mert, bár Takáts úr több helyen
hozza érvként, hogy ma is élnek az emberek valamiből, - mindenki - vagy
bérből, vagy munkanélküli segélyből, vagy abból, hogy lopnak, de
mindenképpen van pénzük. – Valahogy így mondja, lehet, hogy nem szó
szerint, de azt hiszem a lényege ez. Ebből én azt gondolom, hogy
valamit lát az emberek nehéz helyzetéről, de nincs teljesen tisztában
mélységében azzal, hogy ma hogy is élnek az emberek.
Hát nem mindenki él, akik még élhetnének. Sok, nagyon sok lett öngyilkos a „megélhetetlenség” miatt.
Jogszabályokkal
gyilkolnak, ott toporzékol az állam a szó szerint üres zsebekben, és
arra kötelez, hogy a 0 forintodból is fizess. Fizess olyan
szolgáltatásért, amit igénybe sem veszel (mert már nem tudsz ) – „és ha
az igazoltan és bizonyítottan 0 forint jövedelmedből nem tudsz fizetni,
adó tartozást csinálok belőle – és viszem a maradék vagyonodat.”
MEGADÓZTATJÁK A 0 FORINT JÖVEDELMET, MEGADÓZTATJÁK A NYUGDÍJAT –
burkoltan.
Öregeket, betegeket kényszermunkába küldenek. GYEREKEK ÉHEZNEK, FÁZNAK
Itt
nem arról van már szó, hogy nem AD, itt arról van szó, hogy ELVESZ –
mindent, elveszi az utolsódat is. Elveszi az ingatlanodat, hajléktalant
csinál belőled. Módszeresen gondoskodik arról, hogy még véletlenül se
tudjál életben maradni. A rendszer nem kívánatos elemei most is meg
vannak a hatalomnak – csak most szegényeknek hívják. És most is meg
vannak a likvidáló módszerek, az AVO, csak most másnak hívják őket és
más eszközökkel dolgoznak.
És valaki azt gondolja, hogy aláírásokat gyűjtünk az eu-ba, és megoldást remél – a naivitás csimborasszója.
„Mert,
hogy sokan leszünk…” A hatalommal szembe nem elég sokan lenni. A
hatalom nem fél a sokaságtól, mert ott az erő. A hatalomtól egy erősebb
hatalommal el kell venni az erőt. És ez most a választások – és ez a
program – FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM ALANYI JOGON MINDEN
ÁLLAMPOLGÁRNAK MEGSZÜLETÉSÉTŐL A HALÁLÁIG"
Miért kell az alapjövedelem
Az Alapjövedelem technikai kivitelezését és megvalósíthatóságát ez a videó mutatja be a legátfogóbban és érthetőbben
A film alig valamivel több, mint másfél óra.
Érdemes rászánni ezt az időt, mert ez a film segít megérteni egyrészt az alapgondolatot, hogy miért is van szükség az Alapjövedelem bevezetésére, másrészt, miért így van szükség a bevezetésére és hogyan is lehet ezt a gyakorlatban kivitelezni.
2014. január 4.
FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM
VAN MEGOLDÁS A SZEGÉNYSÉG LEKÜZDÉSÉRE
Technológiai munkanélküliség következett be a világban, a
népesség teljes ellátásához szükséges termelést a gépesítések miatt ma az emberiség
5%-a ellátja.
Mit tegyen a 95% aki nem jut munkához?
Gébert Judit–Tőzsér János
Ami jár, az jár
Érvek a feltétel nélküli alapjövedelem mellett
Létezik olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely nagymértékben csökkentené a mélyszegénységet, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegregált csoportok kiszolgáltatottságát, ugyanakkor növelné a munkavállaló munkáltatóval szembeni alkupozícióját, a munkavállalásra való hajlandóságot és az egyén szabadságát.
Sok közgazdásszal - a Nobel-díjas Friedrich Hayekkel, Herbert Simonnal és Milton Friedmannel -, számos filozófussal - Philippe van Parijsszal, Götz Wernerrel és Ulrich Beckkel -, több szervezettel és Facebook-csoporttal - a Norvég Liberális Párttal, a Dél-koreai Szocialista Párttal vagy az Új-zélandi Demokrata Párttal - egyetértésben úgy gondoljuk: a feltétel nélküli alapjövedelem (unconditional basic income) bevezetése egyszerű és hatékony megoldást nyújtana a fent említett társadalmi problémákra.
A feltétel nélküli alapjövedelem definíciója a következő: olyan, a politikai közösség által rendszeresen fizetett jövedelem, melyre a közösség minden tagja egyéni alapon és feltétel nélkül jogosult.
E meghatározásnak öt lényegi pontja van.
(1) Az alapjövedelmet mindenki pénzben és nem élelmiszerben vagy más természeti javakban kapja.
(2) Alapjövedelemre mindenki egyéni alapon jogosult, vagyis nem családoknak és/vagy háztartásoknak fizeti a politikai közösség.
(3) Alapjövedelemhez a közösség tagjai rendszeresen (évente, havonta, hetente) jutnak. Ez különbözteti meg az alapjövedelem koncepcióját attól az elképzeléstől, mely szerint mindenki felnőtté válásakor (18 vagy 21 évesen) kap egy jelentősebb összeget, amely segít megvalósítani az életcéljait.
(4) Az alapjövedelem arra elegendő, hogy fedezze a közösség tagjainak alapvető szükségleteit: az étkezés és lakhatás költségeit.
(5) Alapjövedelemre mindenki feltétel nélkül jogosult, vagyis függetlenül attól, hogy rászorul-e vagy sem, illetve hogy szándékában áll-e kereső munkát vállalni, avagy sem. Ez különbözteti meg az alapjövedelmet olyan szociális juttatásoktól, mint a munkanélküli-segély vagy a családi pótlék.
Mi indokolja? - Fejlődés versus foglalkoztatottság
A modern társadalmakban a technológiai fejlődés a foglalkoztatottság csökkenését vonja maga után. Ezzel semmi újat nem mondunk - gondoljunk csak a 19. század eleji gépromboló mozgalomra, a ludditákra.
A vállalatoknak az a céljuk, hogy minél hatékonyabban és olcsóbban állítsák elő a piacra szánt termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel csak így képesek versenyben maradni, és profitra szert tenni. (Különben az olcsóbban termelő cégek kiszorítanák őket a piacról.)
E hatékonyságot és az alacsony költségű termelést a vállalatok technológiai újítások segítségével érik el. Az új technológiák, termelési módszerek olcsóbban, kevesebb munkaerővel és kevesebb alapanyag felhasználásával tudják előállítani ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat. A piac folyamatos innovációra, a hatékonyság, termelékenység növelésére kényszeríti a vállalatokat, mert ez az egyik kulcsa a versenyelőnyök megszerzésének.
Emiatt egyre kevesebb munkaerőre van szükség ugyanazoknak a termékeknek az előállításához. (Egy füves terület rendben tartásához például már nincsen szükség három kaszáló munkásra, csak egy fűnyíróra, amit egyetlen ember is kényelmesen eltologathat.) E folyamathoz hozzájárul még az is, hogy a hatékony gépek relatíve olcsóbbak, mint az emberi munkaerő.
Amíg egy gépet elég egyszer megvenni, addig az alkalmazott után folyamatosan bért és járulékokat kell fizetni. Ráadásul az alkalmazott munkavállaló - a gépekkel ellentétben - időnként sztrájkol a magasabb bérért, néha szabadságra akar menni, vagy a gyerekért az óvodába. Egyszóval: a piaci verseny által kikényszerített technológiai fejlődés a munkafelhasználás és a foglalkoztatás ellen hat.
A jelenkori kormányok gazdaságpolitikáját ugyanakkor az jellemzi, hogy mindenáron növelni szeretnék a foglalkoztatottságot. Olyan "munkatársadalomban" élünk ugyanis, melyben az egyénnek a megélhetéshez valamilyen, a társadalom által elismert munkát kell végeznie, amelyért fizetést kap, és amelyből megveheti maga számára a szükséges javakat.
A technológiai fejlődés által gerjesztett foglalkoztatottságcsökkenés és "a munka társadalma" (vagy "munkatársadalom") tehát egymás ellen hatnak. E probléma orvoslására eleddig még egyetlen állam vezetése sem volt képes.
Mármost az alapjövedelem mellett érvelők szerint úgy tudjuk a legkönnyebben felszámolni ezt az ellentmondást, hogy feladjuk a teljes foglalkoztatás illúzióját, és ehelyett arra törekszünk, hogy felmentsük az embereket a kényszerű munkavállalás alól - ha a munkalehetőséget "szűkös erőforrásnak" tekintjük, amelyből nem biztos, hogy jut mindenkinek.
Ha egy politikai közösség bevezetné az alapjövedelmet, vagyis mindenki számára biztosítaná a megélhetéshez szükséges jövedelmet, megszűnne a fenti probléma. Az egyénnek immár nem az alapvető megélhetéséért kellene munkát vállalnia.
Miért hasznos? - Társadalmi hatásai
Vajon nem eredményezné az alapjövedelem bevezetése a lusták és henyélők társadalmát?
Biztosan nem. Először is az emberek nagy része nem (csak) a megélhetéséért dolgozik, hanem a munkaköréből fakadó társadalmi elismerésért és státuszért is, vagy egyszerűen csak azért, hogy úgy érezze, hasznos tevékenységet végez. Az ilyen emberek akkor is keresni fognak munkát, ha a puszta megélhetésük más forrásból biztosított.
Másodszor: az alapjövedelem valóban csak alapjövedelem, azaz kizárólag a létszükségleti cikkekre elegendő. Így az egyén nem tud belőle a kényelmét biztosító egyéb javakat, nyaralást, autót, társadalmi státuszt biztosító tárgyakat vásárolni. Ha a puszta megélhetésnél többre vágyik, akkor valamilyen rész- vagy teljes munkaidős állást kell találnia.
Azt is látni kell, hogy az alapjövedelem jobban motivál a munkavállalásra bármilyen szociális juttatásnál, például a munkanélküli-segélynél. Ha a kettőt a hatékonyság szempontjából hasonlítjuk össze, jól látható: a munkanélküli-segély egy sereg olyan nehézséggel küszködik, amely nem jellemzi az alapjövedelmet.
A munkanélküli-segély stigmatizál, azt sugallja, hogy valaki haszontalan tagja a társadalomnak. Ez a megbélyegzettség és a munkából való kényszerű kimaradás lerombol(hat)ja az illető önbecsülését, meglévő készségeit: kirekesztheti a társadalomból. Ráadásul a szociális segélyeknek megvan az a furcsaságuk, hogy a hozzájutáshoz azt kell bizonyítani a hatóságoknak, ami a foglalkoztatásra épülő társadalomban elítélendő: hogy az illető hasznavehetetlen ember, aki nem képes fizető munkát találni.
Ezzel szemben az alapjövedelmet mindenki megkapja attól függetlenül, hogy dolgozik-e vagy sem, alkalmas-e munkára vagy sem, ezért mentes a segélyek negatív pszichológiai hatásaitól.
Az alapjövedelem ki tudja küszöbölni azt a csapdát, amit a munkanélküli-segély és az alacsony bérek együttes jelenléte állít. Gondoljuk csak végig! A munka nélküli egyén azért nem motivált a munkavállalásra, mert a munkába állásával lényegesen nem növekedne a segélyhez képest a jövedelme.
Ha többgyermekes szülőként a minimálbérhez közeli segélyeket kapsz, nem lesz motivációd elvállalni egy alacsony fizetésű munkát, hiszen így közel ugyanakkora pénzösszegért még dolgoznod is kell, a munkahelyig esetleg utaznod is kell, ráadásul munkaidődben a gyerekeid felügyeletét is meg kell oldanod.
Más a helyzet, ha az egyén az alapjövedelemre akkor is biztosan számíthat, ha alacsony jövedelmű munkát vállal el. Az alapjövedelemmel és a munkaviszonyból származó fizetéssel együtt érzékelhetően nagyobb lesz a jövedelme, mint amikor segélyt már nem kap, de alacsony jövedelmet igen. Ennélfogva motiváltabb lesz a munkavállalásra, mivel nagyobb mértékben növekszik a jövedelme alapjövedelemmel együtt, mint anélkül.
Könnyen belátható az is, hogy az alapjövedelem jelentősen javítaná a munkavállalók alkupozícióját a munkáltatóval szemben. A munkavállaló nem kényszerülne arra, hogy megalázó feltételekkel, rossz munkakörülmények között dolgozzon, hiszen ha nem vállal munkát, akkor is biztosított a megélhetése. Ezért az alapjövedelem jelentősen átalakítaná a munkapiacot: népszerűbbek lennének a részmunkaidős állások és a távmunkák, amelyek mellett a munkavállalónak maradna ideje a családjával, barátaival és a hobbijával törődni.
Az alapjövedelem bevezetése jelentősen csökkentené azok kiszolgáltatottságát, akik a mai társadalomban "eltartottnak" számítanak, vagyis azokét, akik háztartást vezetnek, családtagot ápolnak, gyereket nevelnek, saját kiskertet művelnek stb.
A társadalom így elismerné, hogy ők is hasznos tagjai a politikai közösségnek, és függetlenséget biztosítana számukra az "eltartójuktól". Az "eltartottaknak" nem kellene a megélhetésük biztosítása végett rájuk nézve megalázó viszonyokba bonyolódniuk.
A munkavállalás kényszere alóli felszabadulás azzal is járna, hogy az egyén szabadon dönthetne úgy, hogy egyáltalán nem dolgozik, vagy hogy néhány évet munka nélkül tölt. Lehetősége volna arra, hogy jobban megismerje önmagát, rájöjjön az élete értelmére, vagy művészi alkotószabadságra menjen; önkéntes társadalmi munkát vállaljon, esetleg a családjának szentelje az idejét. Egyszóval: szabadon folytathatná a saját maga által elképzelt "jó életnek" megfelelő életet.
Az alapjövedelem bevezetése csökkentené - ha nem is szüntetné meg teljesen - a mélyszegénységet, a hajléktalanságot és a megélhetési bűnözést. Mérsékelné a bürokráciát is, hiszen az alapjövedelem kiváltaná a legtöbb szociális juttatást, ezért fölöslegessé válna az ezeket működtető intézményrendszer.
Az a segélyező rendszer, amelynek állandóan ellenőriznie kell a segélyezettek rászorultságát, jóval nagyobb apparátust igényel, mint az, amelyik minden állampolgárnak bizonyos időközönként kiutal egy összeget. Így az alapjövedelem az állam ilyen jellegű költségeit is visszaszorítaná.
Miért megvalósítható?
Vajon gazdaságilag finanszírozható elképzelés-e az alapjövedelem koncepciója?
Az alapjövedelmet képviselő szervezetek (Basic Income Earth Network, U. S. Basic Income Guarantee Network, Basic Income UK, vagy a 2013 januárjában alakult magyar Egyesület a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért) tagsága egyre növekszik.
Az alapjövedelemhez hasonló kifizetésrendszer létezik már Alaszkában, és helyi szintű, pozitív eredménnyel zárult kísérletek zajlottak Kanadában, Namíbiában és Indiában. A Latin-amerikai Parlament (amely szerepkörét tekintve leginkább a korai Európai Parlamenthez hasonlatos) 2012. november 30-án törvénytervezetet fogadott el az alapjövedelem keretfeltételeiről, s 23 latin-amerikai és karibi országnak javasolja.
Az Európai Bizottság 2013 januárjában elfogadta a European Citizen's Initiative for an Unconditional Basic Income kezdeményezést: ha ez legalább egymillió követőre talál az EU legalább hét országából, a témát az EB az Európai Parlament elé bocsátja megvitatásra.
Az alapjövedelem finanszírozására pedig több javaslat is létezik (ezekről is lásd a http://basicincome.org honlapot), melyek értékelésekor mindenképpen szem előtt kell tartanunk az adott ország, régió adottságait, intézményeit, valamint azt, hogy az alapjövedelem bevezetése fokozatosan történne mind az összeg, mind az érintettek vonatkozásában.
Egyes esetekben közösen birtokolt erőforrásokból, termelési eszközök használatából befolyt profitból lehet alapjövedelmet biztosítani a közösség tagjai számára (Alaszka).
Más koncepciók szerint az újraelosztás, vagyis valamilyen adófajta lehetne az alapjövedelem forrása. Az ilyen javaslatok a földre, a természeti erőforrásokra, a spekulatív célú tőkemozgásokra ("Tobin-adó"), a luxusjavakra, az információáramlásra ("bit-adó"), az energiára, az üvegházhatású gázok kibocsátására, a vagyonra, a fogyasztásra kivetett adót emlegetik.
Spanyolországban például 25 százalékos általános forgalmi adóból finanszírozható volna 200 eurós alapjövedelem. Az Egyesült Államokban a 230 ezer dollár feletti vagyonra kivetett 2 százalékos adó elegendő lenne havi 330 dollárnyi feltétel nélküli juttatásra.
Miért igazságos? - Az erőforrások egyenlő elosztása
Az alapjövedelem bevezetése nemcsak hatékony megoldása volna számos társadalmi problémának, hanem - ami ugyanilyen fontos - igazságos is.
Az emberiség rendelkezésére áll a Föld összes erőforrása és ezzel együtt az évezredeken át felhalmozódott tudásmennyiség - a keréktől kezdve a bonyolult informatikai rendszerekig. Alapvető igazságérzetünk azt súgja, hogy mindenkinek egyenlő joga van eme erőforrások használatára.
A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy bizonyos emberek birtokolnak ilyen használati jogokat, mások viszont nem.
Mi a helyzet azokkal, akiknek nem jutott rész az erőforrásokból, mivel vagy nem örököltek, vagy későn érkeztek, és már minden valaki másnak a birtokában volt?
Képzeljük el azt, hogy egy lakatlan sziget termékeny területein két hajótörött osztozik fele-fele arányban. Mindketten gyümölcstermesztésbe fognak, és szépen éldegélnek a földjük terméséből. De mi történne, ha még egy hajótörött vetődne a szigetre? Melyik megoldás lenne az igazságos? (1) Háromfelé osztanák a termékeny területeket, és mindenki boldogulhatna a saját gyümölcsöskertje műveléséből. (2) Az egyik, már ott élő hajótörött azt mondaná az újnak, hogy ha dolgozik neki, cserébe ételt ad a kertje terméséből. (3) Könyörületből nem hagynák éhen halni az újonnan érkezőt, hanem minimális termésalamizsnát juttatnának neki, amelyen eltengődhet.
Szerintünk az első helyzet az igazságos, de világunkban sokkal inkább a (2) és (3) a jellemző. A jelenlegi társadalmak gyakorlatában természetesen nem lehetséges az erőforrások folyamatos újraosztása, és nem is csak a termőföld a hasznosítható erőforrás.
De mégis van valami igazság abban, hogy valamennyi eszköz birtoklása, az erőforrások bizonyos szintű használata mindenkinek jár. Ezt testesíti meg az alapjövedelem koncepciója.
Gébert Judit közgazdász, Tőzsér János filozófus.
Forrás: innen
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



