Google+

2014. január 26.

TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGLALÓ - HOL TARTUNK MOST ÉS HOGY JUTOTTUNK EL IDE - Arady Pál kitűnő írása

A világpolgárság (villák proletárjai) története a teljesség igénye nélkül..
2014. január 23., 16:00

(Állampolgári, és politikai alapismeretek iskolakerülő fiataloknak, és feledékeny időseknek)

Arady Pál
Egyszer egy napon beköszöntött az az első év a történelemben, amikor egy európai királyságban nem lehetett többé az adót természetben megfizetni. Nem látunk ebben semmi különöset, ha arra gondolunk nyomban, hogy ma már pénzjegyek nélkül elképzelhetetlen az életünk, még a bank automaták, és az elektromos átutalások világában is. De miért is történt ez?

A király azért volt kénytelen ezt a rendeletet hozni, mert az eladdig meglehetősen alávaló, és erkölcstelen lényeknek tekintett városi polgárok már sokkal több bankóval, és vert pénzzel rendelkeztek mint maga a király, és ez elviselhetetlen állapotokat idézett elő. Lévén, hogy a polgárok jó gazda módjára nem adták oda  (nem élték fel) az uzsorákkal, és más erkölcstelen kereskedelmi ügyleteken megszerzett pénzüket, ezért a termények, és létfontosságú eszközök elosztása, - cseréje lelassult, vagy leküzdhetetlen akadályokba ütközött.
Az udvari szállítók is már csak pénzt akartak a portékáikért, nem barterezték többé a pompás ruhákat, ékszereket. Noha a király volt a leggazdagabb ember az országban, nem tudott többé rendelést leadni  - elegendő pénzeszköz hiányában - a festőnek, az építésznek, a kémeknek, a fegyverkovácsnak, de a szabónak és a vargának sem!

Igen ám, de az "aljanép",  - a jobbágyok  - épp úgy nem tudott pénzhez jutni mint a király – hiszen a pénz polarizálódott – így adót egyszerűen nem tudtak fizetni. Az adószedők persze nem vicceltek: börtön, verés, és kínzás járt annak, aki nem „köhögte ki” a kivetett adót, ami a királyság becsületének, és létének fenntartásához kellett. Az adószedők gyakran rombolták le az adófizetésre kötelezett jobbágyok házait, öldösték le az állatait, és el rekvirálták még a vető magvait is. Így ez a pénzben kivetett adózás sokkal nagyobb kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt, hiszen az ország termék előállítási képessége egyre csökkent a pénz hatalma miatt. A rendszer ennek ellenére is minden európai királyságban elterjedt, hamarosan a „robot” és a terményszolgáltatás szinte ismeretlen fogalommá vált.
Viszont  a katolikus egyház által közvetített római kori pénzrendszer csapdája ezzel végleg bezárult: a társadalmak a pénz rabjaivá váltak. Ezt az állapotot persze az eredeti tervek szerint az egyháznak kellett volna irányítani, és a pénzeszközöket legnagyobb mértékben birtokolni.

Akkor néhány király elhatározta, hogy megadóztatja a polgárokat. A polgárok válaszoltak: az uzsora kamatokat jócskán megemelték, de még kevesebb pénzt engedtek visszaáramlani a gazdaságba. Így az adóbevételek a királyi kincstárban nem nőttek, hanem egyenesen csökkentek. Mindeközben a polgárok „internacionalizálódtak” létrejöttek a tőzsdék, ahol még erkölcstelenebb módon fosztogatták  - immár nemzetközileg - az országok gazdaságát, és a királyok kincstárait. Megjelentek a bankok, amik a pénz őrzésén felül mindenféle praktikát eszeltek ki, hogy a pénz hatalmát még nagyobbá, a pénzt valódi hozzáadott érték nélkül gyarapodóvá, és még gyarapodóbbá tegyék.
Mindeközben felütötte a fejét az általános nyomor, és az éhínség is, ami eladdig a középkori reneszánszban egyes szegényes termőképességű  - vagy ostoba urak által bírt – területeken ismert volt, de nem általános. A polgárság ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy az átalakult alapértékekre hivatkozással helyet követeljen magának a hatalomban.

Az angol és a Francia polgári forradalom (később az 1848-as Magyar)  is a polgárság kapzsisága miatt kiéheztetett nép lázadásával indult. A lázadásban és káoszban jó táptalaja volt a polgári uralom („demokrácia” „népuralom”) követelésének, amit a nem túl tanult nép, - mivel a királyságot tartotta bajai okozójának - roppant hamar magáévá is tett. A lázadók mögött  nyomban feltűntek ( nyíltan – vagy burkoltan) a hataloméhes gazdag polgárok, akik fegyverrel és zsolddal látták el a tulajdonképpen értük harcoló jobbágyokat. Ezek a forradalmak persze a királyság még meglévő társadalmi és gazdasági ereje miatt elbuktak, de a polgárságot ettől kezdve nem lehetett nem politikai tényezőnek tekinteni.

Olybá nem, hogy a polgárság politikai nyomásgyakorló eszköze, a tőzsde mindenhol megerősödött, és minden féle jogokat csikart ki magának. Feltűntek az úri társaságokban a közönséges bűnözőkből lett rendkívül gazdag polgárok. A leghírhedtebb közülük bizonyos CornWallis, aki az angol anyakirálynőénél is nagyobb magánvagyont halmozott fel, és létrehozta az első nemzetek felett álló saját, kábítószer kereskedő polgári államát, ami a legbrutálisabb erőszakon alapult, és a gyarmatokat tartotta megszállás alatt. (A Wallis egyik utódja, a saját nevén a magyar állammal köt ma is rendkívül nagy üzleteket, amire általában az állam óriási összegekkel mérten ráfizet)

A polgárok hatalmi törekvéseinek persze ideológiára is szüksége van. Az is szükségszerű, hogy a hatalmuk forrását,  - a pénzt  - tegye az ideológia középpontjába, tehát a tőke szabad áramlása az egész világon az ideológia alapja már a kialakulása óta. S hogy a nép ezt az ideológiát elfogadja, a nemzetközi osztállyá szerveződött nagytőkések az emberi szabadság eszményeit valló humanista liberálisok mögé rejtőznek már az 1800-as években.
Hajlandóak voltak a rabszolgaság eltörlésére is, mivel előzetes számításaik szerint a rabszolgatartás többe került, mint  „szabad munkások” foglalkoztatása, akiket a közvetlen létfenntartásukat sem fedező bérért lehet dolgoztatni. Persze a maroknyi humanista liberális ezt győzelemként könyvelte el, a „liberális „eszme ezzel nemzetközivé válik, és megszületik a Világpolgárság.

Váratlanul (?) az egymással marakodó nagyhatalmak által felosztott világ  - és a legtöbb királyság- összeomlik, majd a múlt század 20-as éveire mindenhol alkotmányos monarchia, vagy polgári állam (és a Szovjetunió) jön létre. A polgárság fürdik a fényben és a hatalomban, némi nosztalgiával nemesi gyökereket kutat, vagy egyszerűen csak nemességet vásárol az egyre szegényebbé váló, harcokban legyengült királyaitól. A kapzsiság azonban nem lehet „országintéző erő” így a nemzetközi polgárság a 30-as évekre az egész világ gazdaságát porba dönti, amit máig nem magyaráztak meg, és a felelősséget sem vállalták magukra a sok millió áldozatért.
Ekkor születik meg a nagy Terv – a nyomtatott és vert pénzek legnagyobb részét magántulajdonban tartó Világpolgárság globális hatalmának megvalósítása.

A nagy világgazdasági válságot követően a polgárság a hatalmát immáron a katolikus egyház tanításával, és azzal szövetségben kodifikálja, az élet minden területére kiterjedő bonyolult törvénykezéssel. Megszületik a fasizmus, a „polgári társadalmi rend” totális, és brutális  változata. Azonban ez nem tűnt hatékonynak, a profit az elvárások alatt maradt. Mindeközben feltűnt egy a Világpolgárság számára a nemességnél is sokkal halálosabb ellenség, a világközösségbe szerveződött, és egyre erősödő proletariátus is, ami a Szovjet államközösséggel a háttérben Európában is egyre erősebbé, sőt több országban parlamenti erővé is vált. A proletariátus valódi demokráciát, és tisztességes elosztást a nagy vagyonok eltörlését követelte, ami a polgárság megsemmisüléséhez vezethet, ezért új stratégiára, és nem különben új módszerekre volt szükség.

A berlini forradalom az európai Világpolgárságot is megrázta. Pánikszerűen sorakoztak fel egy szobafestő mögé, aki nem polgár – proletár rendű – de jó pénzért bármikor képes a saját társadalmi osztálya ellen fordulni. Az új reménységet Adolf Hitlernek hívták.
Hitler elébb fasiszta, majd fajvédő törvényeket alkotott, ami ugyan a polgárság egy részét megfosztja a vagyonától egy másik nagy csoport javára, de az erkölcs a történelemben sosem jellemezte a polgárokat, így ez ellen nem tiltakoztak. Hitler a rablott pénzen  - és az ügyleten gazdagodó, ezért vérszemet kapott polgárság egy csoportjának támogatásával – bele fogott a nagy globalista hatalom megteremtésébe. Ezzel újabb támogatókat szerzett, a Világ polgárság szinte egyként sorakozott fel mögé, és ordas eszméi mögé. Az európai polgári kormányok sorban hajtottak fejet Hitler és barátai előtt, hogy a mögöttük álló Világpolgárokat profithoz juttathassák.

Az első nagy globális kísérlet azonban elbukott, mert Hitler bár megtámadta a Szovjet proletár államot, amit bár katonailag és gazdaságilag is felkészületlenül ér a támadás, de talán éppen ezért rajta veszített az Anglia elleni bombatámadásokon: a Brit nemzetközösség  -beleértve az USA-t is – egységesen indított ellentámadást. Az államok a Világpolgárság minden erőfeszítése ellenére léptek be a háborúba, mert a Brit nemzetközösség államainak vezetői nem bírták a népük által rájuk nehezedő nyomást, ami a megölt honfitársaik miatt  - az európai keresztény szokásoknak megfelelően - véres bosszút követelt.
A két fronton harcoló Hitlernek ettől kezdve esélye sem volt ugyan megnyerni a háborút, és megvalósítani a globális világhatalmat, - vagy annak sajátos, "munkaalpú"  alapegységét - de a világpolgárság az utolsó pillanatig kitartott mellette. Sőt. Hitler „szakembereit” az új, szintén az  egész világ elleni támadás alapjainak előkészítésére tömegesen mentette át az USA-ba és Dél-Amerikába, hogy ott munkásságukkal előmozdítsák a Világpolgárság ügyét.
Az első globalista világháború is - akár a nagy gazdasági válság -  legalább 100 millió emberéletet követelt, de azért a felelősséget a Világpolgárság Hitelrre, olykor a német, vagy orosz népre, és Sztalinra terhelte.

A háború befejeződése után világszerte megerősödnek a proletariátus intézményei. Az óriási tömeget képviselő harcedzett katona visszatérvén a polgári életbe nem viselkedett engedelmes rabszolgaként, nem volt terrorizálható, így a munkavállalói és szociális jogok világszerte kiteljesedtek, ami a profit nagymértékű csökkenéséhez vezetett. Ennek folyományaképp Nyugat-Európában létrejött a „szociális állam”.
A Világpolgárság hatalma és befolyása ettől az egész világon csökkenni látszik, ezért lépéskényszerbe kerül. Ezért rövid időn belül új forgatókönyv születik a világhatalom elérésére, aminek zászlóshajójául az USA-t jelölik ki. Kísérőhajóként létrehozzák az Európai Uniót, ami a későbbiekben nagy szerephez fog majd jutni.

A Terv intézményi rendszerének keretében  - ami az első front - megalakul az ENSZ, a Világpolgárság politikai törekvéseinek parlamentje. Rövidesen létrehozzák az IMF –t, és  a Világbankot, valamint a Világkereskedelmi Központot (WTC) amik a tőke szabad áramlását, a világméretű befektetést kívánja lehetővé tenni a tőketulajdonosoknak, s ezek alapvetően képesek befolyásolni az államok, sőt egész kontinensek gazdaságát – pusztán a profit szempontjai szerint. A terv jól halad a megvalósulásában.
A második fronton az egész emberiség szellemi befolyásolására indított hadműveletben feltűnik Hayek, aki az „Uzsora dicsérete” című munkájával alapozza meg a modern „liberalizmus” és „piac” (tőzsderendszer) image-ét. Ma őt tekintik a „neoliberális pápának”. A Világpolgárság más bértudósokat is alkalmaz elvei kifejtésére, és „tudományos” bevezetésére köztük a legjelentősebb Williamson, aki a globalista „paiacgazdaság” atyja, valamint Lafer, az USA eladósodásához vezető rendszer kidolgozója, valamint Giddens, akit a proletariátus ellen vetettek be. Utóbbi a „Neoszociáldemokrácia” című teoria elfogadtatásával akarta a proletariátust a totális piacgazdaságnak, magának a neoliberalizmusnak „tudományosan” alárendelni. (Majd nem sikerült is neki!!)
A harmadik fronton a proletariátus mögött álló Szovjetunió és Kína ellen indítanak úgynevezett „hidegháborút”, ami tulajdonképpen a világkereskedelmi korlátozásokban, nyersanyagoktól és technológiáktól való elzárásban (COCOM lista) nyilvánul meg. Ezzel párhuzamosan a Világpolgárság által uralt államok a NATO-ba tömörülnek, és óriási, a proletárállamokat fenyegető fegyverkezési versenyt provokálnak.

A frontokon kifejtett, és jól összehangolt egész bolygó ellni támadást a fegyverkezési verseny nem várt sikere koronázta: a Szovjetunió a XX. század utolsó negyedére kifáradt, és ezért a vele szövetséges kelet-európai államokkal alkotott közössége is összeomlott. A proletár államokban a Világpolgárság ekkor a korábbinál is intenzívebb kulturális offenzívába kezdett, ami a közembereknek a nyugati létforma iránti vágyát volt hivatott felébreszteni, az értelmiség rétegeiben pedig a tőketulajdonosok mindenhatóságának és felsőbbrendűségének vakhitét igyekezett kialakítani.
Az offenzíva nyomában a tradicionálisan nemzeti gondolkodású nemesi osztályaitól teljesen megfosztott kelet - európai társadalmak ellenállás nélkül tértek át a Világpolgárság által erőltetett „piac” és „pénz” vallásra, aminek nyomában a mindenek felett álló egyéni érdekek, kerültek az emberi gondolkodás centrumába, a közösségi érdek, a közösségi magatartás lényegtelenné, és érdektelenné vált.
Ezt a sikert végül megkoronázta a tucatnyi kelet-európai „rendszerváltás”, amelyben a szocialista irányú proletár államok többsége vér nélküli forradalomban adta át a javait a Világpolgárság delegált képviselőinek, miközben közfelkiáltással cserélték le az irodák és közintézmények falain Lenin és Marx képeit Ronald Reagenére.

Ugyanekkor, ebben az évben (1990) Washingtonban üléseztek a világ liberális pártjai, akik között már alig volt található olyan, amely a történelmi, humanista irányt követte volna. A találkozó egy közös megállapodással ért véget: a Világpolgárság (nemzetközi nagytőke) szövetséget kötött a pártokkal, hogy azok hazájukban előmozdítják a Világpolgárság globális érdekeinek megvalósulását, benne a közszolgáltatások privatizációját, (a Világpolgároknak természetesen) a szakszervezetek letörését, az idősebb Bush ex USA elnök és Williamson, a bértudós közgazda által koreografált, modern-fasiszta jogi – politikai  - gazdasági rendszer törvénybe foglalását, a közigazgatási és politikai hatalomért cserében. (A szaktudomány ezt az egyezséget „washingtoni consenzus” - nak hívja, és évtizedek óta elemzi a globálisan súlyos következményeit) Ezzel megszületett az un. neoliberális globalista világrendszer, aminek minden  - főként európai - országban  liberális, és szocialista megnevezésű pártok a reprezentánsai.

Az Európai Unió, mint a globalizáció kísérőhajója ezután örömmel fogadta magába azokat a Szovjetunióról levált országokat, amelyeknek politikai elitje a Világpolgársággal állt (és áll) szövetségben. Lévén hogy az EU mint intézmény is egy tucatnyi globális, Világpolgári tulajdonban álló óriáscég érdekinek megvalósulása miatt alakult és azért áll fenn ma is.
Az új, annektált államok társadalmait természetesen révületbe ejtette a korábban tudományos módszerrel kidolgozott propaganda, ami a szabad kereskedelem, az állandó verseny, és a folyamatos gazdasági növekedés egyébként teljesen tudománytalanul állított pozitív hatásait  nevezte meg a közös jó, a közjó forrásának.
  
Az új államokban azonban társadalmi tragédiák sora történt ezt követően. A Világpolgárság adómentességet élvezett és élvez ezekben az országokban, aminek  - és a törvénybe foglalat tőke szabad áramlási elv – segítségével nem csak a korábban létrejött és felhalmozott, de az újra és újra megtermelődő javakat is kivonta (és kivonja) az országokból a helyi politikai osztályok segítségével. Ennek következtében az államok legyengültek, a szociális rendszerek összedőltek, a társadalom hagyományos termelőbázisai nyom nélkül, és kompletten eltűntek, s mindezek következtében megjelent a tömeges nyomor és a legborzalmasabb formája: a tömeges hajléktalanság is.
A politikai következmények még tragikusabbak: a kelet-európai országokban nem működtek a munkavállalók érdek képviseleti rendszerei, (a pártállam magához vonta ezeket) így a munkavállalók képtelenek a Világpolgárság által az országra erőltetett munkavállaló és ember ellenes rendszer hatásai ellen védekezni. A politikai érdekképviselet „baloldali” szárnyát elfoglalta a neoliberálisok csoportja, és a Világpolgárság által is delegált, bőkezűen támogatott vezérei, amik körmönfontan, de a washingtoni consenzusban vállat kötelezettségeiknek megfelelően tipornak el minden valódi baloldali, társadalmi célú kezdeményezést, munkavállalói érdeket a hivatalos propagandájuk szintjén is.

Itt tartunk ma! Magyarország minden itt leírt fontosabb eseménynek része volt és részese ma is annak minden következményével együtt. Az utcákon neoliberálisok szegény, munkanélküli rajongói demonstrálnak, mellettük tucatnyi már mozogni is alig képes hajléktalan várja a közjót, amiben nem kell több állampolgárnak nyomorognia, és kínhalált halnia a profitért.

 Arady Pál kitűnő írása (szekr-i. megjegyz.)
Forrás: innen

2014. január 10.

MIT TETTEK VELED VIKTOR

1990 "HALLGASS A SZÍVEDRE - SZAVAZZ A FIDESZRE"
Fiatal demokraták szövetségének választási műsora 1990-ben. Érdemes visszanézni mindenkinek ezt a filmet.



MIT TETTEK VELED VIKTOR?!!!

HOVÁ LETT ORBÁN VIKTOR?
HOVÁ LETT AZAZ ORBÁN VIKTOR, AKI A VIDEÓN VAN!
HOL VAGY VIKTOR?
KI VAGY TE MOST VIKTOR?
MIT CSINÁLTAK VELED VIKTOR?
ÉS
MIT CSINÁLSZ TE MOST VELÜNK VIKTOR?

Mit tettek veled Viktor és mit teszel most Te velünk Viktor?
Hittünk Neked, Nektek, bíztunk bennetek, és Ti most elárultatok, tönkre tettetek, elszegényítettetek bennünket. A fél országot szegénységbe taszítottátok.

Halálra ítéltetek, rabszolgasorsra küldtetek.
Elvettétek a maradék emberi méltóságunkat, és már a túlélési esélyeinket, technikáinkat is ellehetetlenítitek.

Tudatosan, módszeresen, jogszabályok mögé bújva legyilkoltok bennünket.

Hogy vagy Viktor, jól alszol? Nincs lelkiismeret-furdalásod?

Mit tettek Veled? Kényszerítettek, megfenyegettek?

A lehető legrövidebb idő alatt irtsd ki az ország népének több, mint felét!

Meg vettek Viktor?
Ezt várják Tőled Viktor?
Mit tettek Veled Viktor?

Mert arra gondolni sem merek, hogy magadtól, magatoktól változtatok meg ennyire - és váltatok gonosszá!

Vagy mégis?! A hatalom mámora benneteket is -  az őszinte, bátor, jóérzésű, jó cselekedetekre elszánt Fiatal Demokratákat is - ennyire elaljasította?

Nézzétek vissza a videót - hogy akkor hogy beszéltetek, mit akartatok - és azóta mit tettetek!!

 Öregeket, betegeket, hajléktalanságba vittetek, öngyilkosságba kergettetek. Nagyszülőket unokátlanságra ítéltetek, fiatalokat hontalanságba küldtetek.

Sárba tapostátok az emberi jogainkat.

Ezt a Magyar Nép a FIDESZTŐL nem várta!!
És elfogadni sem tudja!!


"EGY  ROKKANT ÖZVEGY NYÍLT LEVELE A KORMÁNYHOZ

Még tavaly nyáron kereste meg először a Magyar Szociális Fórumot panaszával egy rokkant asszony. Az utolsó 5 évben nem rendelkezett az 1095 nap biztosítási idővel, így rokkantsági ellátásra nem vált jogosulttá. Több mint 10 évig ápolási díjat vett igénybe. Utána, dolgozni képtelen volt már a sok betegsége miatt. Lebénult az egyik karja is az édesanyja ápolása közben.


A súlyos beteg asszony 2012.év őszén elvesztette a férjét is, akinek a nyugdíjából éltek szerényen. Az asszony a férje nyugdíja miatt nem kapott segélyt sem. Tavaly tavasszal, az új komplex felülvizsgálaton 40% mértékűre véleményezték az össz- szervezeti károsodását, majd ezt követen, a fellebbezés kapcsán 50% mértékűre módosították a minősítését. Sajnos, ezzel sem kaphatott semmilyen pénzellátást, mert nem rendelkezett az utolsó 5 éven belüli 1095 nap biztosítási jogviszonnyal.

A kormány némi „enyhítést” ígért 2014.01.01.-től a megváltozott munkaképességűek számára azzal, hogy az utolsó 10 évben 2555 nap biztosítási idővel, vagy az utolsó 15 évben 3650 nap biztosítási idővel kell rendelkezniük az érintetteknek, hogy pénzellátásra jogosultak lehessenek. Ez azonban a panaszos betegeken nem segít, és nem is enyhítés, mint ahogyan a kormány azt kommunikálja.

Az arányok ugyanis hasonlóak, mert továbbra is, 60-70% a biztosítási idő követelmény:

5 éven belül 1095 nap esetén = 60%, 10 éven belül 2555 nap = 70%, 15 éven belül 67% arányban biztosított kell, hogy legyen az érintett, mindegy hogyan variálnak az évekkel. Ekkora munkanélküliségben az 50-60 éves egészséges emberek sem kapnak munkát. Ők is potenciálisan veszélyeztetettek emiatt, mert, ha megrokkannak, nem lesznek jogosultak pénzellátásra.

A rokkant asszony férje, a rendkívül rossz egészségügyi ellátórendszer áldozata lett. Egy pénteki napon került kórházba. Otthonukban összeesett, a mentő kórházba szállította, de ott senki sem törődött vele. A kétségbeesett asszony hiába jajveszékelt a személyzetnek, hogy vegyék már észre, hogy nagy a baj. A férjének, már megszólalni sem volt ereje, annyira elesett állapotba került. Azonban nem törődtek vele, és csak a hétfői napon kezdték volna vizsgálgatni, amikor már késő volt. A rokkant asszony férje elhunyt a kórházban.

A teljesen magára maradt özvegyasszony nyílt levélben tiltakozik a kormány rokkant-politikája ellen."

Íme, a levél:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Magyar Kormány!

Rendkívül szomorú, hogy a férjemet a hiányos egészségügyi ellátás miatt vesztettem el 2012. év őszén.  Ezt követően ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesültem egy évig.  Már 2013. augusztusban jeleztem a NYUFIG felé az állandó özvegyi nyugdíj iránti igényem, hogy a hozzátartozói ellátásom folyamatos legyen. Meg kellett ezt tennem azért, hogy legalább a hozzátartozó jogán az állandó özvegyi nyugdíjamat megkaphassam 50% mértékű egészségkárosodott özvegyként, mivel saját jogú pénzellátásra nem vagyok jogosult. A saját jogomon az 50% mértékű össz- szervezeti károsodás ellenére sem vagyok jogosult pénzellátásra, mert az utolsó 5 évben nem rendelkeztem 1095 nap biztosítási jogviszonnyal.

Hosszú évekig ápoltam a magatehetetlen édesanyámat, melybe magam is belerokkantam. Azonban, az 1095 napos biztosítási jogviszonyba nem számít be az ápolási díj folyósításának időtartama. Ez által a saját jogomon az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig egyetlen fillér pénzellátást sem kaphatok az új rokkant-törvény szerint. Számomra emiatt létkérdés lett volna az, hogy legalább a hozzátartozó jogán járó, állandó özvegyi nyugdíjat megkaphassam a férjem után, időben.

A férjem 63 éves korában hunyt el. Én 59. évesen lettem özvegy. A kettőnk szolgálati ideje összesen 79 év volt. Ennek ellenére, jelenleg, egyetlen fillér pénzellátást sem kapok, sem a saját jogomon, sem az elhunyt férjem jogán, mint özvegy. A sok telefonos érdeklődésemre, a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság végig arról tájékoztatott, hogy legyek türelemmel, december elején biztosan megkapom már az özvegyi nyugdíjamat. Ez viszont, a mai napig sem történt meg. Most, 2013.12.16.-án kiderült, hogy az ügyemet átirányították a Kormányhivatal Somogy-megyei Regionális Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságához azzal a céllal, hogy rendeljék el, mint megváltozott munkaképességű özvegy a felülvizsgálatomat.

Én 2012. év folyamán kétszer is részt vettem NRSZH új komplex minősítő felülvizsgálaton a saját jogú ellátásom céljából, I. és II. fokon is. A másodfokú véleményezés alapján (2012. július hóban) 50% mértékű egészségkárosodást állapítottak meg azzal a megjegyzéssel, hogy további felülvizsgálatom nem szükséges. Erről a felülvizsgálatról a határozatot 6 hónap múlva kaptam kézhez 2013. január 3-án. Ha erre a sima határozatra 6 hónapot kellett várnom, akkor vajon most, az állandó özvegyi nyugdíjam elbírálásához szükséges felülvizsgálatra mennyi ideig kell még várnom? Ugyanis, a hozzám hasonló, megváltozott munkaképességű özvegyek elmondása szerint, a felülvizsgálatra történő berendelés és a határozat kézhezvétele kb. egy egész esztendőt vesz igénybe. Elmondták azt is a sortársaim, hogy általános gyakorlat az, hogy a megváltozott munkaképességű özvegyeket a NRSZH új komplex minősítés során 30-40% körüli össz- szervezeti károsodás mértékűre minősítik vissza I. fokon, és a jogorvoslatuk kb. 2-3 évet vesz igénybe, mire a munkaügyi bírósági per lezárul.

Kérdem én: Ha rám is hasonló jogorvoslati út vár, hogyan maradok életben egyetlen fillér pénzellátás nélkül még évekig? Munka-alkalmassági igazolást nem kaphatok a szakorvosok szerint, így a 30 napos közmunka programot sem tudom teljesíteni a segély folyósítási feltételeként. Kérem, mondják meg, miből fogok élni az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig, ha egy esetleges NRSZH felülvizsgálati visszaminősítés esetén, nem leszek jogosult az állandó özvegyi nyugdíjra sem? Rettegek! Önök halálosan kimerítettek minket, a kiszolgáltatott betegeket, az embertelen törvényeikkel.

Kérdem én: „Önök szerint, már élni sincs jogom”?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Magyar Kormány!

Végig gondolták Önök tiszta lelkiismerettel, hogy a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvény és a hozzákapcsolt 7/2012.II.14. NEFMI rendelet megalkotásakor, hogy mire kényszerítik a végrehajtókat a korhatár alatti rokkantakkal és a rokkant özvegyekkel szemben? Végiggondolták a következményeit annak, hogy mi lesz azokkal a betegekkel, akik hozzám hasonlóan járnak? Én és a férjem együtt 79 éven át megfizettük a járulékokat. A férjem 63 évesen elhunyt, mert nem látták el a kórházban.  Én pedig egyetlen fillért sem kapok saját jogú ellátásként, pedig, csaknem 40 év szolgálati időt teljesítettem. Ezen felül még harcoljak félholtan az özvegyi nyugdíjamért is? Kinek fizettük be a sok járulékot, ha a férjem semmit se élvezett a nyugdíjas évekből, én meg el sem érem élve a nyugdíjkorhatárt, ha Önök éhhalálra ítélnek, mint rokkant özvegyet, és ellátatlanul hagynak?

Milyen Karácsonyi Ünnepeket szánnak Önök nekem, és a hozzám hasonló rokkantaknak, akik egyetlen fillér nélkül kénytelenek élni az Önök jóvoltából, egy élet munkája után?

Tisztelettel kérem Önöket, hogy vizsgálják felül az új rokkant-törvényt és a hozzá kapcsolódó új komplex minősítő rendszert, mert azok kivégzik a korhatár alatti rokkantakat”!

Tisztelettel:

Vörös Pálné

VÉGSZÓ:

Tisztelettel megkérjük Magyarország keresztényi hitvallására oly büszke kormányát, hogy tartsa tiszteletben a korhatár alatti rokkantak alapvető emberi jogait! Az Önökhöz, nyílt levéllel forduló megváltozott munkaképességű özvegyasszonnyal szolidárisak vagyunk. A korhatár alatti rokkantakat humánkatasztrófába sodorják a kormány intézkedései. Gondoltak-e Önök az új rokkant-törvény megalkotásakor arra, hogy míg Önök önfeledten ünnepelnek a szeretet ünnepén a családjaik körében, addig vajon hány rokkant éhezik és szenved el fagyhalált? Szégyen, hogy így kell várni az Önök jóvoltából a kiszolgáltatott betegeknek már második éve a megrokkant karácsonyi ünnepeket.

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport

Forrás: innen 



DOROSZ DÁVID LEVELE ORBÁN VIKTORNAK
A hazánkat elhagyó fiatalokra tett kijelentésére reagálva:


"Hétfőn Orbán Viktor azt találta mondani, hogy a hazánkat elhagyó fiatalok, valójában csak "jókedvű kalandozásra" mennek el. Úgy látszik a miniszterelnök ennyit ért a mai fiatalokból."
 
"Tisztelt Orbán Viktor!

Vasárnap, ha jól fülelt, akkor a paksi bővítési elleni többezres tiltakozás alkalmával számos szónok emlékeztethette az 1989. június 16-án a Hősök terén elmondott beszédére. Ön akkor 26 éves volt. Ereje teljében, vágyakkal és reményekkel telve állt akkor ott. Itthon akart élni, Magyarországon akart maradni, nem akarta erősíteni azok táborát, akik elhagyták – már ha elhagyhatták hazánkat – az egypárti, kinek kemény, kinek puha diktatúra miatt. Nem akart sem Ön, sem azok a fiatalok, akikre akkor beszédében utalást tett, elnyomásban felnőni. Nem akarta, hogy jövőjüket és reményeiket temesse el a politika.


Ma fiatalok százezrei éreznek úgy, ahogyan Ön akkor. Csak ők most el is hagyják családjukat, barátaikat és hazájukat, mert nem látják biztosítva jövőjüket, nem látnak maguk előtt tanulási és elhelyezkedési lehetőségeket. Olvassák a híreket, nem értik, miért kellett ezt tenni velük, miért kell őket megalázni. Vajon az 1989-es Orbán Viktor megértené a mait? Nem hiszem. Hova lett az a fiatalok érzéseit képviselő tehetséges politikus, miniszterelnök úr?

A fiatalok nem kalandvágyból mennek el. Tudta Ön, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy kivándorlást tervezők aránya? Ön azt mondta az Országgyűlésben hétfőn, hogy a kivándorló magyar fiatalokat nem gazdasági menekülteknek kell tekinteni, hanem kalandot fölvállalóknak. Ön elképzelhetőnek tartja, hogy 2010 óta másfélszer kalandvágyóbbak lettek a magyarok? Nem lehet ott kalandról beszélni, ahol a munkahelyek száma – a közmunkahelyek és a külföldön állást vállalók(!) adatai nélkül – csökken. Nem lehet ott kalandról beszélni, ahol az ifjúsági munkanélküliség – a legfrissebb adat szerint – 27,4 százalékos.  Csaknem minden harmadik fiatal hiába keres munkát!

 Azt gondolja, hogy a fiatalok jókedvükből akarnak kivándorolni? Persze, hogy nem. Ön is tudja, hogy katasztrófakormányzása miatt indulnak útnak. A fiatalok nem fél vagy egy évre akarnak elmenni tapasztalatokat szerezni, hanem ki akarnak vándorolni! Itt kell hagyniuk családjukat, barátaikat, hazájukat. Ma már lassan minden magyar családban van egy olyan közeli vagy távoli rokon, aki elhagyta az országot, akiknek szülei vagy nagyszülei csak a világhálón nézhetik, ahogyan gyermekeik, unokáik felnőnek. Ma sok családban már nem a vasárnapi ebédlő asztalnál gyűlnek össze beszélgetni, hanem a monitorok előtt skype-hívás közben. Miféle nemzeti kormány az, amelynek kormányzása idején egyre több magyar el akarja hagyni az országot?

Ön szerint semmi  gond azzal, hogy tömegesen mennek külföldre dolgozni a magyar fiatalok, hiszen például sok spanyol fiatal is dolgozik külföldön. Éppen a spanyolokat hozta föl az egyik példának, holott a világsajtót nemrégiben járta be egy spanyol fiatal Facebook-bejegyzése, aki három diplomával mosdót takarít Londonban.  A spanyol ifjúsági munkanélküliségi ráta 57 százalék körüli. Ej, milyen kalandvágyók lehetnek, igaz?

Az még elnézhető lenne Önnek, hogy nem ismeri a spanyol helyzetet. De Ön a hétfői felszólalásával bebizonyította, hogy semmit sem tud a magyar fiatalokról sem. Legalábbis azokról, akik átlagos körülmények között élnek. Ön szerint annak kellene örülnünk, hogy a külföldön dolgozók pénzt utalnak haza. Én viszont annak tudnék csak szívből örülni, ha itthon, Magyarországon is meg lehetne tisztességgel élni.

Ehhez gyökeresen más, biztonságot adó gazdaság- és társadalompolitikára lenne szükség. Ennek első lépése az, hogy őszintén szembenézünk azzal, miért is mennek el Magyarországról a fiatalok annyira nagy számban, és egyre többen. De kezdheti azzal is, hogy elnézést kér a megsértett és megalázott magyar fiataloktól. Előre is köszönöm.

Tisztelettel:

Dorosz Dávid, akinek egyik legjobb barátja már Londonban dolgozik"

(Fotó: Origo)
 

Forrás: innen

2014. január 9.

Kövér megint a komcsi korosztály kihalásában reménykedik

Kövér megint a komcsi korosztály kihalásában reménykedik

Belföld, Kiemelt - Hírfarkas | Forrás: MTI | Beküldte: Gépnarancs | 2013. december 28. | 2 komment


"A házelnök szerint az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásához az kell, hogy biológiailag is kicserélődjön a népesség. Kövér László szerint a korábbi baloldali kormányok mindent megettek azért, hogy restaurálják a kommunizmus társadalmi struktúráját, illetve konzerválják azon elemeit, amelyek az ő hegemóniájukat alapozták meg a gazdaságban, a kultúrában, a médiában, az oktatásban és az igazságszolgáltatásban egyaránt. A társadalmi viszonyok megváltoztatására, az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásához negyven év kell. Ez akkor ér véget, ha biológiailag is kicserélődik a népesség, vagyis már csak azok élnek, akik a szabadságba születtek – vélekedett a házelnök.

- mondta Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke az Echo Tv Heti Mérleg című műsorának adott, szombat este sugárzott interjújában.
A teljes cikk itt olvasható:


MAGYARORSZÁG MEGUJJUL!! 

A hangzatos szlogen mögött ez a szándék áll

pusztuljanak az öregek, szüljenek a nők gyereket, feminista nőkre nincs szükség

2014. január 6.

Tudatos népírtás

A Magyar demokratikus jogállamban tudatos népirtás zajlik

Tehát a politikai cél: KÖZVETETT NÉPIRTÁS!
2013. március 28., 11:32

Bogár László már megint arról pletykál, hogy a nyomorgókat nem akarják, mert nem is kell, mert nem is logikus megmenteni a lassú haláltól.

Mindeközben egyre aggasztóbb jelek látszanak arra, hogy a közjogi hatalom birtokosa egyetlen lépést sem tesz azok érdekében, akik leírhatatlan nyomorban kénytelenek élni ma Magyarországon egy erőforrásokban igen gazdag ország polgáraiként.Tény: a szociális rendszer működtetéséből most-már több ezer szakképzett orvos, és ápolónő hiányzik, pedagógusok ezreit bocsájtják el a tanév végén az oktatási rendszerből, több millió embernek egyszerűen semmilyen megélhetésre alkalmas jövedelme nincs, - bár dolgozik -  sőt több százezernek ma már egyáltalán semmilyen jövedelme sincs, az országban felütötte a fejét a tömeges éhezés.   

Mindeközben a hatalom birtokosai, és a politikai osztály tagjai katasztrófáról papolva herdálják a lakosság megmentésére alkalmas eszközöket, sőt szemlátomást gazdagodnak, egyre pompásabb és fényűzőbb életet élnek a váratlanul és áttekinthetetlenül "rájuk szakadt" vagyonokból. Erkölcsökre hivatkoznak, a hatalomra ácsingózó ellenlábasaik pedig ellenállást színlelve asszisztálnak a minden eddiginél brutálisabb neoliberális dúlás végrehajtásában.

Valóban katasztrófa van. Olyan, amilyet a II. világháború vérzivatara sem tudott előidézni, igaz akkor nem földpadlós zsellérházakból feltört szolgalelkű műértelmiségiek, vagy az ecseri piacon vásárolt kutyabőrök gazdái uralkodtak, s a munkásosztálynak az uralkodókra gyakorolt nyomása sem volt annyira elhanyagolható mint ma.

Olyan katasztrófa van, amit a kapzsiság, az ostobaság, és a sunyi, pénzleső szolgalelkűség szabadított rá a társadalomra. A mellékkörülmények között nem elhanyagolható a társadalom pökhendi nemtörődömsége, kollektív gyávasága, és a természetes viselkedésként az ősöktől tanult egyéni egoizmusokból fakadó bűnpártoló magatartása sem.

Bogár lászló, a tudós elme, immáron a tudományos tények rangjára emelten kántálja, hogy a nemzetközi pénzhatalmak szolgájaként regnáló politikai osztálynak, illetve annak kormányon lévő szegmensének nincs választási lehetősége, sorsára kell hagyni a társadalom egyharmadát kitevő mélyszegénységben élő honfitársainkat.
Bogár súlyosan téved! A társadalom nem arra hatalmazta fel a kormányzókat, hogy őt kifossza, az életfeltételeiben korlátozza, illetve annak hiányában a sorsára hagyja. Így lehet bár, hogy a Bogár László által népszerűsíteni kívánt rablógyilkosok logikája, vagy "gazdaságpolitikája" és tantervi elemként bevezetni kívánt erkölcstana ezt megengedi, de a társadalomnak nem csak ahhoz van joga, hogy a kormányzóknak adott eredeti felhatalmazáshoz ragaszkodjon, hanem joga van az élethez, s ha ebben korlátozzák, akkor az önvédelemre is! Bármilyen eszközzel!

Bogár László és alkalmazói jó ha tudják: Nem lehet morális gátakat szabni az élni-akarásnak! Nem lehet az életfenntartás kényszerét büntetőjogi keretek közé szorítani, megtorolni. Sem a kenyéradói, sem a társadalom nem ölhet meg senkit még közvetetten sem azért, hogy mások éljenek! Miért? Csak! (Ha nem érti ne álljon emberek elé papolni többé!)

Persze katasztrófa azért van - ezt idézte elő a neoliberális dúlás 25 éve, ami rendes háború a nemzet a Magyar társadalom ellen. (Az MSZP ezt miért is tagadta annyi éven át? Miért volt ez "összeesküvés elmélet"??)  

De lássuk csak, milyen is egy katasztrófa elhárítása: Ha egy bányában baleset történik, és egyszerre több vájatban vannak beszorult emberek, a mentés irányítójának óriási felelőssége merül fel akkor, amikor el kell döntenie: azokat mentse akik az egyik vájatban a saját fiával együtt rekedtek be, vagy azokat, akik közvetlen életveszélyben vannak.Az életveszélyben lévő emberek mentésével eltelt idő, a közben elfogyó energia, esetleg veszélybe sodorhatja a másik csoportot is... A vezető azonban nem mérlegel, első az életveszélyen lévő, legrosszabb helyzetben lévő csoport!!!

EZT EGY NAGY BÁNYÁSZCSALÁD SARJÁNAK ILLENE TUDNI FELCSÚTON IS!!



Bogár László
Bogár László magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista. Wikipédia

Beszélgetés a Feltétel nélküli alapjövedelemről a BP Európa TV-ben


Közélet - BP- Európa TV - 2013. december 13

Videók által • 1 194 megtekintés
Heti téma: Alanyi jogon járó, feltétel nélküli, garantált alapjövedelem Magyarországon!? Illúzió vagy valóra váltható álom? Vendégek: Czibere Péter, Szabó József és Takáts Péter, az Európai Uniós...





Európában elbukott a feltétel nélküli alapjövedelem


"1 000 000 helyett 285 000
Egymillió aláírás kellett volna, de csak 285 ezer jött össze.

A kezdeményezést 2013. januárban nyitották meg és tegnap, 2014. január 14-én járt le. A szükséges mennyiségű aláírás viszont nem gyűlt össze ez idő alatt ahhoz, hogy az Európai Bizottságnak foglalkoznia kelljen vele, támogatottság hiányában a kezdeményezést lezárták."


"Miért kell ehhez az eu. Most jönnek a választások –párttá kell alakulni és meg kell nyerni a választásokat.

Minimum 4,5 milliós támogatása lenne most annak a pártnak, akinek az alapprogramja a FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM bevezetése. Nem lehet itt kivárni a „szemléletváltást”. Az minimum 2-3 EMBERÖLTŐ, amíg egy ilyen szemléletváltás bekövetkezik.

A választások meg most vannak, a legaktuálisabb időpont – és, ha valaki azt gondolná, hogy ez már kevés idő - hát csak példának hozom fel az LMP-t  - az előző választások előtt hallani sem lehetett róluk, azt sem lehetett tudni róluk, hogy léteznek –  és bent vannak a parlamentben (hogy minek az már egy más kérdés)

Erre kell energiákat fordítani, erre kell kampányolni, fölényesen meg kell nyerni a választást, be kell kerülni a parlamentbe, és akkor már lehet alkotmányt módosítani. Majd azután belülről lehet foglalkozni a szemléletváltással, és idő is lesz rá. Meg a „szeressük egymást gyerekek” című fejezettel is lehet foglalkozni. De most, amikor a sok megkeseredett tönkretett ember élete van kockán, addig irreális és -  bocsánat, nevetséges a szeretetről még csak beszélni is. Itt, akik még egyáltalán képesek valahogy érezni, az sokkal inkább a gyűlölet érzése mintsem a szereteté. És azt kell mondanom, hogy azok is a szerencsésebbek közé tartoznak, akik legalább erre az érzésre képesek még, hiszen van valami, ami életben tartja őket. Szomorú.

ITT MEGHALNAK EMBEREK, itt nincs idő „lacafacázásra” itt most kell cselekedni, nem 10-20 év múlva, MAJD ha bekövetkezett a szemléletváltás, ami vagy bekövetkezik, vagy nem. Most van itt az ideje, most jönnek a választások, és azért bármennyire is áldemokrácia az, ami ebben az országban van, a választások eredményét ma még mi alakítjuk, de lehet, hogy már azt sem sokáig.

Meg van a jó terv – ez már terv – ki van dolgozva, (megnéztem jó pár videót – eltöltöttem vele sok-sok órát) – ez kész projekt – gyakorlattá kell tenni az elméletet. És ehhez nem kell az EU. Sőt, véleményem szerint még veszélyes is, mert, ha nem az A, hanem a B verzió jön be, akkor esetleg örökre, de mindenképpen nagyon hosszú időre elvágta magát a kezdeményezés. És ezt Takáts úr is tudja, néhány helyen tesz is rá célzást az előadásaiban.
 
Mellesleg, némi ellentmondást látok abban, ha azt szeretnénk propagálni, hogy magunk foglalkozzunk a sorsunkkal, akkor miért kérünk rábólintást az eu-tól.

Szóval a terv jó – meg kell valósítani MOST! Na persze csak akkor, ha ez tényleg egy valós szándék és cél a kezdeményezők részéről, és nem csak arról van szó, hogy néhány ember talált magának egy jó kis elfoglaltságot a plénum előtt – saját maguk népszerűsítésére. Nagyon bízom abban, hogy ez nem csak valami jól hangzatos dolognak a puffogtatása, hogy igazi tisztességes cél és szándék is van a téma képviselőinek fejében – nyilván ezért választották ezt a csatornát (is!) – mely a szociális problémákat, és az azoktól sérült emberek ügyeit kiemelten felkarolja.

Látjuk a világot, látjuk a világ dolgait, azt mindannyian érezzük, tudjuk, hogy a kapitalizmusnak leáldozóban van, és ennek vége kell, hogy legyen. De – véleményem szerint –ez az, ami valóban egy folyamat, hosszan eltartó folyamat, amíg ezen változtatni tud majd a világ.

Nekünk viszont, a MOST és ITT van. Időnk viszont nem sok van. Mert, bár Takáts úr több helyen hozza érvként, hogy ma is élnek az emberek valamiből, - mindenki - vagy bérből, vagy munkanélküli segélyből, vagy abból, hogy lopnak, de mindenképpen van pénzük. – Valahogy így mondja, lehet, hogy nem szó szerint, de azt hiszem a lényege ez. Ebből én azt gondolom, hogy valamit lát az emberek nehéz helyzetéről, de nincs teljesen tisztában mélységében azzal, hogy ma hogy is élnek az emberek.

Hát nem mindenki él, akik még élhetnének. Sok, nagyon sok lett öngyilkos a „megélhetetlenség” miatt.

Jogszabályokkal gyilkolnak, ott toporzékol az állam a szó szerint üres zsebekben, és arra kötelez, hogy a 0 forintodból is fizess. Fizess olyan szolgáltatásért, amit igénybe sem veszel (mert már nem tudsz ) – „és ha az igazoltan és bizonyítottan 0 forint jövedelmedből nem tudsz fizetni, adó tartozást csinálok belőle – és viszem a maradék vagyonodat.” MEGADÓZTATJÁK A 0 FORINT JÖVEDELMET, MEGADÓZTATJÁK A NYUGDÍJAT – burkoltan.

Öregeket, betegeket kényszermunkába küldenek. GYEREKEK ÉHEZNEK, FÁZNAK

Itt nem arról van már szó, hogy nem AD, itt arról van szó, hogy ELVESZ – mindent, elveszi az utolsódat is. Elveszi az ingatlanodat, hajléktalant csinál belőled. Módszeresen gondoskodik arról, hogy még véletlenül se tudjál életben maradni. A rendszer nem kívánatos elemei most is meg vannak a hatalomnak – csak most szegényeknek hívják. És most is meg vannak a likvidáló módszerek, az AVO, csak most másnak hívják őket és más eszközökkel dolgoznak.

És valaki azt gondolja, hogy aláírásokat gyűjtünk az eu-ba, és megoldást remél – a naivitás csimborasszója. 

„Mert, hogy sokan leszünk…” A hatalommal szembe nem elég sokan lenni. A hatalom nem fél a sokaságtól, mert ott az erő. A hatalomtól egy erősebb hatalommal el kell venni az erőt. És ez most a választások – és ez a program – FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM ALANYI JOGON MINDEN ÁLLAMPOLGÁRNAK MEGSZÜLETÉSÉTŐL A HALÁLÁIG"


Miért kell az alapjövedelem



Az Alapjövedelem technikai kivitelezését és megvalósíthatóságát ez a videó mutatja be a legátfogóbban és érthetőbben




 

A film alig valamivel több, mint másfél óra.

Érdemes rászánni ezt az időt, mert ez a film segít megérteni egyrészt az alapgondolatot, hogy miért is van szükség az Alapjövedelem bevezetésére, másrészt, miért így van szükség a bevezetésére és hogyan is lehet ezt a gyakorlatban kivitelezni.


2014. január 4.

FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM


VAN MEGOLDÁS A SZEGÉNYSÉG LEKÜZDÉSÉRE


Technológiai munkanélküliség következett be a világban, a népesség teljes ellátásához szükséges termelést a gépesítések miatt ma az emberiség 5%-a ellátja.

 

 

 Mit tegyen a 95% aki nem jut munkához?

Gébert Judit–Tőzsér János

Ami jár, az jár

Érvek a feltétel nélküli alapjövedelem mellett

Létezik olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely nagymértékben csökkentené a mélyszegénységet, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegregált csoportok kiszolgáltatottságát, ugyanakkor növelné a munkavállaló munkáltatóval szembeni alkupozícióját, a munkavállalásra való hajlandóságot és az egyén szabadságát. 


Sok közgazdásszal - a Nobel-díjas Friedrich Hayekkel, Herbert Simonnal és Milton Friedmannel -, számos filozófussal - Philippe van Parijsszal, Götz Wernerrel és Ulrich Beckkel -, több szervezettel és Facebook-csoporttal - a Norvég Liberális Párttal, a Dél-koreai Szocialista Párttal vagy az Új-zélandi Demokrata Párttal - egyetértésben úgy gondoljuk: a feltétel nélküli alapjövedelem (unconditional basic income) bevezetése egyszerű és hatékony megoldást nyújtana a fent említett társadalmi problémákra.

A feltétel nélküli alapjövedelem definíciója a következő: olyan, a politikai közösség által rendszeresen fizetett jövedelem, melyre a közösség minden tagja egyéni alapon és feltétel nélkül jogosult.

E meghatározásnak öt lényegi pontja van.
 (1) Az alapjövedelmet mindenki pénzben és nem élelmiszerben vagy más természeti javakban kapja.
 (2) Alapjövedelemre mindenki egyéni alapon jogosult, vagyis nem családoknak és/vagy háztartásoknak fizeti a politikai közösség.
 (3) Alapjövedelemhez a közösség tagjai rendszeresen (évente, havonta, hetente) jutnak. Ez különbözteti meg az alapjövedelem koncepcióját attól az elképzeléstől, mely szerint mindenki felnőtté válásakor (18 vagy 21 évesen) kap egy jelentősebb összeget, amely segít megvalósítani az életcéljait.
 (4) Az alapjövedelem arra elegendő, hogy fedezze a közösség tagjainak alapvető szükségleteit: az étkezés és lakhatás költségeit.
 (5) Alapjövedelemre mindenki feltétel nélkül jogosult, vagyis függetlenül attól, hogy rászorul-e vagy sem, illetve hogy szándékában áll-e kereső munkát vállalni, avagy sem. Ez különbözteti meg az alapjövedelmet olyan szociális juttatásoktól, mint a munkanélküli-segély vagy a családi pótlék.

Mi indokolja? - Fejlődés versus foglalkoztatottság

A modern társadalmakban a technológiai fejlődés a foglalkoztatottság csökkenését vonja maga után. Ezzel semmi újat nem mondunk - gondoljunk csak a 19. század eleji gépromboló mozgalomra, a ludditákra.
A vállalatoknak az a céljuk, hogy minél hatékonyabban és olcsóbban állítsák elő a piacra szánt termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel csak így képesek versenyben maradni, és profitra szert tenni. (Különben az olcsóbban termelő cégek kiszorítanák őket a piacról.)

E hatékonyságot és az alacsony költségű termelést a vállalatok technológiai újítások segítségével érik el. Az új technológiák, termelési módszerek olcsóbban, kevesebb munkaerővel és kevesebb alapanyag felhasználásával tudják előállítani ugyanazokat a termékeket és szolgáltatásokat. A piac folyamatos innovációra, a hatékonyság, termelékenység növelésére kényszeríti a vállalatokat, mert ez az egyik kulcsa a versenyelőnyök megszerzésének.

Emiatt egyre kevesebb munkaerőre van szükség ugyanazoknak a termékeknek az előállításához. (Egy füves terület rendben tartásához például már nincsen szükség három kaszáló munkásra, csak egy fűnyíróra, amit egyetlen ember is kényelmesen eltologathat.) E folyamathoz hozzájárul még az is, hogy a hatékony gépek relatíve olcsóbbak, mint az emberi munkaerő.

Amíg egy gépet elég egyszer megvenni, addig az alkalmazott után folyamatosan bért és járulékokat kell fizetni. Ráadásul az alkalmazott munkavállaló - a gépekkel ellentétben - időnként sztrájkol a magasabb bérért, néha szabadságra akar menni, vagy a gyerekért az óvodába. Egyszóval: a piaci verseny által kikényszerített technológiai fejlődés a munkafelhasználás és a foglalkoztatás ellen hat.

A jelenkori kormányok gazdaságpolitikáját ugyanakkor az jellemzi, hogy mindenáron növelni szeretnék a foglalkoztatottságot. Olyan "munkatársadalomban" élünk ugyanis, melyben az egyénnek a megélhetéshez valamilyen, a társadalom által elismert munkát kell végeznie, amelyért fizetést kap, és amelyből megveheti maga számára a szükséges javakat.

A technológiai fejlődés által gerjesztett foglalkoztatottságcsökkenés és "a munka társadalma" (vagy "munkatársadalom") tehát egymás ellen hatnak. E probléma orvoslására eleddig még egyetlen állam vezetése sem volt képes.

Mármost az alapjövedelem mellett érvelők szerint úgy tudjuk a legkönnyebben felszámolni ezt az ellentmondást, hogy feladjuk a teljes foglalkoztatás illúzióját, és ehelyett arra törekszünk, hogy felmentsük az embereket a kényszerű munkavállalás alól - ha a munkalehetőséget "szűkös erőforrásnak" tekintjük, amelyből nem biztos, hogy jut mindenkinek.

Ha egy politikai közösség bevezetné az alapjövedelmet, vagyis mindenki számára biztosítaná a megélhetéshez szükséges jövedelmet, megszűnne a fenti probléma. Az egyénnek immár nem az alapvető megélhetéséért kellene munkát vállalnia.

Miért hasznos? - Társadalmi hatásai

Vajon nem eredményezné az alapjövedelem bevezetése a lusták és henyélők társadalmát?

Biztosan nem. Először is az emberek nagy része nem (csak) a megélhetéséért dolgozik, hanem a munkaköréből fakadó társadalmi elismerésért és státuszért is, vagy egyszerűen csak azért, hogy úgy érezze, hasznos tevékenységet végez. Az ilyen emberek akkor is keresni fognak munkát, ha a puszta megélhetésük más forrásból biztosított.

Másodszor: az alapjövedelem valóban csak alapjövedelem, azaz kizárólag a létszükségleti cikkekre elegendő. Így az egyén nem tud belőle a kényelmét biztosító egyéb javakat, nyaralást, autót, társadalmi státuszt biztosító tárgyakat vásárolni. Ha a puszta megélhetésnél többre vágyik, akkor valamilyen rész- vagy teljes munkaidős állást kell találnia.

Azt is látni kell, hogy az alapjövedelem jobban motivál a munkavállalásra bármilyen szociális juttatásnál, például a munkanélküli-segélynél. Ha a kettőt a hatékonyság szempontjából hasonlítjuk össze, jól látható: a munkanélküli-segély egy sereg olyan nehézséggel küszködik, amely nem jellemzi az alapjövedelmet.

A munkanélküli-segély stigmatizál, azt sugallja, hogy valaki haszontalan tagja a társadalomnak. Ez a megbélyegzettség és a munkából való kényszerű kimaradás lerombol(hat)ja az illető önbecsülését, meglévő készségeit: kirekesztheti a társadalomból. Ráadásul a szociális segélyeknek megvan az a furcsaságuk, hogy a hozzájutáshoz azt kell bizonyítani a hatóságoknak, ami a foglalkoztatásra épülő társadalomban elítélendő: hogy az illető hasznavehetetlen ember, aki nem képes fizető munkát találni.

Ezzel szemben az alapjövedelmet mindenki megkapja attól függetlenül, hogy dolgozik-e vagy sem, alkalmas-e munkára vagy sem, ezért mentes a segélyek negatív pszichológiai hatásaitól.

Az alapjövedelem ki tudja küszöbölni azt a csapdát, amit a munkanélküli-segély és az alacsony bérek együttes jelenléte állít. Gondoljuk csak végig! A munka nélküli egyén azért nem motivált a munkavállalásra, mert a munkába állásával lényegesen nem növekedne a segélyhez képest a jövedelme.

Ha többgyermekes szülőként a minimálbérhez közeli segélyeket kapsz, nem lesz motivációd elvállalni egy alacsony fizetésű munkát, hiszen így közel ugyanakkora pénzösszegért még dolgoznod is kell, a munkahelyig esetleg utaznod is kell, ráadásul munkaidődben a gyerekeid felügyeletét is meg kell oldanod.


Más a helyzet, ha az egyén az alapjövedelemre akkor is biztosan számíthat, ha alacsony jövedelmű munkát vállal el. Az alapjövedelemmel és a munkaviszonyból származó fizetéssel együtt érzékelhetően nagyobb lesz a jövedelme, mint amikor segélyt már nem kap, de alacsony jövedelmet igen. Ennélfogva motiváltabb lesz a munkavállalásra, mivel nagyobb mértékben növekszik a jövedelme alapjövedelemmel együtt, mint anélkül.

Könnyen belátható az is, hogy az alapjövedelem jelentősen javítaná a munkavállalók alkupozícióját a munkáltatóval szemben. A munkavállaló nem kényszerülne arra, hogy megalázó feltételekkel, rossz munkakörülmények között dolgozzon, hiszen ha nem vállal munkát, akkor is biztosított a megélhetése. Ezért az alapjövedelem jelentősen átalakítaná a munkapiacot: népszerűbbek lennének a részmunkaidős állások és a távmunkák, amelyek mellett a munkavállalónak maradna ideje a családjával, barátaival és a hobbijával törődni.

Az alapjövedelem bevezetése jelentősen csökkentené azok kiszolgáltatottságát, akik a mai társadalomban "eltartottnak" számítanak, vagyis azokét, akik háztartást vezetnek, családtagot ápolnak, gyereket nevelnek, saját kiskertet művelnek stb.

A társadalom így elismerné, hogy ők is hasznos tagjai a politikai közösségnek, és függetlenséget biztosítana számukra az "eltartójuktól". Az "eltartottaknak" nem kellene a megélhetésük biztosítása végett rájuk nézve megalázó viszonyokba bonyolódniuk.

A munkavállalás kényszere alóli felszabadulás azzal is járna, hogy az egyén szabadon dönthetne úgy, hogy egyáltalán nem dolgozik, vagy hogy néhány évet munka nélkül tölt. Lehetősége volna arra, hogy jobban megismerje önmagát, rájöjjön az élete értelmére, vagy művészi alkotószabadságra menjen; önkéntes társadalmi munkát vállaljon, esetleg a családjának szentelje az idejét. Egyszóval: szabadon folytathatná a saját maga által elképzelt "jó életnek" megfelelő életet.

Az alapjövedelem bevezetése csökkentené - ha nem is szüntetné meg teljesen - a mélyszegénységet, a hajléktalanságot és a megélhetési bűnözést. Mérsékelné a bürokráciát is, hiszen az alapjövedelem kiváltaná a legtöbb szociális juttatást, ezért fölöslegessé válna az ezeket működtető intézményrendszer.

Az a segélyező rendszer, amelynek állandóan ellenőriznie kell a segélyezettek rászorultságát, jóval nagyobb apparátust igényel, mint az, amelyik minden állampolgárnak bizonyos időközönként kiutal egy összeget. Így az alapjövedelem az állam ilyen jellegű költségeit is visszaszorítaná.

Miért megvalósítható?

Vajon gazdaságilag finanszírozható elképzelés-e az alapjövedelem koncepciója?

Az alapjövedelmet képviselő szervezetek (Basic Income Earth Network, U. S. Basic Income Guarantee Network, Basic Income UK, vagy a 2013 januárjában alakult magyar Egyesület a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért) tagsága egyre növekszik.

Az alapjövedelemhez hasonló kifizetésrendszer létezik már Alaszkában, és helyi szintű, pozitív eredménnyel zárult kísérletek zajlottak Kanadában, Namíbiában és Indiában. A Latin-amerikai Parlament (amely szerepkörét tekintve leginkább a korai Európai Parlamenthez hasonlatos) 2012. november 30-án törvénytervezetet fogadott el az alapjövedelem keretfeltételeiről, s 23 latin-amerikai és karibi országnak javasolja.

Az Európai Bizottság 2013 januárjában elfogadta a European Citizen's Initiative for an Unconditional Basic Income kezdeményezést: ha ez legalább egymillió követőre talál az EU legalább hét országából, a témát az EB az Európai Parlament elé bocsátja megvitatásra.

Az alapjövedelem finanszírozására pedig több javaslat is létezik (ezekről is lásd a http://basicincome.org honlapot), melyek értékelésekor mindenképpen szem előtt kell tartanunk az adott ország, régió adottságait, intézményeit, valamint azt, hogy az alapjövedelem bevezetése fokozatosan történne mind az összeg, mind az érintettek vonatkozásában.

Egyes esetekben közösen birtokolt erőforrásokból, termelési eszközök használatából befolyt profitból lehet alapjövedelmet biztosítani a közösség tagjai számára (Alaszka).

Más koncepciók szerint az újraelosztás, vagyis valamilyen adófajta lehetne az alapjövedelem forrása. Az ilyen javaslatok a földre, a természeti erőforrásokra, a spekulatív célú tőkemozgásokra ("Tobin-adó"), a luxusjavakra, az információáramlásra ("bit-adó"), az energiára, az üvegházhatású gázok kibocsátására, a vagyonra, a fogyasztásra kivetett adót emlegetik.

Spanyolországban például 25 százalékos általános forgalmi adóból finanszírozható volna 200 eurós alapjövedelem. Az Egyesült Államokban a 230 ezer dollár feletti vagyonra kivetett 2 százalékos adó elegendő lenne havi 330 dollárnyi feltétel nélküli juttatásra.

Miért igazságos? - Az erőforrások egyenlő elosztása

Az alapjövedelem bevezetése nemcsak hatékony megoldása volna számos társadalmi problémának, hanem - ami ugyanilyen fontos - igazságos is.

Az emberiség rendelkezésére áll a Föld összes erőforrása és ezzel együtt az évezredeken át felhalmozódott tudásmennyiség - a keréktől kezdve a bonyolult informatikai rendszerekig. Alapvető igazságérzetünk azt súgja, hogy mindenkinek egyenlő joga van eme erőforrások használatára.

A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy bizonyos emberek birtokolnak ilyen használati jogokat, mások viszont nem.

Mi a helyzet azokkal, akiknek nem jutott rész az erőforrásokból, mivel vagy nem örököltek, vagy későn érkeztek, és már minden valaki másnak a birtokában volt?

Képzeljük el azt, hogy egy lakatlan sziget termékeny területein két hajótörött osztozik fele-fele arányban. Mindketten gyümölcstermesztésbe fognak, és szépen éldegélnek a földjük terméséből. De mi történne, ha még egy hajótörött vetődne a szigetre? Melyik megoldás lenne az igazságos? (1) Háromfelé osztanák a termékeny területeket, és mindenki boldogulhatna a saját gyümölcsöskertje műveléséből. (2) Az egyik, már ott élő hajótörött azt mondaná az újnak, hogy ha dolgozik neki, cserébe ételt ad a kertje terméséből. (3) Könyörületből nem hagynák éhen halni az újonnan érkezőt, hanem minimális termésalamizsnát juttatnának neki, amelyen eltengődhet.

Szerintünk az első helyzet az igazságos, de világunkban sokkal inkább a (2) és (3) a jellemző. A jelenlegi társadalmak gyakorlatában természetesen nem lehetséges az erőforrások folyamatos újraosztása, és nem is csak a termőföld a hasznosítható erőforrás.

De mégis van valami igazság abban, hogy valamennyi eszköz birtoklása, az erőforrások bizonyos szintű használata mindenkinek jár. Ezt testesíti meg az alapjövedelem koncepciója.


Gébert Judit közgazdász, Tőzsér János filozófus.

Forrás: innen


2014. január 3.

Szegénység elleni küzdelem

MENNYIT ÉRNEK AZ EMBERI JOGAID, HA ROKKANT ÉS SZEGÉNY VAGY?
2013. december 01. vasárnap, 20:11

Minden év december 10.-én ünneplik az emberi jogok világnapját. A legsúlyosabb emberjogi kihívás a szegénység, mely a világ számos országában aggasztóan van jelen.

A szegénység elleni küzdelem emberi jogi kötelezettség.

Hazánkban az elmúlt 3 év alatt csaknem megduplázódott a létminimum alatt élők száma. Ha ez a trend nem fékezhető, akkor ennek a kormányzati ciklusnak a végére, sajnos szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy itt bizony, már a fél ország létminimum alatt fog élni.

A legfájóbb pontja a szegénység növekedési ütemének, hogy egyre többen kerülnek a mélyszegénységi küszöbhöz közel, vagy az alá. Egyre jobban nyílik az olló a gazdagok és a szegények jövedelmei között. A kritikus helyzetben élők közül pedig már több mint 500 ezer gyermek éhezik rendszeresen.

Ők csak az iskolában jutnak ételhez, és rettegnek a szüleikkel együtt a hétvégéktől.

Nem is oly régen a sajtó beszámolt róla, hogy a hét legkritikusabb napjai a vasárnap, vagy a hétfő. Az éhező gyermekek pénteken kapnak enni utoljára az iskolában, és hétfőig ki kell bírniuk. Előfordul, hogy hétfőn reggel kizuhannak az iskolapadból, vagy összeesnek egy testnevelési órán. Az éhségtől elgyötörten képtelenek a figyelemre, vagy a fizikai teljesítményre.

Hiába minden igyekezet a statisztikai adatok megkozmetikázására, egyre nő a munkanélküliség és vele együtt a családok kilátástalansága. Sajtóhírek szerint, akár egymillió rejtőzködő is lehet aki, vagy sosem regisztráltatta magát munkanélküliként,vagy a rövid 90 napos álláskeresési támogatás lejárta után eltűnik a látókörből.

A részidőre zsugorított munkaidő, a közmunka, vagy a rehabilitálható rokkantak napi 4 órás foglalkoztatása sem megoldás. A segélyszintet alig túllépő fizetéseikből mire lejön a munkába járás átlag 10 ezer Ft/hó költsége, már ennivalóra is alig jut pénz. A lakhatás költségeit pedig, sem egy 4 órás munkabér, sem a közmunka díja nem fedezi. Szerény körülmények között is képtelenség megélni ennyire kevés pénzből.

Aki tartós munkanélküli, az előbb-utóbb hajléktalan lesz.

Az ő számukra a segély, csak éppen az éhenhalástól menti meg őket, de nem lehet hosszútávon berendezkedni a hajléktalanságra sem, mert nincs esély a túlélésre. Még egy kóborló állatnak is több joga van, ha állatmenhelyre kerül, és ott gondoskodást kap.

Az emberek számára hazánkban, az Alkotmány megszüntetésével, tudatosan szüntették meg a szociális biztonság garanciáit is. Az új Alaptörvény öngondoskodásra kényszeríti az embereket a TB garancia megszűnésével is. Sőt, a nagykorú családtagok számára előírja az Alaptörvény a beteg szülőkről való gondoskodást.

 A Szociális törvény is hasonlóképpen rendelkezik, mert a közös háztartásban lévők vagyoni helyzete alapján a segélyplafon bevezetésével lényegében megszűnt az állami gondoskodás.

Bizarr gondolkodásra vall az is: „Ha szegény vagy, ásd meg te magad a sírodat, vagy a szeretteidét is!

Még a temetési segélyt is, csak kölcsönre kaphatod”- olvashattunk erről is a sajtóban. A társadalom perifériájára szorult emberekről való gondoskodás viszont egyre nagyobb kihívást jelent.

A tönkrement életsorsok között vannak szép számmal devizahitelesek, és van kb. 200 ezer felülvizsgálatra kötelezett korhatár alatti rokkant is. Utóbbiak 2012.01.01.-től nyugdíj-jogfosztottak lettek, és ezek a kiszolgáltatott, súlyos betegek, a segélyszerű pénzekből kénytelenek tengődni.

Hazánk EU tagállamként elfogadta és aláírta az EU Alapjogi, Betegjogi és Szociális Chartát. Ezzel ígéretet tett arra, hogy az abban foglaltakat igyekszik betartani.

Mégis, ha a szociális biztonságot nézzük a legalapvetőbb emberi jogok közül, hát bizony, van szégyenkezni valónk. A leghátsók között kullogunk az EU tagállamok közül. Viszont, hazánk jeleskedett elsőként a rokkantsági nyugdíjak jogfosztásával.

Minden EU tagállamban van rokkantsági nyugdíj, csak a korhatár alatti magyar rokkantakat fosztották meg ettől az ellátástól.

Itt a legrövidebb nálunk, a 90 napos álláskeresési támogatás is egész Európában, és sorolhatnánk a hiányosságokat a hazai szociális rendszerben.

A klasszikus értelemben vett alapvető szociális biztonságnak búcsút inthettünk az elmúlt 3 évben, mert az, teljesen szét lett verve.

Az EU Alapjogi Charta szerint, mindenkinek jár a szociális biztonsághoz való jog:

22. cikk
„Minden személynek, mint a társadalom tagjának, joga van a szociális biztonsághoz”.

25. cikk
„Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti”.


Az EU Betegjogi Chartában szereplő 14 betegjog közül is legalább 8-10 betegjoga folyamatosan sérül az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő betegeknek. Egy rokkantnak, még a gyógyuláshoz való joga is sérül, ha eltávolítják az ellátórendszerből.

Többé nem működik már az egészségügyi rehabilitációja sem, ha a TAJ kártya jogosultsága is megszűnik. Azonban a szabad munkavállaláshoz való joga is sérül, mert betegen, egészségügyi rehabilitálás nélkül, esélye nem lesz az elhelyezkedésre sem.

Jövedelem hiányában, még a jogorvoslati utat is képtelen bejárni, mert amíg a  munkaügyi pere zajlik, egy fillér pénzellátást sem kap. Így, még a jogorvoslathoz való joga is sérül, hiszen azt nem is bírja igénybe venni. Ez a láncolat, gúzsba köti a kiszolgáltatott rokkantakat.

Kezdődik az egészségügyi rehabilitáció működő képtelenségével, majd folytatódik a foglalkoztatási rehabilitáció hiányán át, a jogorvoslati út igénybevételének az ellehetetlenítésével.

Ebben a folyamatban pedig képtelenség túlélni ennyi alapvető emberi jogsérelmet, mert a leggyengébb láncszem, maga a beteg, aki a 2-3 éves per végéig belehal a szociális biztonság hiányába!


Forrás: innen

A 2012.01.01.-től bevezetett új rokkant-törvény kritikájáról szóló műsor itt látható: