Bejegyzés55 ÉV FELETT által
"Álláspontom szerint a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM diszkriminatív,megalázó és sérti az emberi méltóságot." Véleményt nyilvánító honlap sorstársaknak
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bankok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bankok. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. február 11.
2015. január 14.
2014. július 24.
BŰNSZERVEZETBEN, FOLYTATÓLAGOSAN, KÜLÖNÖSEN NAGY ÉRTÉKRE ELKÖVETETT CSALÁS
BŰNSZERVEZETBEN, FOLYTATÓLAGOSAN, KÜLÖNÖSEN NAGY ÉRTÉKRE ELKÖVETETT CSALÁS
A bankok nem adtak tájékoztatást a kockázatokról! (Póka László előadása)
Forrás: innen
A bankok nem adtak tájékoztatást a kockázatokról! (Póka László előadása)
Az ügyészség hallgat, a Kúria által bizonyítottan átvert "deviza" károsultak (több, mint 4000 felperes) pere állam által felfüggesztve, a bankok pedig mindeközben védhetik magukat! Bár a Kúria megállapította a bankok által elkövetett csalás tényét, egyetlen bankár sincs börtönben, vagy előzetes letartóztatás alatt! A parlamenti pártok egyike sem akar tudomást venni a nekik eljuttatott anyagokról, bizonyítékokról, és nem kérik a Kúria által kimondott csalás felelőseinek bebörtönzését, a fejüket a homokba dugják.
A politikusok (pártoktól függetlenül), valamint a mögöttük álló pénzvilág által gerjesztett erkölcsi, és morális válság soha nem látott méreteket öltött. Mindeközben tovább szegényedik és pusztul a Magyar! – Magyarország 2014!
A politikusok (pártoktól függetlenül), valamint a mögöttük álló pénzvilág által gerjesztett erkölcsi, és morális válság soha nem látott méreteket öltött. Mindeközben tovább szegényedik és pusztul a Magyar! – Magyarország 2014!
Nem hiszem, hogy létezik Magyarországon olyan jóérzésű bíró, aki ilyen bizonyítékok után még azt mondaná, hogy az ügyfél tájékoztatva volt – mondta Póka László azon az előadáson, amelyre privát banki levelek nyilvánosságra hozása mellett – a médiánkat is meghívva – leleplező összeállítást készített arról, hogy a bankok és pénzintézetek nem tájékoztatták a tömegesen hitelcsapdába csalt lakosságot a hitelfelvétel kockázatairól, ezért százezrek és milliók sétáltak gyanútlanul a milliárdosok csapdájába!
Póka László a "Nem adom a házamat" mozgalom vezetője, Magyarország egyik legnagyobb hatású és az egyik legerősebb otthonvédője. Előadását rögzítettük, melyet megtekinthetnek, meghallgathatnak.
A bankok devizakartellezési ügye (amelyben egyébként szinte soha nem volt deviza sem!) és az egész magyar nép ellen elkövetett szervezett bűntetteik és bűneik miatt az egész ország gazdaságára rendkívüli teher nehezedett. Ugyanakkor – mint az köztudott – amennyiben elfogadásra kerül, hogy az ország és a világ leggazdagabbjaiból álló bankárok nem tájékoztatták a polgári lakosságot arról, hogy az általuk mindenféle módon és irdatlan mennyiségben propagált, reklámozott, rendkívül kedvezőnek hazudozott, a lakosságra tunkolt és gyakorlatilag ráerőszakolt hitelek visszafizethetetlen kamatokkal stb. kerülhetnek megterhelésre, akkor a bíróságok kénytelenek lehetnek kimondani, hogy a – főleg pénzügyi cselekményekkel, csalásokkal és bűntettekkel meggazdagodott – bankárkasztnak a néppel kötött szerződéseik érvénytelenek és a felelősség nem a polgári lakosságot és ezzel egész Magyarországot és annak jövőjét, hanem a bankokat terheli.
Az elemző leleplezést követően Póka László a politikusokat és a banklobbinak tevékenykedő jogászokat ugyanolyan hazaárulóknak és háborús bűnösöknek nevezte, mint azokat, akik a hitelfelvételekre vonatkozólag a tömegeket átverő parancsokat kiadták és ezzel megszámlálhatatlan alkalommal – mint azt Póka László mondotta – a tömegbe lövettek.
Póka László a "Nem adom a házamat" mozgalom vezetője, Magyarország egyik legnagyobb hatású és az egyik legerősebb otthonvédője. Előadását a HírAréna és a – Csányi Sándor által hatóságilag üldözött – Hírháttér Multimédia révén a következő médialejátszón is megtekinthetik és meghallgathatják, az azt követő felszólalások zömével együtt:
Kamera: Domján Tibor, Executive Producer: Emma Paradigma, Gyorsszerkesztés és Publikáció: Molnár F. Árpád (ÉLI) – Híraréna.com
Forrás: innen
2014. június 28.
DEVIZAHITEL BANKOK KORMÁNY
MASZATOLÁS!!! MASZATOLÁS!!!! MASZATOLÁS!!! – ahogy Róna Péter és Szalagyi Erzsébet is mondja.
Kitűnő jelző erre az egész devizaügyre – és az összes mögötte álló nagytőke gazdasági elnyomásából való szabadulási kísérletre. Maszatolás, maszatolás, maszatolás – ez az egész demokráciának nevezett valami az összes demokratikusnak nevezett megoldásaival együtt. Tárgyalgatunk, írogatunk, felszólalgatunk, bizottságokhoz fordulgatunk, határozatokra, törvényekre várunk, jogszabályokat értelmezgetünk, újra írogatunk, „szócsépelünk” és aztán ismét csak „jól” nem történik semmi.
Az idő meg csak megy-megy, az emberek meg tönkre, akik pedig a másik oldalon vannak tovább gazdagodnak – már majd belefulladnak a gazdaságukba – de még gazdagszanak, gazdagszanak, és közben jót röhögnek pár tízezren a több millió elnyomott, kisemmizett, megalázott, megnyomorított rabszolganépen.
Ki kell mondani – a DEVIZAHITEL ÜGY NEM CSUPÁN A DEVIZAHITELT FELVETT emberek, családok ügye, - bár, alig van pár olyan magyar család, akit nem érint a devizahitel ügy, ha nem is közvetlenül, de így vagy úgy, valahogyan mindenkit érint - ez az egész MAGYAR TÁRSADALOM ügye.
Az egész MAGYAR TÁRSADALOM ügye ez a sok - az Országba beengedett idegen bank és biztosító, ami nem 2004-ben lett, amikor a devizahitelezés elkezdődött, hanem már közvetlenül a rendszerváltás után folytak be egymás után az idegen pénzintézetek és kezdték elszipkázni pénzeinket a különböző „kedvező konstrukcióikkal”. Csak akkor még az elején finomabban csinálták – az volt a beetetés.
Azért sokunknak már akkor is feltűnt, hogy minek ide, ebbe a kis országba ennyi bank és biztosító, amikor a szükséges feladatot kettő is bőségesen ellátja.
De mit tehettünk, a nagy demokráciánkkal nem volt beleszólási lehetőségünk- ezek a dolgok csak úgy észrevétlenül a fejünk felett megtörténtek. És, ha észre is vetted, mit tehettél? (Egy-egy kisember)
Azóta eltelt húsz-egynéhány év és történt, ami történt (mindenki ismeri és tudja) a bankok, bankárok és a kezükben lévő kormányaink nagy mellénnyel azt gondolták és gondolják most is, hogy már a kezükben vagyunk teljes mértékben – azt tehetnek velünk, amit akarnak. PL. adósrabszolgasorsba hajszolhattak életreszólóan. EZ NEM ÍGY VAN!!!
Csak meg kell változtatni a célt és az eszközt is. VAGYIS –
Az mindenképpen igaz, hogy az első és legfontosabb a DEVIZAHITEL ÜGY megoldása – de úgy, amivel egy csapásra megoldódik a fenti egyéb összes probléma is.
HOGYAN
NEM LEHET ELÉG AZ, HOGY MEGSZÜNIK A DEVIZAHITEL, HOGY FORINTOSÍTJÁK, - az sem, hogy visszafizetik a károsultaknak, ami visszajár és az sem, hogy kimondjuk, hogy ez csalás, amiért börtön jár és be is börtönözzük őket. Ez mind kevés (pedig még ennyit sem akarnak)
El kell érni, hogy fejvesztve meneküljenek ezek az idegen bankok és biztosítók és minden pénzügyi szervezeteik az országunkból. TAKARODJANAK KI AZ ORSZÁGBÓL!!! – EZT KELL KITŰZNI CÉLUL!
HOGYAN
Hasonlóan, ahogy Nagy Éva az alábbi írásában már biztat mindenkit.
„Most kell a legharcosabban harcolni, a leghangosabban követelni követelésünket!
De ez nem elég, hiszen ezt tesszük pár éve, nap, mint nap.
Az egyetlen megoldás a polgári engedetlenség gyakorlása olyan formában, hogy egy hónapig egységesen nem fizetni a bankoknak.
A bank halála a pénz hiánya. Csak egy hónapig próbáljátok megtenni.
Most ne várj a csodára, ne higgy az üres szólamoknak, és ígéreteknek, hanem vedd kézbe a sorsodat, és cselekedj!
Most Rajtad a sor, hogy tégy valamit Önmagadért, családodért, a devizahiteles közösségért, az országodért, a hazád megmaradásáért.”
Évával egyetértek, POLGÁRI ENGEDETLENSÉG – nem fizetni a bankoknak EGYSÉGESEN ebben van a lényeg– és nem egy hónapig, hanem egyáltalán.
A bankok halála a pénz hiánya, - vajon meddig bírnák ki. És ha ennyien nem fizetnek egyáltalán, akkor mit tehetnek – a zsebekbe nem tudnak belenyúlni.
És mivel a DEVIZAHITEL ÜGY nem csak a devizahitelesek ügye, hanem az EGÉSZ TÁRSADALOM TOVÁBBI ÉLETE ÉS ANNAK MILYENSÉGE FOROG KOCKÁN – mindenkinek segíteni kell.
A lényeg, hogy EGYSZERRE, és nem csak BUDAPESTEN, hanem az EGÉSZ ORSZÁGBAN és nem 10-20 ezren, hanem hat millióan (legalább). „nagysándori” módszerrel elvágni azt a bizonyos gordiuszi csomót.
Sajnos az internetet – hogy stílszerű legyek – sokan olvassák, de nem elegen.
A POLGÁRI ENGEDETLENSÉG – nek, pedig csak akkor van értelme, ha EGYSÉGESEN EGYSZERRE történiK.
Az pedig valahol érthető, hogy egy internetes biztatásra kevesen merik felvállalni, hogy ne fizessenek a bankoknak. Pedig a lényeg hogy EGYSZERRE, és nem csak BUDAPESTEN, hanem az EGÉSZ ORSZÁGBAN és nem 10-20 ezren, hanem hat millióan (legalább). „nagysándori” módszerrel elvágni azt a bizonyos gordiuszi csomót.
Volna egy koreográfiám erre, persze szükség lenne egy magra, akik koordinálják. Ha a kormány megvezet téged, vezesd meg te is a kormányt. Ez most is csak MASZATOLÁS.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)