Bejegyzés55 ÉV FELETT által
"Álláspontom szerint a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM diszkriminatív,megalázó és sérti az emberi méltóságot." Véleményt nyilvánító honlap sorstársaknak
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kötelező Beilleszkedési Program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kötelező Beilleszkedési Program. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 11.
2014. január 26.
TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGLALÓ - HOL TARTUNK MOST ÉS HOGY JUTOTTUNK EL IDE - Arady Pál kitűnő írása
A világpolgárság (villák proletárjai) története a teljesség igénye nélkül..
2014. január 23., 16:00
(Állampolgári, és politikai alapismeretek iskolakerülő fiataloknak, és feledékeny időseknek)
![]() |
| Arady Pál |
A király azért volt kénytelen ezt a rendeletet
hozni, mert az eladdig meglehetősen alávaló, és erkölcstelen lényeknek
tekintett városi polgárok már sokkal több bankóval, és vert pénzzel
rendelkeztek mint maga a király, és ez elviselhetetlen állapotokat
idézett elő. Lévén, hogy a polgárok jó gazda módjára nem adták oda
(nem élték fel) az uzsorákkal, és más erkölcstelen kereskedelmi
ügyleteken megszerzett pénzüket, ezért a termények, és létfontosságú
eszközök elosztása, - cseréje lelassult, vagy leküzdhetetlen
akadályokba ütközött.
Az udvari szállítók is már csak pénzt
akartak a portékáikért, nem barterezték többé a pompás ruhákat,
ékszereket. Noha a király volt a leggazdagabb ember az országban, nem
tudott többé rendelést leadni - elegendő pénzeszköz hiányában - a
festőnek, az építésznek, a kémeknek, a fegyverkovácsnak, de a szabónak
és a vargának sem!
Igen ám, de az "aljanép", - a jobbágyok -
épp úgy nem tudott pénzhez jutni mint a király – hiszen a pénz
polarizálódott – így adót egyszerűen nem tudtak fizetni. Az adószedők
persze nem vicceltek: börtön, verés, és kínzás járt annak, aki nem
„köhögte ki” a kivetett adót, ami a királyság becsületének, és létének
fenntartásához kellett. Az adószedők gyakran rombolták le az
adófizetésre kötelezett jobbágyok házait, öldösték le az állatait, és
el rekvirálták még a vető magvait is. Így ez a pénzben kivetett adózás
sokkal nagyobb kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt, hiszen az
ország termék előállítási képessége egyre csökkent a pénz hatalma
miatt. A rendszer ennek ellenére is minden európai királyságban
elterjedt, hamarosan a „robot” és a terményszolgáltatás szinte
ismeretlen fogalommá vált.
Viszont a katolikus egyház által
közvetített római kori pénzrendszer csapdája ezzel végleg bezárult: a
társadalmak a pénz rabjaivá váltak. Ezt az állapotot persze az eredeti
tervek szerint az egyháznak kellett volna irányítani, és a
pénzeszközöket legnagyobb mértékben birtokolni.
Akkor néhány
király elhatározta, hogy megadóztatja a polgárokat. A polgárok
válaszoltak: az uzsora kamatokat jócskán megemelték, de még kevesebb
pénzt engedtek visszaáramlani a gazdaságba. Így az adóbevételek a
királyi kincstárban nem nőttek, hanem egyenesen csökkentek. Mindeközben
a polgárok „internacionalizálódtak” létrejöttek a tőzsdék, ahol még
erkölcstelenebb módon fosztogatták - immár nemzetközileg - az országok
gazdaságát, és a királyok kincstárait. Megjelentek a bankok, amik a
pénz őrzésén felül mindenféle praktikát eszeltek ki, hogy a pénz
hatalmát még nagyobbá, a pénzt valódi hozzáadott érték nélkül
gyarapodóvá, és még gyarapodóbbá tegyék.
Mindeközben felütötte a
fejét az általános nyomor, és az éhínség is, ami eladdig a középkori
reneszánszban egyes szegényes termőképességű - vagy ostoba urak által
bírt – területeken ismert volt, de nem általános. A polgárság ekkor
elérkezettnek látta az időt, hogy az átalakult alapértékekre
hivatkozással helyet követeljen magának a hatalomban.
Az angol
és a Francia polgári forradalom (később az 1848-as Magyar) is a
polgárság kapzsisága miatt kiéheztetett nép lázadásával indult. A
lázadásban és káoszban jó táptalaja volt a polgári uralom („demokrácia”
„népuralom”) követelésének, amit a nem túl tanult nép, - mivel a
királyságot tartotta bajai okozójának - roppant hamar magáévá is tett.
A lázadók mögött nyomban feltűntek ( nyíltan – vagy burkoltan) a
hataloméhes gazdag polgárok, akik fegyverrel és zsolddal látták el a
tulajdonképpen értük harcoló jobbágyokat. Ezek a forradalmak persze a
királyság még meglévő társadalmi és gazdasági ereje miatt elbuktak, de
a polgárságot ettől kezdve nem lehetett nem politikai tényezőnek
tekinteni.
Olybá nem, hogy a polgárság politikai nyomásgyakorló
eszköze, a tőzsde mindenhol megerősödött, és minden féle jogokat
csikart ki magának. Feltűntek az úri társaságokban a közönséges
bűnözőkből lett rendkívül gazdag polgárok. A leghírhedtebb közülük
bizonyos CornWallis, aki az angol anyakirálynőénél is nagyobb
magánvagyont halmozott fel, és létrehozta az első nemzetek felett álló
saját, kábítószer kereskedő polgári államát, ami a legbrutálisabb
erőszakon alapult, és a gyarmatokat tartotta megszállás alatt. (A
Wallis egyik utódja, a saját nevén a magyar állammal köt ma is
rendkívül nagy üzleteket, amire általában az állam óriási összegekkel
mérten ráfizet)
A polgárok hatalmi törekvéseinek persze
ideológiára is szüksége van. Az is szükségszerű, hogy a hatalmuk
forrását, - a pénzt - tegye az ideológia középpontjába, tehát a tőke
szabad áramlása az egész világon az ideológia alapja már a kialakulása
óta. S hogy a nép ezt az ideológiát elfogadja, a nemzetközi osztállyá
szerveződött nagytőkések az emberi szabadság eszményeit valló humanista
liberálisok mögé rejtőznek már az 1800-as években.
Hajlandóak
voltak a rabszolgaság eltörlésére is, mivel előzetes számításaik
szerint a rabszolgatartás többe került, mint „szabad munkások”
foglalkoztatása, akiket a közvetlen létfenntartásukat sem fedező bérért
lehet dolgoztatni. Persze a maroknyi humanista liberális ezt
győzelemként könyvelte el, a „liberális „eszme ezzel nemzetközivé
válik, és megszületik a Világpolgárság.
Váratlanul (?) az
egymással marakodó nagyhatalmak által felosztott világ - és a legtöbb
királyság- összeomlik, majd a múlt század 20-as éveire mindenhol
alkotmányos monarchia, vagy polgári állam (és a Szovjetunió) jön létre.
A polgárság fürdik a fényben és a hatalomban, némi nosztalgiával nemesi
gyökereket kutat, vagy egyszerűen csak nemességet vásárol az egyre
szegényebbé váló, harcokban legyengült királyaitól. A kapzsiság azonban
nem lehet „országintéző erő” így a nemzetközi polgárság a 30-as évekre
az egész világ gazdaságát porba dönti, amit máig nem magyaráztak meg,
és a felelősséget sem vállalták magukra a sok millió áldozatért.
Ekkor
születik meg a nagy Terv – a nyomtatott és vert pénzek legnagyobb
részét magántulajdonban tartó Világpolgárság globális hatalmának
megvalósítása.
A nagy világgazdasági válságot követően a
polgárság a hatalmát immáron a katolikus egyház tanításával, és azzal
szövetségben kodifikálja, az élet minden területére kiterjedő bonyolult
törvénykezéssel. Megszületik a fasizmus, a „polgári társadalmi rend”
totális, és brutális változata. Azonban ez nem tűnt hatékonynak, a
profit az elvárások alatt maradt. Mindeközben feltűnt egy a
Világpolgárság számára a nemességnél is sokkal halálosabb ellenség, a
világközösségbe szerveződött, és egyre erősödő proletariátus is, ami a
Szovjet államközösséggel a háttérben Európában is egyre erősebbé, sőt
több országban parlamenti erővé is vált. A proletariátus valódi
demokráciát, és tisztességes elosztást a nagy vagyonok eltörlését
követelte, ami a polgárság megsemmisüléséhez vezethet, ezért új
stratégiára, és nem különben új módszerekre volt szükség.
A
berlini forradalom az európai Világpolgárságot is megrázta.
Pánikszerűen sorakoztak fel egy szobafestő mögé, aki nem polgár –
proletár rendű – de jó pénzért bármikor képes a saját társadalmi
osztálya ellen fordulni. Az új reménységet Adolf Hitlernek hívták.
Hitler
elébb fasiszta, majd fajvédő törvényeket alkotott, ami ugyan a
polgárság egy részét megfosztja a vagyonától egy másik nagy csoport
javára, de az erkölcs a történelemben sosem jellemezte a polgárokat,
így ez ellen nem tiltakoztak. Hitler a rablott pénzen - és az ügyleten
gazdagodó, ezért vérszemet kapott polgárság egy csoportjának
támogatásával – bele fogott a nagy globalista hatalom megteremtésébe.
Ezzel újabb támogatókat szerzett, a Világ polgárság szinte egyként
sorakozott fel mögé, és ordas eszméi mögé. Az európai polgári kormányok
sorban hajtottak fejet Hitler és barátai előtt, hogy a mögöttük álló
Világpolgárokat profithoz juttathassák.
Az első nagy globális
kísérlet azonban elbukott, mert Hitler bár megtámadta a Szovjet
proletár államot, amit bár katonailag és gazdaságilag is
felkészületlenül ér a támadás, de talán éppen ezért rajta veszített az
Anglia elleni bombatámadásokon: a Brit nemzetközösség -beleértve az
USA-t is – egységesen indított ellentámadást. Az államok a
Világpolgárság minden erőfeszítése ellenére léptek be a háborúba, mert
a Brit nemzetközösség államainak vezetői nem bírták a népük által rájuk
nehezedő nyomást, ami a megölt honfitársaik miatt - az európai
keresztény szokásoknak megfelelően - véres bosszút követelt.
A két
fronton harcoló Hitlernek ettől kezdve esélye sem volt ugyan megnyerni
a háborút, és megvalósítani a globális világhatalmat, - vagy annak
sajátos, "munkaalpú" alapegységét - de a világpolgárság az utolsó
pillanatig kitartott mellette. Sőt. Hitler „szakembereit” az új,
szintén az egész világ elleni támadás alapjainak előkészítésére
tömegesen mentette át az USA-ba és Dél-Amerikába, hogy ott
munkásságukkal előmozdítsák a Világpolgárság ügyét.
Az első
globalista világháború is - akár a nagy gazdasági válság - legalább
100 millió emberéletet követelt, de azért a felelősséget a
Világpolgárság Hitelrre, olykor a német, vagy orosz népre, és Sztalinra
terhelte.
A háború befejeződése után világszerte megerősödnek a
proletariátus intézményei. Az óriási tömeget képviselő harcedzett
katona visszatérvén a polgári életbe nem viselkedett engedelmes
rabszolgaként, nem volt terrorizálható, így a munkavállalói és
szociális jogok világszerte kiteljesedtek, ami a profit nagymértékű
csökkenéséhez vezetett. Ennek folyományaképp Nyugat-Európában létrejött
a „szociális állam”.
A Világpolgárság hatalma és befolyása ettől az
egész világon csökkenni látszik, ezért lépéskényszerbe kerül. Ezért
rövid időn belül új forgatókönyv születik a világhatalom elérésére,
aminek zászlóshajójául az USA-t jelölik ki. Kísérőhajóként létrehozzák
az Európai Uniót, ami a későbbiekben nagy szerephez fog majd jutni.
A
Terv intézményi rendszerének keretében - ami az első front - megalakul
az ENSZ, a Világpolgárság politikai törekvéseinek parlamentje.
Rövidesen létrehozzák az IMF –t, és a Világbankot, valamint a
Világkereskedelmi Központot (WTC) amik a tőke szabad áramlását, a
világméretű befektetést kívánja lehetővé tenni a tőketulajdonosoknak, s
ezek alapvetően képesek befolyásolni az államok, sőt egész kontinensek
gazdaságát – pusztán a profit szempontjai szerint. A terv jól halad a
megvalósulásában.
A második fronton az egész emberiség szellemi
befolyásolására indított hadműveletben feltűnik Hayek, aki az „Uzsora
dicsérete” című munkájával alapozza meg a modern „liberalizmus” és
„piac” (tőzsderendszer) image-ét. Ma őt tekintik a „neoliberális
pápának”. A Világpolgárság más bértudósokat is alkalmaz elvei
kifejtésére, és „tudományos” bevezetésére köztük a legjelentősebb
Williamson, aki a globalista „paiacgazdaság” atyja, valamint Lafer, az
USA eladósodásához vezető rendszer kidolgozója, valamint Giddens, akit
a proletariátus ellen vetettek be. Utóbbi a „Neoszociáldemokrácia” című
teoria elfogadtatásával akarta a proletariátust a totális
piacgazdaságnak, magának a neoliberalizmusnak „tudományosan”
alárendelni. (Majd nem sikerült is neki!!)
A harmadik fronton a
proletariátus mögött álló Szovjetunió és Kína ellen indítanak
úgynevezett „hidegháborút”, ami tulajdonképpen a világkereskedelmi
korlátozásokban, nyersanyagoktól és technológiáktól való elzárásban
(COCOM lista) nyilvánul meg. Ezzel párhuzamosan a Világpolgárság által
uralt államok a NATO-ba tömörülnek, és óriási, a proletárállamokat
fenyegető fegyverkezési versenyt provokálnak.
A frontokon
kifejtett, és jól összehangolt egész bolygó ellni támadást a
fegyverkezési verseny nem várt sikere koronázta: a Szovjetunió a XX.
század utolsó negyedére kifáradt, és ezért a vele szövetséges
kelet-európai államokkal alkotott közössége is összeomlott. A proletár
államokban a Világpolgárság ekkor a korábbinál is intenzívebb
kulturális offenzívába kezdett, ami a közembereknek a nyugati létforma
iránti vágyát volt hivatott felébreszteni, az értelmiség rétegeiben
pedig a tőketulajdonosok mindenhatóságának és felsőbbrendűségének
vakhitét igyekezett kialakítani.
Az offenzíva nyomában a
tradicionálisan nemzeti gondolkodású nemesi osztályaitól teljesen
megfosztott kelet - európai társadalmak ellenállás nélkül tértek át a
Világpolgárság által erőltetett „piac” és „pénz” vallásra, aminek
nyomában a mindenek felett álló egyéni érdekek, kerültek az emberi
gondolkodás centrumába, a közösségi érdek, a közösségi magatartás
lényegtelenné, és érdektelenné vált.
Ezt a sikert végül
megkoronázta a tucatnyi kelet-európai „rendszerváltás”, amelyben a
szocialista irányú proletár államok többsége vér nélküli forradalomban
adta át a javait a Világpolgárság delegált képviselőinek, miközben
közfelkiáltással cserélték le az irodák és közintézmények falain Lenin
és Marx képeit Ronald Reagenére.
Ugyanekkor, ebben az évben
(1990) Washingtonban üléseztek a világ liberális pártjai, akik között
már alig volt található olyan, amely a történelmi, humanista irányt
követte volna. A találkozó egy közös megállapodással ért véget: a
Világpolgárság (nemzetközi nagytőke) szövetséget kötött a pártokkal,
hogy azok hazájukban előmozdítják a Világpolgárság globális érdekeinek
megvalósulását, benne a közszolgáltatások privatizációját, (a
Világpolgároknak természetesen) a szakszervezetek letörését, az idősebb
Bush ex USA elnök és Williamson, a bértudós közgazda által
koreografált, modern-fasiszta jogi – politikai - gazdasági rendszer
törvénybe foglalását, a közigazgatási és politikai hatalomért cserében.
(A szaktudomány ezt az egyezséget „washingtoni consenzus” - nak hívja,
és évtizedek óta elemzi a globálisan súlyos következményeit) Ezzel
megszületett az un. neoliberális globalista világrendszer, aminek
minden - főként európai - országban liberális, és szocialista
megnevezésű pártok a reprezentánsai.
Az Európai Unió, mint a
globalizáció kísérőhajója ezután örömmel fogadta magába azokat a
Szovjetunióról levált országokat, amelyeknek politikai elitje a
Világpolgársággal állt (és áll) szövetségben. Lévén hogy az EU mint
intézmény is egy tucatnyi globális, Világpolgári tulajdonban álló
óriáscég érdekinek megvalósulása miatt alakult és azért áll fenn ma is.
Az új, annektált államok társadalmait természetesen révületbe
ejtette a korábban tudományos módszerrel kidolgozott propaganda, ami a
szabad kereskedelem, az állandó verseny, és a folyamatos gazdasági
növekedés egyébként teljesen tudománytalanul állított pozitív hatásait
nevezte meg a közös jó, a közjó forrásának.
Az új államokban
azonban társadalmi tragédiák sora történt ezt követően. A
Világpolgárság adómentességet élvezett és élvez ezekben az országokban,
aminek - és a törvénybe foglalat tőke szabad áramlási elv –
segítségével nem csak a korábban létrejött és felhalmozott, de az újra
és újra megtermelődő javakat is kivonta (és kivonja) az országokból a
helyi politikai osztályok segítségével. Ennek következtében az államok
legyengültek, a szociális rendszerek összedőltek, a társadalom
hagyományos termelőbázisai nyom nélkül, és kompletten eltűntek, s
mindezek következtében megjelent a tömeges nyomor és a legborzalmasabb
formája: a tömeges hajléktalanság is.
A politikai következmények még
tragikusabbak: a kelet-európai országokban nem működtek a munkavállalók
érdek képviseleti rendszerei, (a pártállam magához vonta ezeket) így a
munkavállalók képtelenek a Világpolgárság által az országra erőltetett
munkavállaló és ember ellenes rendszer hatásai ellen védekezni. A
politikai érdekképviselet „baloldali” szárnyát elfoglalta a
neoliberálisok csoportja, és a Világpolgárság által is delegált,
bőkezűen támogatott vezérei, amik körmönfontan, de a washingtoni
consenzusban vállat kötelezettségeiknek megfelelően tipornak el minden
valódi baloldali, társadalmi célú kezdeményezést, munkavállalói érdeket
a hivatalos propagandájuk szintjén is.
Itt tartunk ma!
Magyarország minden itt leírt fontosabb eseménynek része volt és
részese ma is annak minden következményével együtt. Az utcákon
neoliberálisok szegény, munkanélküli rajongói demonstrálnak, mellettük
tucatnyi már mozogni is alig képes hajléktalan várja a közjót, amiben
nem kell több állampolgárnak nyomorognia, és kínhalált halnia a
profitért.
Arady Pál kitűnő írása (szekr-i. megjegyz.)
Forrás: innen 2010. augusztus 29.
Mi is az a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM?
Egy mondatban - A rendszeres szociális segély folyósításának feltétele.
Mi a rendszeres szociális segély?
„ A rendszeres szociális segély a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező, hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtott támogatás.
Azok a személyek kérhetik az ellátás megállapítását, akiknek megélhetése más módon nem biztosított, ezért a kérelem benyújtásakor az igénylő jövedelmi és vagyoni viszonyait vizsgálni kell."
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényszerint:
37/C. § (1) A 37/B. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti esetekben a rendszeres szociális segély akkor állapítható meg, ha az aktív korúak ellátására jogosult személy a települési önkormányzat által kijelölt szervvel (a továbbiakban: együttműködésre kijelölt szerv) a 37/D. § szerinti együttműködési kötelezettségét nyilatkozatban vállalja.
Mi a rendszeres szociális segély?
„ A rendszeres szociális segély a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező, hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtott támogatás.
Azok a személyek kérhetik az ellátás megállapítását, akiknek megélhetése más módon nem biztosított, ezért a kérelem benyújtásakor az igénylő jövedelmi és vagyoni viszonyait vizsgálni kell."
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényszerint:
37/B.§ (1) Az az aktív korúak ellátására jogosult személy, aki az ellátásra való jogosultság kezdő napján
b) az 55. életévét betöltötte (más érintett is van, - itt csak az 55.életévet betöltöttekkel foglalkozunk)
rendszeres szociális segélyre jogosult.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti valamely feltétel az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását követően következik be, a jogosult részére a rendszeres szociális segélyt a feltétel bekövetkezésének időpontját követő hónap első napjától kell folyósítani.
vagyis, nem a saját kérésed, akaratod, döntésed, hogy szociális segélyen élj, hivatalból eljárás indul - és megvonják az aktív korúak ellátására való jogosultságnak az eddigi formáját, és szociális segélyre leszel jogosult
eddig, mint aktív korú, együttműködési megállapodásod volt a munkaügyi központtal, mint aktív álláskereső, és jogosult voltál rendes munkabérért a közfoglalkoztatásban való részvételre is (nem összetévesztendő a közcélú munkával) - ha ilyen nem volt, kaptál rendelkezésre állási támogatást (RÁT )
betöltötted az 55. életéved, továbbra is aktív korú maradtál, mert nyudíjba nem mehetsz - csak éppen mostantól szociális segélyen élj
b) az 55. életévét betöltötte (más érintett is van, - itt csak az 55.életévet betöltöttekkel foglalkozunk)
rendszeres szociális segélyre jogosult.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti valamely feltétel az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását követően következik be, a jogosult részére a rendszeres szociális segélyt a feltétel bekövetkezésének időpontját követő hónap első napjától kell folyósítani.
vagyis, nem a saját kérésed, akaratod, döntésed, hogy szociális segélyen élj, hivatalból eljárás indul - és megvonják az aktív korúak ellátására való jogosultságnak az eddigi formáját, és szociális segélyre leszel jogosult
eddig, mint aktív korú, együttműködési megállapodásod volt a munkaügyi központtal, mint aktív álláskereső, és jogosult voltál rendes munkabérért a közfoglalkoztatásban való részvételre is (nem összetévesztendő a közcélú munkával) - ha ilyen nem volt, kaptál rendelkezésre állási támogatást (RÁT )
betöltötted az 55. életéved, továbbra is aktív korú maradtál, mert nyudíjba nem mehetsz - csak éppen mostantól szociális segélyen élj
MI EZ, HA NEM BURKOLT ELISMERÉSE ANNAK, HOGY VALAMIKOR NEM VÉLETLENÜL HÚZTÁK MEG AZ 55 ÉVNÉL A NYUGDÍJBA VONULÁS ALSÓ KORHATÁRÁT (a nőknél - ma már nem lehet különbséget tenni férfi és nő között)
továbbá
továbbá
annak az elismerése, hogy a munkaerőpiacon , de még a közfoglalkozttatásban sincs semmi keresnivalód - ugynis erre a korosztályra már nem vonatkozik az önkormányzatoknak az a kötelezetsége sem, miszerint köteles munkát biztosítani az iskolai végzettségnek megfelelő, de maximum egy kategóriával alatta a kozfoglalkoztatásban, min. 3 hónapot egy évben
MI EZ, HA NEM BURKOLT ELISMERÉSE ANNAK, HOGY AZ 55. ÉLETÉVET BETÖLTÖTTEKNEK NYUGDÍBAN LENNE A HELYÜK,
"ELÖREGEDÉS MIATT" (így hívják szakmailag - kifejezésük is van rá) NINCS HELYÜK A MUNKAERŐPIACON
MI EZ, HA NEM BURKOLT ELISMERÉSE ANNAK, HOGY AZ 55. ÉLETÉVET BETÖLTÖTTEKNEK NYUGDÍBAN LENNE A HELYÜK,
"ELÖREGEDÉS MIATT" (így hívják szakmailag - kifejezésük is van rá) NINCS HELYÜK A MUNKAERŐPIACON
vagyis
MI EZ, HA NEM ANNAK AZ ELIMERÉSE, HOGY ÖNHIBÁDON KÍVÜL VAGY MUNKANÉLKÜLI (hiszen arról ugyebár senki nem tehet, hogy az évek elszállnak felette - ez az élet természetes velejárója, amit gyakorlatilag a törvényalkótók is igen jól tudnk)
ha pedig ez így van, akkor megvalósult az Aklotmány alábbi passzusában szereplő kitétel, miszerint
70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak
Ezt minden további feltételhezkötés nélkül kellene teljesíteni.
MI EZ, HA NEM ANNAK AZ ELIMERÉSE, HOGY ÖNHIBÁDON KÍVÜL VAGY MUNKANÉLKÜLI (hiszen arról ugyebár senki nem tehet, hogy az évek elszállnak felette - ez az élet természetes velejárója, amit gyakorlatilag a törvényalkótók is igen jól tudnk)
ha pedig ez így van, akkor megvalósult az Aklotmány alábbi passzusában szereplő kitétel, miszerint
70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak
Ezt minden további feltételhezkötés nélkül kellene teljesíteni.
Az pedig külön fejezetet érdemel, hogy a szociális segély összege nem biztosítja a megélhetést.
Ennek ellenére az Szt. az alábbi kötelezettséget írja elő:
37/C. § (1) A 37/B. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti esetekben a rendszeres szociális segély akkor állapítható meg, ha az aktív korúak ellátására jogosult személy a települési önkormányzat által kijelölt szervvel (a továbbiakban: együttműködésre kijelölt szerv) a 37/D. § szerinti együttműködési kötelezettségét nyilatkozatban vállalja.
37/D. § (1) A 37/B. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti személy a rendszeres szociális segély folyósításának feltételeként a települési önkormányzat által kijelölt szervvel együttműködik, amelynek keretében
a) az együttműködésre kijelölt szervnél nyilvántartásba veteti magát,
a) az együttműködésre kijelölt szervnél nyilvántartásba veteti magát,
b) a beilleszkedését segítő programról írásban megállapodik az együttműködésre kijelölt szervvel,
c) teljesíti a beilleszkedését segítő programban foglaltakat.
(2) A beilleszkedést segítő program az önkormányzattal együttműködő személy szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazodva kiterjedhet
a) az együttműködésre kijelölt szervvel való kapcsolattartásra,
b) az együttműködő személy számára előírt, az egyéni képességeket fejlesztő vagy az életmódot formáló foglalkozáson, tanácsadáson, illetőleg a munkavégzésre történő felkészülést segítő programban való részvételre,
c) a felajánlott és az iskolai végzettségének megfelelő oktatásban, képzésben történő részvételre, különösen az általános iskolai végzettség és az első szakképesítés megszerzésére.
(3) A települési önkormányzat rendeletben szabályozza az (1)-(2) bekezdés szerinti együttműködés eljárási szabályait, továbbá a beilleszkedést segítő programok típusait és az együttműködés megszegésének eseteit.
Az alábbi kérdések merülnek fel:
ebben az esetben mi a rendszeres szociális segély?
az önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátás?
az öregség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátás?
E szerint a törvény szerint a fenti célcsoport – vagyis azok az 55. életévüket betöltött aktív korú állástalanok (munkanélküliek) szerint mindkét kategóriába beletartoznak.
Ez így ambivalens, és diszkrimináló.
A törvényhozóknak el kellene dönteni, hogy ezt a korosztályt pontosan hova sorolja. Az aktívkorúak vagy nyugdíjkorúak közé.
Ez a se ide, se oda,- vagy ide is egy kicsit, meg oda is egy kicsit, ez nem állapot.
Így nem meghatározható, hogy azoknak az állampolgároknak, akik semmilyen jövedelemforrással nem rendelkeznek, melyik jogcímen kell gondoskodni a szociális biztonságukról.
Mindenképpen diszkrimináció, mert:
abban az esetben, ha továbbra is az aktív korúak közé sorolja az 55. év felettieket, a fenti törvényben megfogalmazottakkal diszkriminálják a korosztályt azzal, hogy kivonják a RÁT rendszerből, és ez által hátrányosabb helyzetbe kerülnek.
ha viszont a társadalom elöregedett tagjaiként kezeli ezt a korosztályt – akkor pedig nyugdíjban és nem szociális segélyben kell részesíteni.
De ezt el kellene dönteni, nem pedig egy még megalázóbb szituációba törvénnyel belekényszeríteni. És főleg nem szociális segélyre kellene ítélni!
A jövedelemforrás elvesztése alapból rossz – nem csak munkanélküliek, és állástalanok kerülhetnek abba helyzetbe, hogy nincs a megélhetésükhöz anyagi forrás, mert valamilyen okból azt elvesztették, és már nincs meg a lehetőségük az újra kezdéshez – különösen ebben az életkorban.
Szociális segélyen élni önmagában is megszégyenítő, frusztráló – főleg, ha ebbe egy rossz törvény kényszerít bele.
Mindezt még megfejelni egy még megalázóbb szituációba kényszerítéssel – vagyis bekötelezni valakit egy beilleszkedési programban való részvételre – álláspontom szerint, maximálisan kimeríti az Alkotmánynak az alábbi passzusát, miszerint:
54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani
valamint
59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.
Miért megalázó a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM?!?
A törvény eleve feltételezi, hogy valami baj van az adott emberrel, a személlyel magával, a személyiségével.
Ezért nem tud beilleszkedni.
Azt feltételezi, renitens, lump embere a társadalomnak, közösségnek, azt feltételezi, mentálisan problémás, deviáns magatartású, őt meg kell tanítani beilleszkedni, kézbe kell venni, gondozottá kell tenni.
Már az eleve feltételezés is sértő, bántó!
A fenti törvény a KÖTELEZŐ BEILLESZKEDÉSI PROGRAM-mal arra kötelezi az adott személyt, hogy engedje meg a családsegítőnek, hogy belepiszkálhasson a privátszférájába.
És tehesse mind ezt egy eleve feltételezésre alapozva – ami önmagában is sértő, bántó.
Bekötelezni valakit törvény által egy sértő és bántó feltételezés alapján egy ilyen programban való részvételre, az kifejezetten megalázó.
Azzal pedig, hogy a rendszeres szociális segély folyósítását - ami jelen esetben a megélhetésükhöz szükséges ellátás - egy ilyen megalázó további feltételhez köti a törvény, megvalósította az emberi méltóság megsértését.
Másik ambivalens elem, hogy családsegítővel írja elő a törvény az együttműködési kötelezettséget.
Ezzel hatósággá avanzsálja azt az intézményt, melyet eddig saját döntés alapján önként lehetett igénybe venni. Ez nem tesz jót az intézménynek sem, hiszen ami kötelező, az akkor is ellenérzést, ellenállást vált ki, ha egyébként megállja a helyét.
Az kormány ocsmány és gusztustalan módon passzolja át a saját felelőségét egy olyan intézményre, amely semmiképpen sem mondható kompetensnek a munkahely teremtés területén.
Továbbá teszi ezt oly módon, hogy az érintett embereket - akik szenvedő alanyai a mindenki által ismert rossz gazdaságnak, munkanélküliségnek, elfuserált országvezetésnek - kiteszi még a megalázottság elviselhetetlen érzésének is.
Mintha ezek az emberek saját maguk tehetnének arról, hogy ilyen világba csöppentünk.
Az együttműködési megállapodás és azon belül a beilleszkedési program maximum egy második lépés. Második lépéssel nem lehet kezdeni semmit, előtte meg kell lépni az elsőt.
Meg kell teremteni azt a bizonyos teret, ahová be lehet illeszkedni, akik pedig megteremtették saját maguknak, azt nem kell, - nem szabad elvenni!!! (lásd. „vállalkozásbarát”-nak igazán nem mondható jogszabályoknak)
És mind ez akkor is igaz, ha csak megjelenési kötelezettség – azaz pofavizit az, amit teljesíteni kell, de akkor ki kell mondani, - ÁLTÖRVÉNYEK – aminek szenvedő alanyai lettünk.
vagy csak egyszerűen hátrányos helyzetű?! – de mitől, attól, hogy valaki 55 éves lett? – a biológiai folyamatokat nem lehet emberek alkotta törvényekkel befolyásolni, nem saját magát hozta hátrányos helyzetbe – a kormány hozta ebbe a helyzetbe ezeket az embereket, azzal, hogy felemelte a nyugdíjkorhatárt, azzal, hogy rosszul vezeti az országot, azzal, hogy nincs munkalehetőség, azzal hogy a vállalkozásokat tönkre teszi rossz törvényekkel, azzal hogy egy bizonyos réteget farokká tesz, majd egyszerűen levágja,
akkor legalább legyen olyan „nagyvonalú” – és engedje meg, hogy ezek az emberek az utolsó maradék emberi méltóságukat megőrizve a nekik kiutalt állami alamizsnával csendben visszavonulhassanak a csigaházukba – és legalább hagyja őket mindenki békén – és ne alázza tovább kötelező együttműködési kötelezettséggel, beilleszkedési programmal.
Hova?!!!!!!!Hova akar még 55 évesen beilleszteni?!!!!!Hova?!!!!!!!!!!!!!Hova akar most 55 évesen beilleszteni?!!!!!!!!!!!!Hova?!!!!!!!!!!!Hova akar most 55 évesen ebben a társadalomban beilleszteni?!!!!
És egyáltalán?!!! Mit akarnak, mit mernek még velünk megtenni?!!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
