A rendszerváltás halálraitéltjei

Büntetnek bennünket. Tudatosan és módszeresen.

Sokan vagyunk, a Ratkó korszak gyermekei – túl sokan vagyunk, ami iszonyú félelmet keltett a rendszerváltás utáni bármelyik kormányban – mi lesz, ha beérkezik a „bébibumm”generáció a nyugdíjkorba.

És mivel nem találtak jó megoldást a probléma a kezelésére – módszeresen, lassan elvették az életünket. Pszichológiai módszereket alkalmazva. Ez egy pszichológiai módszer – megtörni az embereket – elveszünk minden teret, ellehetetlenítjük az életet.

Személyiség romboló

Jogszabályok mögé bújva módszeresen megölnek bennünket. Lassú halálra vagyunk ítélve.

Az elmúlt húsz évet és történéseit már nem lehet megváltoztatni, visszafordítani.

De elég volt abból, hogy lenézetté tesznek bennünket a társadalomban - gerjesztik irántunk az ellenérzést, manipulálják ellenünk a közvéleményt - "legalja-, adófizetők pénzéből élők, lump munkakerülők, stb." jelzőkkel illetnek bennünket.

Mi, akiknek az un.  "nyílt munkaerő piacon, (átkozott) piacgazdaságban" kellet megélhetésünk biztosításáról gondoskodnunk - bevételeket, jövedelmeket kellett produkálnunk, nem az állami szektorban, közszférában vehettük fel jó és biztonságos, folyamatosan emelkedő fizetésünket, - az elmúlt húsz évben nagyon tönkrementünk, - „mondhatni”,- szó szerint beleroppantunk az elmúlt húsz évbe. (Szándékosan nem a belerokkantunk kifejezést használom.)

Mi, akik az elmúlt húsz évben arra kényszerültünk, hogy folyamatosan, újra és újra önéletrajzokat írtunk, és egy-egy munkahelyre sok-száz, más emberrel együtt egyszerre debütáltunk, majd elutasításokat kaptunk, - bizony ebbe nagyon tönkre mentünk.

Mi, akiknek már ’92-ben 37 évesen, egy-egy - végzettségünknek megfelelő - állás meghirdetésekor, pályázatunkat azzal az indokkal utasították el, hogy: "idősekre" nem gondoltunk - bizony megdöbbentünk, kétségbeestünk.

Mi, akik ebben az időben megtapasztaltuk, hogy a - "nem közszférában" (oda be sem tehettük a "lábunkat", önéletrajzunkat) - munkaadócégek, vállalkozások túl-képzettségeinkre hivatkozva utasítanak el bennünket,- kezdtük megtanulni letagadni végzettségeinket, képzettségeinket, csakhogy legyen munkánk. Vállalva ezzel az alacsonyabb munkabért, - a megalázó minimálbért.

Ezzel el is indultunk a lejtőn - bár akkor ezt még nem gondoltuk, nem hittük. Bíztunk jövőben, kormányban, és ígéretekben.

Igyekeztünk megfelelni, haladni az újkorral, világgal - átképeztük magunkat, megtanultunk gyönyörű "add el magad" önéletrajzokat írni, hagytuk, hogy mossák az agyunkat (új világ, új szemlélet, új gondolkodás, - valósíts meg önmagad, légy önmagad) - és jártuk a munkaügyi központokat, és nyeltük a szégyen, a megalázottság, a megaláztatás érzését.

Munkánk hol volt, hol nem volt - mint a magyar népmese!

(Nincs is meg 40 éves szolgálati időnk, amivel most nyugdíjba lehetne vonulni .)

Cégek jöttek-mentek (tönkre).

Az árak emelkedtek, a számlák nőttek - pénz kellet, munkahely nem volt, egyre inkább nem volt.

Mert,  már akkor az „új világnak”

öreg és túlképzett voltál, - elvárásaid  voltak  munkabérre, szakmai presztízsre, tiszteletre.

Nem voltál kinevelhető a munkaadó saját igényei szerint - főleg nem alacsony munkabérért – hallhattuk gyakran.

De, igen voltál! - Egyre több mindenre hajlandó voltál. Mert dolgozni akartál!

Dolgozhattál alkalmazottként minimálbérért, (biztosítási) ügynökként – jutalékért, ahol pénzt sokszor nem kaptál, hanem saját zsebből "visszavittél". Esetleg diplomával – takarítottál.

Vagy vállalakoztál, hatalmasat kockáztattál és belebuktál. Talpra álltál, újra kockáztattál, ismét belebuktál.

Akkor még nem volt rendelkezésedre álló elég információ, nem volt internet!!

Csak tapogattunk a sötétben. És aki nem volt közel a tűzhöz, nem meríthetett a fazékból.

Mi kicsik voltunk.

Sok mindenhez kevesek voltunk, sokhoz meg, - mint pl. egy rendes állás tisztességes munkabérét - sokak voltunk.

Mi, a Ratkós generáció ebben a húszegynéhány évben nagyon sokat küzdöttünk, szenvedtünk megaláztattunk és egyre mélyebbre kerültünk.

Megítélésünket pedig, az ilyen és ehhez hasonló kutatói elemzések alapján adták:

„A rendszerváltás óta azonban eltelt húsz év: aki ma 55 éves, az anno 35 volt, lett volna ideje alkalmazkodni – véli a kutató. “

Sok ilyen és hasonló kutatás, elemzés tanulmány stb. létezik – rólunk és ellenünk szólnak.

Amíg bennünket, az érintetteket tönkre tettek ezek a vélemények – készítőik jó magas tiszteletdíjakat, honoráriumokat, „gázsikat” felmarkoltak.

Hát Tisztelt Kutató Urak/Hölgyek! (?)

Nekünk fogalmunk nincs, hogy Önök hogyan, mi alapján kutattak és készítették el elemzéseiket, de, hogy Önöknek fogalmuk nincs az érintettek eddigi életéről az egészen biztos. Mégis veszik a bátorságot, kiadnak véleményeket, a jogalkotók pedig ezeket veszik alapul jogalkotásban, megítélésben, elítélésben stb. rólunk.

Küzdöttünk a talpon maradásért, megélhetésért, ma pedig már csak a túlélésért.

Már elvették a maradék emberi méltóságunkat.


Most pedig már a túlélés lehetőségét is elveszik tőlünk!!!

Támogatásra szoruló 55 ÉV FELETTIEK

Támogatásra szoruló 55 év feletti aktív korú munkanélküliek

Elég volt abból, hogy egy kalap alá vesznek bennünket a képzetlen és alacsony iskolai végzettségűekkel. A valóban munkakerülő, - régen úgy hívták KMK – kizárólag segélyeken élni kívánó lump rétegekkel. A bűnözésből élőkkel.

Ideje végre tudomásul venni, és nyíltan felvállalni mindenkinek - államnak, kormánynak, társadalomnak, jogalkotóknak, ombudsmanoknak – szociológusoknak, pszichiátereknek, és minden olyan egyénnek, szervezetnek, akik tanulmányokat, elemzéseket, írnak, kutatásokat végeznek erről a társadalmi rétegről, - hogy a tanult és valamikor kitűnő egzisztenciával rendelkező - ma - 55 év felettieket csúsztatták le olyan mélyre, hogy most a mély-szegénységben élnek.

 És még mind ez nem elég!!!! - még tovább sújtanak törvényekkel, jogszabályokkal, elvárásokkal.

(Lásd. Munkába kényszerítés, közmunka, támogatások, szociális segély)