Google+
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FIDESZ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FIDESZ. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 17.

A TB ÉS A NYUGDÍJ NEM JÁR!


Mihályi Péter elmagyarázza: nincs tb. nincs nyugdíj - nem jár! - csak ADÓ van!

EZT ELVETTÉK TŐLÜNK AZ ÚJ "ALAPTÖRVÉNY"-nek elnevezett jogszabállyal

A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. 54.§. (1)

 A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. 70/A. § (1)

 A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak 70/E. § (1)

(Alapvető jogok és kötelességek (Magyar Köztársaság Alkotmánya)




ALKOTMÁNYOS (FÜLKEFORRADALMI) ELLENÁLLÁS!

ALKOTMÁNYOS (FÜLKEFORRADALMI) ELLENÁLLÁS!
.
2014. február 16., 3:32

A "nemzeti oldal" szélsőjobboldali, radikális, Fidesz vagy Jobbik szavazóknak azt kellene MEGÉRTENI, hogy az Orbán vezette politikai "elit" Magyarország nevű állama NEM A MAGYAR ÁLLAM, hanem az általuk támadott háttérhatalom állama. Vagyis miközben szavakban támadják a háttérhatalmat, a tetteikkel maguk építik saját leendő börtönüket.

 A "baloldali" (szocialista és liberális) szavazóknak azt kellene MEGÉRTENI, hogy a PÁRTJAIK NEM LEBONTANI AKARJÁK a háttérhatalom jelenleg Fidesz vezette diktatúráját, HANEM AZT MEGHAGYVA csak ők szeretnének Orbán helyén ülni, és működtetni a diktatúrát a háttérhatalom érdekében.

 A parlamenten kívüli kis pártoknak és támogatóiknak, leendő szavazóiknak meg azt kellene MEGÉRTENI, hogy nem volna semmi baj azzal a törekvéssel, hogy egy demokrácia parlamentjén belülre kerülve akarják megszüntetni a mai politikai elit hatalmát és a helyére akarnak kerülni. Mi is ezt az utat követnénk, ha a felettünk hatalmat gyakorló állam még a magyar állam volna, és működne még a demokrácia. De az Orbán vezette „MAGYARORSZÁG” NEVŰ ÁLLAM már NEM A MAGYAR ÁLLAM, HANEM A HÁTTÉRHATALOM MAGYARORSZÁGOT MEGSZÁLLÓ ÁLLAMA, AMI működését tekintve NEM DEMOKRÁCIA, HANEM DIKTATÚRA.

 Ezt BELÜLRŐL, a saját jogával NEM LEHET felszámolni. És ha lehetne, akkor is egy MÁSIK ÁLLAM lenne, amit csak egy új joggal, a nép alkotmányával lehetne felszámolni. Mert a magyar államot INNEN ALKOTMÁNYOSAN, azaz JOGSZERŰEN és ÉRVÉNYESEN VISSZAÁLLÍTANI már CSAK A MAGYAR(országi) NÉP TUDJA, EGY ÚJ ALKOTMÁNY MEGALKOTÁSÁVAL.

Tehát AKI ezen A VÁLASZTÁSON PÁRTKÉNT INDUL, AZ vagy HAZAÁRULÓ és a hatalomért cserébe ELADTA MAGÁT a háttérhatalomnak, vagy HAGYTA MAGÁT kilóra megvenni, és ezzel válik a háttérhatalom támogatójává és saját népe elárulójává.

 Ebben a helyzetben A MAGYAR(országi) NÉP VAGY BEHÓDOL a háttérhatalomnak és az őket képviselő helytartóknak, (a választáson induló pártoknak) - és a hatalom kérésének megfelelően elmegy ÉS RÁJUK SZAVAZ (vagy otthon ülve támogatja a diktatúrát) - VAGY ELMEGY és egy ÉRVÉNYTELEN SZAVAZATTAL KIFEJEZI, hogy ELEGE VAN már A DIKTATÚRÁKBÓL és a hazug politikai rablóbandákból, ÉS EGY SZABAD, ÖNRENDELKEZÉSE BIRTOKÁBAN LÉVŐ, ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGI HAZÁT AKAR.

EZ UTÓBBIT TUDJÁK KIFEJEZNI AZOK, AKIK ELMENNEK, ÉS A SZAVAZÓLAP ÁTHÚZÁSÁVAL ÉRVÉNYTELENÜL SZAVAZNAK.

Mert HA ezt elég SOKAN TESSZÜK, akkor a hatalom nem hivatkozhat arra, hogy a magyar nép a háttérhatalom diktatúrát akarja. Mert ha nem lesz látható ellenzéke a háttérhatalom Magyarország nevű diktatúrájának, akkor itt 20 vagy 40 évig újra diktatúra lesz, most a háttérhatalom helytartóinak diktatúrája.

MOST MÁR TUDJÁTOK, HOGY AMIT TESZTEK, AZ MIVEL FOG JÁRNI.

DÖNTSETEK!


A TÁVOLMARADÁSSAL VAGY A PÁRTOKRA SZAVAZÁSSAL A HÁTTÉRHATALOM DIKTATÚRÁJÁT VÁLASZTJÁTOK. MAGATOKNAK ÉS GYEREKEITEKNEK IS...

Az ÉRVÉNYTELENÜL szavazással pedig a SZABADSÁG és ÖNRENDELKEZÉS ESÉLYÉT választjátok. Mert ÍGY MARAD ESÉLY a diktatúra felszámolására.

 A VÁLASZTÁS A MI KEZÜNKBEN csak egy ESZKÖZ, AMELLYEL mások és a külvilág számára JELEZNI TUDJUK, hogy nem mindenki ért egyet a politikai "elit" diktatúrájával.

 EGY JELZÉS, amivel tudatjuk a hatalommal, hogy látjuk, hogy át akarnak verni bennünket, de nem hagyjuk.

 EGY JELZÉS a háttérhatalomnak, hogy a saját fegyverüket fordítjuk ellenük, és megvédjük tőlük a hazánkat, nem hagyjuk, hogy megszüntessék az ezer éves magyar államot.

Az érvénytelen választás NEM VÉGCÉL, hanem az ELSŐ LÉPÉS a KÖZTUDATBA KERÜLÉSRE. HA nagy számú érvénytelen szavazat lesz, az JELZÉS a külföld számára is, hogy a magyar(országi) nép nem a diktatúrát megvalósító politikai elit mögött áll, EGY JELZÉS, HOGY VAN ELLENZÉKE A DIKTATÚRÁNAK.

JELZÉS, hogy a hatalom hazugságával szemben VAN ALTERNATÍVA.

A diktatúra megszüntetéséhez vezető út első lépése az, hogy az emberek MEGÉRTSÉK, HOGY EZ DIKTATÚRA, ÉS NEM A MAGYAR ÁLLAM DIKTATÚRÁJA, hogy MEGÉRTSÉK, hogy az Orbán vezette állam az NEM A MAGYAR ÁLLAM.

HA EZ BEKERÜL A KÖZBESZÉDBE, akkor erről a hatalomnak is beszélni kell, és amikor elkezd beszélni róla, úgy dől össze a hazugsága, MINT A KÁRTYAVÁR.

MERT AZ EGÉSZET CSAK A HAZUGSÁG TARTJA ÖSSZE.

ÉS AMIKOR EZ A HAZUGSÁG LELEPLEZŐDIK, ÖSSZEOMLIK AZ EGÉSZ.


Tehát a választás számunkra azt a LEHETŐSÉGET hordozza, hogy aki azt hiszi, hogy egyedül küzd a diktatúra ellen, az most egy érvénytelen szavazattal megmutathassa az ország többi lakosának, a világnak, hogy mennyien vagyunk, akik elutasítjuk a diktatúrát.

HA KIDERÜL, HOGY SOKAN VAGYUNK, AKKOR VAN ÉRTELME TOVÁBB KÜZDENI.

Az érvénytelen szavazás után – HA ELÉG NAGYARÁNYÚ LESZ - akkor végre beszélni lehet a diktatúráról. A diktatúra 3 éve MINDENT ELKÖVET annak érdekében, hogy ezt NE ENGEDJE, NE LEGYEN NYILVÁNOSAN SZÓ AZ ÉRVÉNYTELEN ALAPTÖRVÉNYRŐL és a vele létrehozott diktatúráról, a háttérhatalom ÚJ, NEM JOGFOLYTONOS ÁLLAMÁRÓL.

HA ELEGEN LESZÜNK, AKIK A DIKTATÚRA ELLEN SZAVAZUNK, AKKOR ORSZÁGON BELÜLI ÉS NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ KEZDŐDIK A DIKTATÚRÁRÓL.

MERT A DIKTATÚRA FELSZÁMOLÁSA AZZAL KEZDŐDIK, HA A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT ELKEZDÜNK BESZÉLNI RÓLA.

 HA ELEGEN LESZÜNK...

Forrás: innen

2014. január 10.

MIT TETTEK VELED VIKTOR

1990 "HALLGASS A SZÍVEDRE - SZAVAZZ A FIDESZRE"
Fiatal demokraták szövetségének választási műsora 1990-ben. Érdemes visszanézni mindenkinek ezt a filmet.



MIT TETTEK VELED VIKTOR?!!!

HOVÁ LETT ORBÁN VIKTOR?
HOVÁ LETT AZAZ ORBÁN VIKTOR, AKI A VIDEÓN VAN!
HOL VAGY VIKTOR?
KI VAGY TE MOST VIKTOR?
MIT CSINÁLTAK VELED VIKTOR?
ÉS
MIT CSINÁLSZ TE MOST VELÜNK VIKTOR?

Mit tettek veled Viktor és mit teszel most Te velünk Viktor?
Hittünk Neked, Nektek, bíztunk bennetek, és Ti most elárultatok, tönkre tettetek, elszegényítettetek bennünket. A fél országot szegénységbe taszítottátok.

Halálra ítéltetek, rabszolgasorsra küldtetek.
Elvettétek a maradék emberi méltóságunkat, és már a túlélési esélyeinket, technikáinkat is ellehetetlenítitek.

Tudatosan, módszeresen, jogszabályok mögé bújva legyilkoltok bennünket.

Hogy vagy Viktor, jól alszol? Nincs lelkiismeret-furdalásod?

Mit tettek Veled? Kényszerítettek, megfenyegettek?

A lehető legrövidebb idő alatt irtsd ki az ország népének több, mint felét!

Meg vettek Viktor?
Ezt várják Tőled Viktor?
Mit tettek Veled Viktor?

Mert arra gondolni sem merek, hogy magadtól, magatoktól változtatok meg ennyire - és váltatok gonosszá!

Vagy mégis?! A hatalom mámora benneteket is -  az őszinte, bátor, jóérzésű, jó cselekedetekre elszánt Fiatal Demokratákat is - ennyire elaljasította?

Nézzétek vissza a videót - hogy akkor hogy beszéltetek, mit akartatok - és azóta mit tettetek!!

 Öregeket, betegeket, hajléktalanságba vittetek, öngyilkosságba kergettetek. Nagyszülőket unokátlanságra ítéltetek, fiatalokat hontalanságba küldtetek.

Sárba tapostátok az emberi jogainkat.

Ezt a Magyar Nép a FIDESZTŐL nem várta!!
És elfogadni sem tudja!!


"EGY  ROKKANT ÖZVEGY NYÍLT LEVELE A KORMÁNYHOZ

Még tavaly nyáron kereste meg először a Magyar Szociális Fórumot panaszával egy rokkant asszony. Az utolsó 5 évben nem rendelkezett az 1095 nap biztosítási idővel, így rokkantsági ellátásra nem vált jogosulttá. Több mint 10 évig ápolási díjat vett igénybe. Utána, dolgozni képtelen volt már a sok betegsége miatt. Lebénult az egyik karja is az édesanyja ápolása közben.


A súlyos beteg asszony 2012.év őszén elvesztette a férjét is, akinek a nyugdíjából éltek szerényen. Az asszony a férje nyugdíja miatt nem kapott segélyt sem. Tavaly tavasszal, az új komplex felülvizsgálaton 40% mértékűre véleményezték az össz- szervezeti károsodását, majd ezt követen, a fellebbezés kapcsán 50% mértékűre módosították a minősítését. Sajnos, ezzel sem kaphatott semmilyen pénzellátást, mert nem rendelkezett az utolsó 5 éven belüli 1095 nap biztosítási jogviszonnyal.

A kormány némi „enyhítést” ígért 2014.01.01.-től a megváltozott munkaképességűek számára azzal, hogy az utolsó 10 évben 2555 nap biztosítási idővel, vagy az utolsó 15 évben 3650 nap biztosítási idővel kell rendelkezniük az érintetteknek, hogy pénzellátásra jogosultak lehessenek. Ez azonban a panaszos betegeken nem segít, és nem is enyhítés, mint ahogyan a kormány azt kommunikálja.

Az arányok ugyanis hasonlóak, mert továbbra is, 60-70% a biztosítási idő követelmény:

5 éven belül 1095 nap esetén = 60%, 10 éven belül 2555 nap = 70%, 15 éven belül 67% arányban biztosított kell, hogy legyen az érintett, mindegy hogyan variálnak az évekkel. Ekkora munkanélküliségben az 50-60 éves egészséges emberek sem kapnak munkát. Ők is potenciálisan veszélyeztetettek emiatt, mert, ha megrokkannak, nem lesznek jogosultak pénzellátásra.

A rokkant asszony férje, a rendkívül rossz egészségügyi ellátórendszer áldozata lett. Egy pénteki napon került kórházba. Otthonukban összeesett, a mentő kórházba szállította, de ott senki sem törődött vele. A kétségbeesett asszony hiába jajveszékelt a személyzetnek, hogy vegyék már észre, hogy nagy a baj. A férjének, már megszólalni sem volt ereje, annyira elesett állapotba került. Azonban nem törődtek vele, és csak a hétfői napon kezdték volna vizsgálgatni, amikor már késő volt. A rokkant asszony férje elhunyt a kórházban.

A teljesen magára maradt özvegyasszony nyílt levélben tiltakozik a kormány rokkant-politikája ellen."

Íme, a levél:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Magyar Kormány!

Rendkívül szomorú, hogy a férjemet a hiányos egészségügyi ellátás miatt vesztettem el 2012. év őszén.  Ezt követően ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesültem egy évig.  Már 2013. augusztusban jeleztem a NYUFIG felé az állandó özvegyi nyugdíj iránti igényem, hogy a hozzátartozói ellátásom folyamatos legyen. Meg kellett ezt tennem azért, hogy legalább a hozzátartozó jogán az állandó özvegyi nyugdíjamat megkaphassam 50% mértékű egészségkárosodott özvegyként, mivel saját jogú pénzellátásra nem vagyok jogosult. A saját jogomon az 50% mértékű össz- szervezeti károsodás ellenére sem vagyok jogosult pénzellátásra, mert az utolsó 5 évben nem rendelkeztem 1095 nap biztosítási jogviszonnyal.

Hosszú évekig ápoltam a magatehetetlen édesanyámat, melybe magam is belerokkantam. Azonban, az 1095 napos biztosítási jogviszonyba nem számít be az ápolási díj folyósításának időtartama. Ez által a saját jogomon az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig egyetlen fillér pénzellátást sem kaphatok az új rokkant-törvény szerint. Számomra emiatt létkérdés lett volna az, hogy legalább a hozzátartozó jogán járó, állandó özvegyi nyugdíjat megkaphassam a férjem után, időben.

A férjem 63 éves korában hunyt el. Én 59. évesen lettem özvegy. A kettőnk szolgálati ideje összesen 79 év volt. Ennek ellenére, jelenleg, egyetlen fillér pénzellátást sem kapok, sem a saját jogomon, sem az elhunyt férjem jogán, mint özvegy. A sok telefonos érdeklődésemre, a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság végig arról tájékoztatott, hogy legyek türelemmel, december elején biztosan megkapom már az özvegyi nyugdíjamat. Ez viszont, a mai napig sem történt meg. Most, 2013.12.16.-án kiderült, hogy az ügyemet átirányították a Kormányhivatal Somogy-megyei Regionális Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságához azzal a céllal, hogy rendeljék el, mint megváltozott munkaképességű özvegy a felülvizsgálatomat.

Én 2012. év folyamán kétszer is részt vettem NRSZH új komplex minősítő felülvizsgálaton a saját jogú ellátásom céljából, I. és II. fokon is. A másodfokú véleményezés alapján (2012. július hóban) 50% mértékű egészségkárosodást állapítottak meg azzal a megjegyzéssel, hogy további felülvizsgálatom nem szükséges. Erről a felülvizsgálatról a határozatot 6 hónap múlva kaptam kézhez 2013. január 3-án. Ha erre a sima határozatra 6 hónapot kellett várnom, akkor vajon most, az állandó özvegyi nyugdíjam elbírálásához szükséges felülvizsgálatra mennyi ideig kell még várnom? Ugyanis, a hozzám hasonló, megváltozott munkaképességű özvegyek elmondása szerint, a felülvizsgálatra történő berendelés és a határozat kézhezvétele kb. egy egész esztendőt vesz igénybe. Elmondták azt is a sortársaim, hogy általános gyakorlat az, hogy a megváltozott munkaképességű özvegyeket a NRSZH új komplex minősítés során 30-40% körüli össz- szervezeti károsodás mértékűre minősítik vissza I. fokon, és a jogorvoslatuk kb. 2-3 évet vesz igénybe, mire a munkaügyi bírósági per lezárul.

Kérdem én: Ha rám is hasonló jogorvoslati út vár, hogyan maradok életben egyetlen fillér pénzellátás nélkül még évekig? Munka-alkalmassági igazolást nem kaphatok a szakorvosok szerint, így a 30 napos közmunka programot sem tudom teljesíteni a segély folyósítási feltételeként. Kérem, mondják meg, miből fogok élni az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig, ha egy esetleges NRSZH felülvizsgálati visszaminősítés esetén, nem leszek jogosult az állandó özvegyi nyugdíjra sem? Rettegek! Önök halálosan kimerítettek minket, a kiszolgáltatott betegeket, az embertelen törvényeikkel.

Kérdem én: „Önök szerint, már élni sincs jogom”?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Magyar Kormány!

Végig gondolták Önök tiszta lelkiismerettel, hogy a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvény és a hozzákapcsolt 7/2012.II.14. NEFMI rendelet megalkotásakor, hogy mire kényszerítik a végrehajtókat a korhatár alatti rokkantakkal és a rokkant özvegyekkel szemben? Végiggondolták a következményeit annak, hogy mi lesz azokkal a betegekkel, akik hozzám hasonlóan járnak? Én és a férjem együtt 79 éven át megfizettük a járulékokat. A férjem 63 évesen elhunyt, mert nem látták el a kórházban.  Én pedig egyetlen fillért sem kapok saját jogú ellátásként, pedig, csaknem 40 év szolgálati időt teljesítettem. Ezen felül még harcoljak félholtan az özvegyi nyugdíjamért is? Kinek fizettük be a sok járulékot, ha a férjem semmit se élvezett a nyugdíjas évekből, én meg el sem érem élve a nyugdíjkorhatárt, ha Önök éhhalálra ítélnek, mint rokkant özvegyet, és ellátatlanul hagynak?

Milyen Karácsonyi Ünnepeket szánnak Önök nekem, és a hozzám hasonló rokkantaknak, akik egyetlen fillér nélkül kénytelenek élni az Önök jóvoltából, egy élet munkája után?

Tisztelettel kérem Önöket, hogy vizsgálják felül az új rokkant-törvényt és a hozzá kapcsolódó új komplex minősítő rendszert, mert azok kivégzik a korhatár alatti rokkantakat”!

Tisztelettel:

Vörös Pálné

VÉGSZÓ:

Tisztelettel megkérjük Magyarország keresztényi hitvallására oly büszke kormányát, hogy tartsa tiszteletben a korhatár alatti rokkantak alapvető emberi jogait! Az Önökhöz, nyílt levéllel forduló megváltozott munkaképességű özvegyasszonnyal szolidárisak vagyunk. A korhatár alatti rokkantakat humánkatasztrófába sodorják a kormány intézkedései. Gondoltak-e Önök az új rokkant-törvény megalkotásakor arra, hogy míg Önök önfeledten ünnepelnek a szeretet ünnepén a családjaik körében, addig vajon hány rokkant éhezik és szenved el fagyhalált? Szégyen, hogy így kell várni az Önök jóvoltából a kiszolgáltatott betegeknek már második éve a megrokkant karácsonyi ünnepeket.

MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport

Forrás: innen 



DOROSZ DÁVID LEVELE ORBÁN VIKTORNAK
A hazánkat elhagyó fiatalokra tett kijelentésére reagálva:


"Hétfőn Orbán Viktor azt találta mondani, hogy a hazánkat elhagyó fiatalok, valójában csak "jókedvű kalandozásra" mennek el. Úgy látszik a miniszterelnök ennyit ért a mai fiatalokból."
 
"Tisztelt Orbán Viktor!

Vasárnap, ha jól fülelt, akkor a paksi bővítési elleni többezres tiltakozás alkalmával számos szónok emlékeztethette az 1989. június 16-án a Hősök terén elmondott beszédére. Ön akkor 26 éves volt. Ereje teljében, vágyakkal és reményekkel telve állt akkor ott. Itthon akart élni, Magyarországon akart maradni, nem akarta erősíteni azok táborát, akik elhagyták – már ha elhagyhatták hazánkat – az egypárti, kinek kemény, kinek puha diktatúra miatt. Nem akart sem Ön, sem azok a fiatalok, akikre akkor beszédében utalást tett, elnyomásban felnőni. Nem akarta, hogy jövőjüket és reményeiket temesse el a politika.


Ma fiatalok százezrei éreznek úgy, ahogyan Ön akkor. Csak ők most el is hagyják családjukat, barátaikat és hazájukat, mert nem látják biztosítva jövőjüket, nem látnak maguk előtt tanulási és elhelyezkedési lehetőségeket. Olvassák a híreket, nem értik, miért kellett ezt tenni velük, miért kell őket megalázni. Vajon az 1989-es Orbán Viktor megértené a mait? Nem hiszem. Hova lett az a fiatalok érzéseit képviselő tehetséges politikus, miniszterelnök úr?

A fiatalok nem kalandvágyból mennek el. Tudta Ön, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy kivándorlást tervezők aránya? Ön azt mondta az Országgyűlésben hétfőn, hogy a kivándorló magyar fiatalokat nem gazdasági menekülteknek kell tekinteni, hanem kalandot fölvállalóknak. Ön elképzelhetőnek tartja, hogy 2010 óta másfélszer kalandvágyóbbak lettek a magyarok? Nem lehet ott kalandról beszélni, ahol a munkahelyek száma – a közmunkahelyek és a külföldön állást vállalók(!) adatai nélkül – csökken. Nem lehet ott kalandról beszélni, ahol az ifjúsági munkanélküliség – a legfrissebb adat szerint – 27,4 százalékos.  Csaknem minden harmadik fiatal hiába keres munkát!

 Azt gondolja, hogy a fiatalok jókedvükből akarnak kivándorolni? Persze, hogy nem. Ön is tudja, hogy katasztrófakormányzása miatt indulnak útnak. A fiatalok nem fél vagy egy évre akarnak elmenni tapasztalatokat szerezni, hanem ki akarnak vándorolni! Itt kell hagyniuk családjukat, barátaikat, hazájukat. Ma már lassan minden magyar családban van egy olyan közeli vagy távoli rokon, aki elhagyta az országot, akiknek szülei vagy nagyszülei csak a világhálón nézhetik, ahogyan gyermekeik, unokáik felnőnek. Ma sok családban már nem a vasárnapi ebédlő asztalnál gyűlnek össze beszélgetni, hanem a monitorok előtt skype-hívás közben. Miféle nemzeti kormány az, amelynek kormányzása idején egyre több magyar el akarja hagyni az országot?

Ön szerint semmi  gond azzal, hogy tömegesen mennek külföldre dolgozni a magyar fiatalok, hiszen például sok spanyol fiatal is dolgozik külföldön. Éppen a spanyolokat hozta föl az egyik példának, holott a világsajtót nemrégiben járta be egy spanyol fiatal Facebook-bejegyzése, aki három diplomával mosdót takarít Londonban.  A spanyol ifjúsági munkanélküliségi ráta 57 százalék körüli. Ej, milyen kalandvágyók lehetnek, igaz?

Az még elnézhető lenne Önnek, hogy nem ismeri a spanyol helyzetet. De Ön a hétfői felszólalásával bebizonyította, hogy semmit sem tud a magyar fiatalokról sem. Legalábbis azokról, akik átlagos körülmények között élnek. Ön szerint annak kellene örülnünk, hogy a külföldön dolgozók pénzt utalnak haza. Én viszont annak tudnék csak szívből örülni, ha itthon, Magyarországon is meg lehetne tisztességgel élni.

Ehhez gyökeresen más, biztonságot adó gazdaság- és társadalompolitikára lenne szükség. Ennek első lépése az, hogy őszintén szembenézünk azzal, miért is mennek el Magyarországról a fiatalok annyira nagy számban, és egyre többen. De kezdheti azzal is, hogy elnézést kér a megsértett és megalázott magyar fiataloktól. Előre is köszönöm.

Tisztelettel:

Dorosz Dávid, akinek egyik legjobb barátja már Londonban dolgozik"

(Fotó: Origo)
 

Forrás: innen