KÁDÁR ÉS KORA

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

Ha esetleg a fenti videót levették itt egy másik lehetőség:

Jud Süss

https://www.youtube.com/verify_controversy?next_url=/watch%3Fv%3DqBGBys5215Y%26feature%3Dshare%26bpctr%3D1421016900&spfreload=10

(ez az egyik kópia)

(ez pedig egy másik)




Jud Süss 1733 -

Feltöltés: 2008. okt. 13.

Magyarországon betiltott film. Vajon miért?

Ne legyél előítéletes, a filmet nézd meg, és remélem mindenki el tudja dönteni, hogy mi a saját véleménye, és nem kell mások véleményét készen elfogadnia egy filmmel kapcsolatban.

Jud Süss magyar felirattal rendező: Veit Harlan - Jud Süß

Jud Süß magyar felirattal

Jud Süß valójában Joseph Süss Oppenheimer gúnyneve volt,aki egy létező személy volt, és az ő történetét dolgozza fel Feuchtwanger novellája. A novella alapján készül t a film.
Joseph Süss a wikipédiában:
http://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_S...

ENCIKLOPÉDIA:József, hirhedt württembergi pénzügyminiszter, zsidó, szül. Heidelbergában 1692-1738 febr. 4. A kereskedelemre adván magát, érintkezésbe lépett Károly Sándor württembergi herceggel, aki őt előbb pénzügyigazgatóvá, majd titkos tanácsossá, végül pedig miniszterré nevezte ki. S. ezen állásában saját embereivel töltötte be az összes magasabb állásokat, 11 millió hamis pénzt veretett, só-, bor- és dohány-monopoliumot hozott be, pénzért osztogatott kiváltságokat, sok zsidót telepített az országba és a népet különféle tartozásokkal sanyargatta. Mindezekért roppant elégületlenség támadt ellene, s a hercegnek 1737 márc. 12. történt halála után elfogatván, törvényszék elé került, gazságaiért börtönbe vettetett és egy külön e célra készült ketrecben felakasztatott. Életéről Hauff novellát (Jud Süss) irt. V. ö. Zimmermann, Jos. S. (Stuttgart 1874).

fekete-fehér német filmdráma, 98 perc, 1940

rendező: Veit Harlan
író: Lion Feuchtwanger
operatőr: Bruno Mondi
zene: Wolfgang Zeller
vágó: Wolfgang Schleif, Friedrich Karl von Puttkamer

szereplő(k):
Werner Krauss (Rabbi Loew, Levi)
Heinrich George (Karl Alexander, Herzog von Wuerttemberg)
Ferdinand Marian (Joseph Suess Oppenheimer)
Kristina Söderbaum (Dorothea)
Albert Florath (Obrist Röder)
Else Elster (Luziana)
forrás: port.hu
Semmiféle adat nem támasztja alá azt,hogy a film készítésében bármilyen szerepet vállalt volna Goebbels
Jud Suss süss magyar felirattal rendező Veit Harlan német hungarian fekete-fehér zsidó zsidók jude ewige jew jews

video.google.com/videoplay?docid=-574481­5176653048238#

• Kategória

  • Szórakozás

• Licenc

  • Normál YouTube-licenc

Az Európai Diktatúra kezdete: Az Európai Stabilitási Mechanizmus

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

Orbán vagyon

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

Védekezés és támadás a háttérhatalommal szemben

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

Újra államosítás szükséges

Alexander Kun

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

A kettészakadó magyar társadalom helyzetét folyamatában nézve

Bejegyzés55 ÉV FELETT által

TÖRTÉNELMI ÖSSZEFOGLALÓ - HOL TARTUNK MOST ÉS HOGY JUTOTTUNK EL IDE - Arady Pál kitűnő írása

A világpolgárság (villák proletárjai) története a teljesség igénye nélkül..

2014. január 23., 16:00

(Állampolgári, és politikai alapismeretek iskolakerülő fiataloknak, és feledékeny időseknek)

Arady Pál

Egyszer egy napon beköszöntött az az első év a történelemben, amikor egy európai királyságban nem lehetett többé az adót természetben megfizetni. Nem látunk ebben semmi különöset, ha arra gondolunk nyomban, hogy ma már pénzjegyek nélkül elképzelhetetlen az életünk, még a bank automaták, és az elektromos átutalások világában is. De miért is történt ez?

A király azért volt kénytelen ezt a rendeletet hozni, mert az eladdig meglehetősen alávaló, és erkölcstelen lényeknek tekintett városi polgárok már sokkal több bankóval, és vert pénzzel rendelkeztek mint maga a király, és ez elviselhetetlen állapotokat idézett elő. Lévén, hogy a polgárok jó gazda módjára nem adták oda  (nem élték fel) az uzsorákkal, és más erkölcstelen kereskedelmi ügyleteken megszerzett pénzüket, ezért a termények, és létfontosságú eszközök elosztása, - cseréje lelassult, vagy leküzdhetetlen akadályokba ütközött.

Az udvari szállítók is már csak pénzt akartak a portékáikért, nem barterezték többé a pompás ruhákat, ékszereket. Noha a király volt a leggazdagabb ember az országban, nem tudott többé rendelést leadni  - elegendő pénzeszköz hiányában - a festőnek, az építésznek, a kémeknek, a fegyverkovácsnak, de a szabónak és a vargának sem!

Igen ám, de az "aljanép",  - a jobbágyok  - épp úgy nem tudott pénzhez jutni mint a király – hiszen a pénz polarizálódott – így adót egyszerűen nem tudtak fizetni. Az adószedők persze nem vicceltek: börtön, verés, és kínzás járt annak, aki nem „köhögte ki” a kivetett adót, ami a királyság becsületének, és létének fenntartásához kellett. Az adószedők gyakran rombolták le az adófizetésre kötelezett jobbágyok házait, öldösték le az állatait, és el rekvirálták még a vető magvait is. Így ez a pénzben kivetett adózás sokkal nagyobb kárt okozott, mint amennyi haszonnal járt, hiszen az ország termék előállítási képessége egyre csökkent a pénz hatalma miatt. A rendszer ennek ellenére is minden európai királyságban elterjedt, hamarosan a „robot” és a terményszolgáltatás szinte ismeretlen fogalommá vált.

Viszont  a katolikus egyház által közvetített római kori pénzrendszer csapdája ezzel végleg bezárult: a társadalmak a pénz rabjaivá váltak. Ezt az állapotot persze az eredeti tervek szerint az egyháznak kellett volna irányítani, és a pénzeszközöket legnagyobb mértékben birtokolni.

Akkor néhány király elhatározta, hogy megadóztatja a polgárokat. A polgárok válaszoltak: az uzsora kamatokat jócskán megemelték, de még kevesebb pénzt engedtek visszaáramlani a gazdaságba. Így az adóbevételek a királyi kincstárban nem nőttek, hanem egyenesen csökkentek. Mindeközben a polgárok „internacionalizálódtak” létrejöttek a tőzsdék, ahol még erkölcstelenebb módon fosztogatták  - immár nemzetközileg - az országok gazdaságát, és a királyok kincstárait. Megjelentek a bankok, amik a pénz őrzésén felül mindenféle praktikát eszeltek ki, hogy a pénz hatalmát még nagyobbá, a pénzt valódi hozzáadott érték nélkül gyarapodóvá, és még gyarapodóbbá tegyék.

Mindeközben felütötte a fejét az általános nyomor, és az éhínség is, ami eladdig a középkori reneszánszban egyes szegényes termőképességű  - vagy ostoba urak által bírt – területeken ismert volt, de nem általános. A polgárság ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy az átalakult alapértékekre hivatkozással helyet követeljen magának a hatalomban.

Az angol és a Francia polgári forradalom (később az 1848-as Magyar)  is a polgárság kapzsisága miatt kiéheztetett nép lázadásával indult. A lázadásban és káoszban jó táptalaja volt a polgári uralom („demokrácia” „népuralom”) követelésének, amit a nem túl tanult nép, - mivel a királyságot tartotta bajai okozójának - roppant hamar magáévá is tett. A lázadók mögött  nyomban feltűntek ( nyíltan – vagy burkoltan) a hataloméhes gazdag polgárok, akik fegyverrel és zsolddal látták el a tulajdonképpen értük harcoló jobbágyokat. Ezek a forradalmak persze a királyság még meglévő társadalmi és gazdasági ereje miatt elbuktak, de a polgárságot ettől kezdve nem lehetett nem politikai tényezőnek tekinteni.

Olybá nem, hogy a polgárság politikai nyomásgyakorló eszköze, a tőzsde mindenhol megerősödött, és minden féle jogokat csikart ki magának. Feltűntek az úri társaságokban a közönséges bűnözőkből lett rendkívül gazdag polgárok. A leghírhedtebb közülük bizonyos CornWallis, aki az angol anyakirálynőénél is nagyobb magánvagyont halmozott fel, és létrehozta az első nemzetek felett álló saját, kábítószer kereskedő polgári államát, ami a legbrutálisabb erőszakon alapult, és a gyarmatokat tartotta megszállás alatt. (A Wallis egyik utódja, a saját nevén a magyar állammal köt ma is rendkívül nagy üzleteket, amire általában az állam óriási összegekkel mérten ráfizet)

A polgárok hatalmi törekvéseinek persze ideológiára is szüksége van. Az is szükségszerű, hogy a hatalmuk forrását,  - a pénzt  - tegye az ideológia középpontjába, tehát a tőke szabad áramlása az egész világon az ideológia alapja már a kialakulása óta. S hogy a nép ezt az ideológiát elfogadja, a nemzetközi osztállyá szerveződött nagytőkések az emberi szabadság eszményeit valló humanista liberálisok mögé rejtőznek már az 1800-as években.

Hajlandóak voltak a rabszolgaság eltörlésére is, mivel előzetes számításaik szerint a rabszolgatartás többe került, mint  „szabad munkások” foglalkoztatása, akiket a közvetlen létfenntartásukat sem fedező bérért lehet dolgoztatni. Persze a maroknyi humanista liberális ezt győzelemként könyvelte el, a „liberális „eszme ezzel nemzetközivé válik, és megszületik a Világpolgárság.

Váratlanul (?) az egymással marakodó nagyhatalmak által felosztott világ  - és a legtöbb királyság- összeomlik, majd a múlt század 20-as éveire mindenhol alkotmányos monarchia, vagy polgári állam (és a Szovjetunió) jön létre. A polgárság fürdik a fényben és a hatalomban, némi nosztalgiával nemesi gyökereket kutat, vagy egyszerűen csak nemességet vásárol az egyre szegényebbé váló, harcokban legyengült királyaitól. A kapzsiság azonban nem lehet „országintéző erő” így a nemzetközi polgárság a 30-as évekre az egész világ gazdaságát porba dönti, amit máig nem magyaráztak meg, és a felelősséget sem vállalták magukra a sok millió áldozatért.

Ekkor születik meg a nagy Terv – a nyomtatott és vert pénzek legnagyobb részét magántulajdonban tartó Világpolgárság globális hatalmának megvalósítása.

A nagy világgazdasági válságot követően a polgárság a hatalmát immáron a katolikus egyház tanításával, és azzal szövetségben kodifikálja, az élet minden területére kiterjedő bonyolult törvénykezéssel. Megszületik a fasizmus, a „polgári társadalmi rend” totális, és brutális  változata. Azonban ez nem tűnt hatékonynak, a profit az elvárások alatt maradt. Mindeközben feltűnt egy a Világpolgárság számára a nemességnél is sokkal halálosabb ellenség, a világközösségbe szerveződött, és egyre erősödő proletariátus is, ami a Szovjet államközösséggel a háttérben Európában is egyre erősebbé, sőt több országban parlamenti erővé is vált. A proletariátus valódi demokráciát, és tisztességes elosztást a nagy vagyonok eltörlését követelte, ami a polgárság megsemmisüléséhez vezethet, ezért új stratégiára, és nem különben új módszerekre volt szükség.

A berlini forradalom az európai Világpolgárságot is megrázta. Pánikszerűen sorakoztak fel egy szobafestő mögé, aki nem polgár – proletár rendű – de jó pénzért bármikor képes a saját társadalmi osztálya ellen fordulni. Az új reménységet Adolf Hitlernek hívták.

Hitler elébb fasiszta, majd fajvédő törvényeket alkotott, ami ugyan a polgárság egy részét megfosztja a vagyonától egy másik nagy csoport javára, de az erkölcs a történelemben sosem jellemezte a polgárokat, így ez ellen nem tiltakoztak. Hitler a rablott pénzen  - és az ügyleten gazdagodó, ezért vérszemet kapott polgárság egy csoportjának támogatásával – bele fogott a nagy globalista hatalom megteremtésébe. Ezzel újabb támogatókat szerzett, a Világ polgárság szinte egyként sorakozott fel mögé, és ordas eszméi mögé. Az európai polgári kormányok sorban hajtottak fejet Hitler és barátai előtt, hogy a mögöttük álló Világpolgárokat profithoz juttathassák.

Az első nagy globális kísérlet azonban elbukott, mert Hitler bár megtámadta a Szovjet proletár államot, amit bár katonailag és gazdaságilag is felkészületlenül ér a támadás, de talán éppen ezért rajta veszített az Anglia elleni bombatámadásokon: a Brit nemzetközösség  -beleértve az USA-t is – egységesen indított ellentámadást. Az államok a Világpolgárság minden erőfeszítése ellenére léptek be a háborúba, mert a Brit nemzetközösség államainak vezetői nem bírták a népük által rájuk nehezedő nyomást, ami a megölt honfitársaik miatt  - az európai keresztény szokásoknak megfelelően - véres bosszút követelt.

A két fronton harcoló Hitlernek ettől kezdve esélye sem volt ugyan megnyerni a háborút, és megvalósítani a globális világhatalmat, - vagy annak sajátos, "munkaalpú"  alapegységét - de a világpolgárság az utolsó pillanatig kitartott mellette. Sőt. Hitler „szakembereit” az új, szintén az  egész világ elleni támadás alapjainak előkészítésére tömegesen mentette át az USA-ba és Dél-Amerikába, hogy ott munkásságukkal előmozdítsák a Világpolgárság ügyét.

Az első globalista világháború is - akár a nagy gazdasági válság -  legalább 100 millió emberéletet követelt, de azért a felelősséget a Világpolgárság Hitelrre, olykor a német, vagy orosz népre, és Sztalinra terhelte.

A háború befejeződése után világszerte megerősödnek a proletariátus intézményei. Az óriási tömeget képviselő harcedzett katona visszatérvén a polgári életbe nem viselkedett engedelmes rabszolgaként, nem volt terrorizálható, így a munkavállalói és szociális jogok világszerte kiteljesedtek, ami a profit nagymértékű csökkenéséhez vezetett. Ennek folyományaképp Nyugat-Európában létrejött a „szociális állam”.

A Világpolgárság hatalma és befolyása ettől az egész világon csökkenni látszik, ezért lépéskényszerbe kerül. Ezért rövid időn belül új forgatókönyv születik a világhatalom elérésére, aminek zászlóshajójául az USA-t jelölik ki. Kísérőhajóként létrehozzák az Európai Uniót, ami a későbbiekben nagy szerephez fog majd jutni.

A Terv intézményi rendszerének keretében  - ami az első front - megalakul az ENSZ, a Világpolgárság politikai törekvéseinek parlamentje. Rövidesen létrehozzák az IMF –t, és  a Világbankot, valamint a Világkereskedelmi Központot (WTC) amik a tőke szabad áramlását, a világméretű befektetést kívánja lehetővé tenni a tőketulajdonosoknak, s ezek alapvetően képesek befolyásolni az államok, sőt egész kontinensek gazdaságát – pusztán a profit szempontjai szerint. A terv jól halad a megvalósulásában.

A második fronton az egész emberiség szellemi befolyásolására indított hadműveletben feltűnik Hayek, aki az „Uzsora dicsérete” című munkájával alapozza meg a modern „liberalizmus” és „piac” (tőzsderendszer) image-ét. Ma őt tekintik a „neoliberális pápának”. A Világpolgárság más bértudósokat is alkalmaz elvei kifejtésére, és „tudományos” bevezetésére köztük a legjelentősebb Williamson, aki a globalista „paiacgazdaság” atyja, valamint Lafer, az USA eladósodásához vezető rendszer kidolgozója, valamint Giddens, akit a proletariátus ellen vetettek be. Utóbbi a „Neoszociáldemokrácia” című teoria elfogadtatásával akarta a proletariátust a totális piacgazdaságnak, magának a neoliberalizmusnak „tudományosan” alárendelni. (Majd nem sikerült is neki!!)

A harmadik fronton a proletariátus mögött álló Szovjetunió és Kína ellen indítanak úgynevezett „hidegháborút”, ami tulajdonképpen a világkereskedelmi korlátozásokban, nyersanyagoktól és technológiáktól való elzárásban (COCOM lista) nyilvánul meg. Ezzel párhuzamosan a Világpolgárság által uralt államok a NATO-ba tömörülnek, és óriási, a proletárállamokat fenyegető fegyverkezési versenyt provokálnak.

A frontokon kifejtett, és jól összehangolt egész bolygó ellni támadást a fegyverkezési verseny nem várt sikere koronázta: a Szovjetunió a XX. század utolsó negyedére kifáradt, és ezért a vele szövetséges kelet-európai államokkal alkotott közössége is összeomlott. A proletár államokban a Világpolgárság ekkor a korábbinál is intenzívebb kulturális offenzívába kezdett, ami a közembereknek a nyugati létforma iránti vágyát volt hivatott felébreszteni, az értelmiség rétegeiben pedig a tőketulajdonosok mindenhatóságának és felsőbbrendűségének vakhitét igyekezett kialakítani.

Az offenzíva nyomában a tradicionálisan nemzeti gondolkodású nemesi osztályaitól teljesen megfosztott kelet - európai társadalmak ellenállás nélkül tértek át a Világpolgárság által erőltetett „piac” és „pénz” vallásra, aminek nyomában a mindenek felett álló egyéni érdekek, kerültek az emberi gondolkodás centrumába, a közösségi érdek, a közösségi magatartás lényegtelenné, és érdektelenné vált.

Ezt a sikert végül megkoronázta a tucatnyi kelet-európai „rendszerváltás”, amelyben a szocialista irányú proletár államok többsége vér nélküli forradalomban adta át a javait a Világpolgárság delegált képviselőinek, miközben közfelkiáltással cserélték le az irodák és közintézmények falain Lenin és Marx képeit Ronald Reagenére.

Ugyanekkor, ebben az évben (1990) Washingtonban üléseztek a világ liberális pártjai, akik között már alig volt található olyan, amely a történelmi, humanista irányt követte volna. A találkozó egy közös megállapodással ért véget: a Világpolgárság (nemzetközi nagytőke) szövetséget kötött a pártokkal, hogy azok hazájukban előmozdítják a Világpolgárság globális érdekeinek megvalósulását, benne a közszolgáltatások privatizációját, (a Világpolgároknak természetesen) a szakszervezetek letörését, az idősebb Bush ex USA elnök és Williamson, a bértudós közgazda által koreografált, modern-fasiszta jogi – politikai  - gazdasági rendszer törvénybe foglalását, a közigazgatási és politikai hatalomért cserében. (A szaktudomány ezt az egyezséget „washingtoni consenzus” - nak hívja, és évtizedek óta elemzi a globálisan súlyos következményeit) Ezzel megszületett az un. neoliberális globalista világrendszer, aminek minden  - főként európai - országban  liberális, és szocialista megnevezésű pártok a reprezentánsai.

Az Európai Unió, mint a globalizáció kísérőhajója ezután örömmel fogadta magába azokat a Szovjetunióról levált országokat, amelyeknek politikai elitje a Világpolgársággal állt (és áll) szövetségben. Lévén hogy az EU mint intézmény is egy tucatnyi globális, Világpolgári tulajdonban álló óriáscég érdekinek megvalósulása miatt alakult és azért áll fenn ma is.

Az új, annektált államok társadalmait természetesen révületbe ejtette a korábban tudományos módszerrel kidolgozott propaganda, ami a szabad kereskedelem, az állandó verseny, és a folyamatos gazdasági növekedés egyébként teljesen tudománytalanul állított pozitív hatásait  nevezte meg a közös jó, a közjó forrásának.

  

Az új államokban azonban társadalmi tragédiák sora történt ezt követően. A Világpolgárság adómentességet élvezett és élvez ezekben az országokban, aminek  - és a törvénybe foglalat tőke szabad áramlási elv – segítségével nem csak a korábban létrejött és felhalmozott, de az újra és újra megtermelődő javakat is kivonta (és kivonja) az országokból a helyi politikai osztályok segítségével. Ennek következtében az államok legyengültek, a szociális rendszerek összedőltek, a társadalom hagyományos termelőbázisai nyom nélkül, és kompletten eltűntek, s mindezek következtében megjelent a tömeges nyomor és a legborzalmasabb formája: a tömeges hajléktalanság is.

A politikai következmények még tragikusabbak: a kelet-európai országokban nem működtek a munkavállalók érdek képviseleti rendszerei, (a pártállam magához vonta ezeket) így a munkavállalók képtelenek a Világpolgárság által az országra erőltetett munkavállaló és ember ellenes rendszer hatásai ellen védekezni. A politikai érdekképviselet „baloldali” szárnyát elfoglalta a neoliberálisok csoportja, és a Világpolgárság által is delegált, bőkezűen támogatott vezérei, amik körmönfontan, de a washingtoni consenzusban vállat kötelezettségeiknek megfelelően tipornak el minden valódi baloldali, társadalmi célú kezdeményezést, munkavállalói érdeket a hivatalos propagandájuk szintjén is.

Itt tartunk ma! Magyarország minden itt leírt fontosabb eseménynek része volt és részese ma is annak minden következményével együtt. Az utcákon neoliberálisok szegény, munkanélküli rajongói demonstrálnak, mellettük tucatnyi már mozogni is alig képes hajléktalan várja a közjót, amiben nem kell több állampolgárnak nyomorognia, és kínhalált halnia a profitért.

 Arady Pál kitűnő írása (szekr-i. megjegyz.)

Forrás: innen